Pulzar

Cikk

TMX interjú

Létrehozva 2010. október 1.
Stílus Progressive House, Techno, House, House, Progressive House, Minimal, Electro, Fidget electro
    4.01
  • Értékelés

TMX interjú

A Kollektíva alapítójával TMX-el beszélgettünk, a napokban napvilágot látó Compact Disco remixe kapcsán, produceri munkáiról, a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni tervekről...

 Körülbelül 4 éve vagy aktívan jelen a Budapesti parti életben, ami már nem mondható rövid időnek. Eleinte mint a Kollektiva bulik kitalálója, egyik házigazdája, és ezzel együtt mint DJ ismerhettünk meg. Aztán egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a szettjeidben saját remixek jelentek meg, majd semmi időn belül már a BBC Radio 1 is játszotta ugyanezeket a számokat, jelenleg pedig végeláthatatlan a fellépési listád. Hogyan indult ez az őrület?

TMX: A Kollektiva azért indult, mert nem igazán volt hasonló kezdeményezés az országban, ezért is tudott ekkorát durranni már az elején. Azóta persze eltelt pár év, több szervezőcsapat átalakult, illetve újak is indultak hasonló hangzásvilágú bulikkal, aminek egyenes következménye, hogy egyre több fellépési lehetőség adódik. A producerkedés pedig inkább a zenei kiteljesedés egy formája (számomra), de közben persze egy újabb generátora is a hírnévnek, így a lehetőségeknek is.

Előbb lettél DJ aztán producer, vagy fordítva?

TMX: Ezt nehéz eldönteni. A zeneírás terén a kezdeti szárnypróbálgatások már tizenéves koromban elkezdődtek, illetve 17 évesen már jelent meg egy zeném, bár azt inkább csak egy kellemes emlékként tartom számon. De ugyanekkor már lemezeket is vásároltam (akkor még bakeliteket), azokon tanultam DJ-zni, de ez is megmaradt a szobám falai között. A köztudatba viszont egyértelműen a dj-zéssel kerültem be, és csak utána jött a jelenleg ismert produceri tevékenykedés.

Kedvelt remixernek számítasz a magyar előadók között. Kikkel dolgoztál, vagy épp dolgozol együtt jelenleg is? Hogyan találnak meg?

TMX: Itthon sajnos nincs meg a megfelelő táptalaj, hogy csak úgy elinduljon a karriered. Nálam is hasonló a történet, mint több magyar befutott producernél (pl Anorganik, vagy Yonderboi), vagyis előbb tudtam elérni eredményeket külföldön, és csak azután fedeztek fel itthon. A magyar zenei szakma pedig relatíve kicsi, így gyorsan összeérnek a szálak.

Először Varga Zsuzsa „Barkács” albumára készítettem egy remixet, utána pedig a Neo-nak a „Serial Killer” maxira. Ebből jött, hogy Kővary Péter szóló projektjéhez is készítettem egy remixet (Kovary - Let Me See U Dance TMX Remix). Ez jelenleg még kiadásra vár, de a bulikban persze le szoktam játszani, ha úgy alakul az este. A legújabb megjelenésem a „Compact Disco – Without You” egy recsegősebb újragondolása. Jelenleg pedig az Anima Sound System új albumáról dolgozom egy zenén.

Hogy érzed, miért vagy érdekes az előadók számára, miben vagy más? Miért téged keresnek meg egy-egy remix felkéréssel?

TMX: Ezen még nem gondolkoztam el. Minden nap órákon át bombázom az agyam a legújabb zenékkel, ami akaratlanul is nyomot hagy bennem. Így amikor zenéket készítek, már nem is tudok régebbi (vagy gagyi) hangzásban gondolkozni. Ennek persze van hátulütője, például amikor olyan felkérésekbe futok bele, amiknél az alapanyag annyira fantáziátlan, hogy esélytelen „menő” remixet csinálni belőle. Az ilyeneket általában nem vállalom, mert magamat kellene megerőszakolnom.

A legújabb megjelenésed, ahogy említetted a Compact Disco „Without You” c. számának a remixe lesz. Hogyan találtak meg téged és mit kell tudni a megjelenésről?

TMX: A menedzsment ügynökségemen, az Ektiven keresztül jött a felkérés. Mostanában egyre több producer - külföldiek és magyarok egyaránt - ajánlanak remixelési lehetőségeket, vagy kifejezetten felkéréseket az ügynökség felé. A Compact Disco is így jött, de ahogy mondtam, mindenhol összeérnek a szálak (a Compact Disco egyharmada a Collins and Behnam duó egyik fele).

A maxi a mai napon jelent meg, ami összesen hét remixet tartalmaz, néhány a mainstream vonal kedvelőinek, néhány pedig a trendi, jövőzene kedvelőknek, utóbbiak közé tartozik az én remixem is.

Olvastam a facebook oldaladon, hogy kevesebb, mint egy nap alatt készült el a remix. Ez mennyire jellemző? Mindig ilyen gyorsan dolgozol?

TMX: Ez valóban így volt, de ez kirívó eset nálam. A „Without You” adta magát. Ha egy zenében látok fantáziát, akkor 2-3 óra alatt tudok már prezentálni egy mintát, de ott van még az idő tényező, amiből kevés jut mostanában az egyéb teendők miatt. Így ha meg is van az ötlet egy pillanat alatt, a kivitelezés szépen el tud húzódni.

Remixeket vagy teljesen saját trackeket készítesz szívesebben?

TMX: Mindkettőt szeretem, bár saját zenékkel mindig bajban vagyok, mert nincs leadási határidő  így már van megszámlálhatatlan mennyiségű saját, de félkész zeném, amiket persze be szeretnék fejezni, ha lesz időm. A remix ilyen szempontból sokkal egyszerűbb, mert adott a téma és általában egy határidő is.

Láttam a parti naptárad, és nagyon komoly fellépési listád van. Marad időd másra is a zenélés mellett?

TMX: Sajnos nem sok. Próbálom magam rászoktatni, hogy a szombat és vasárnap nappalokat inkább lazulással töltsem, de sajnos ritkán jön össze. A nyár is annyira sűrű lett a fesztiválok miatt, hogy végül nem tudtam elmenni nyaralni. Szerencsére van azért a „kellemeset a hasznossal” szituáció, amikor vidéki, vagy néha külföldi fellépéseim vannak. Ilyenkor a buli utáni másnapot - ha tehetem -, igyekszem a városban eltölteni, kávézóból étterembe mászkálva várost nézni.

Vidéki fellépések, külföld?

TMX: Ritkán, de azért szokott egy-egy külföldi felkérés is befutni. Ezt jelenleg nem is erőltetem, inkább a hazai dolgokra koncentrálok, illetve koncentrálunk a Kollektivával. Vannak persze rendszeres fellépéseink több egyetemi városban (pl. Győrben és Debrecenben), de idén Pécs, Szeged és Székesfehérvár is bekerült a naptárba.

Mik az idei tervek a Kollektivával, merre lesznek saját bulijaitok?

TMX: Idén változtattunk az utóbbi évek bejáratott rendszeréhez képest. Ugyan fellépünk idén is többször a Melinben, de a három szezonon át futó, sikerszériás Kollektiva Klub megszűnik. Rendszeres klubestekkel Crossover fedőnévvel a felújított (klubbá alakított) Kuplungban fogunk idén jelentkezni, minden második pénteken, október 15-ei kezdéssel - visszatérünk az alapokhoz, vagyis kisebb bulikat csinálunk olyan magyar vendégekkel, akiket szeretünk, olyan partizóknak, akik elsősorban a zenéért jönnek el, nem divatból. Lesz egy komoly rendezvény az A38-on is, illetve jelenleg is heti 3-4 fellépésünk van egyéb rendezvényeken, így aki minket / engem akar hallani, annak nem lesz nehéz dolga.

Legközelebb hol találkozhatunk veled?

TMX: A „2 Many Bloggers 4” bulin, Október 1-én a Merlinben, majd 3-án a Több Techót a Parlamentbe! rendezvényen, ami a Kossuth téren indul és a Merlinben folytatódik. Mindkettő komolynak ígérkezik, ne hagyjátok ki ;)

Linkek:

COMPACT DISCO – WITHOUT YOU (TMX REMIX)

Compact Disco - Without You (TMX Remix) by TMX from Kollektiva


Beatport link:

https:/​/​www.beatport.com/​en-US/​html/​content/​release/​detail/​284458/​without_you_remixes#app=e31f&a486-index=0

TMX – SUMMER SELECTION Vol. 3.

http:/​/​www.mixcloud.com/​kollektiva/​tmx-summer-selection-vol-3/​

Tmx - Summer Selection Vol. 3. by Kollektiva on Mixcloud

TMX on Facebook:


http:/​/​www.facebook.com/​tmxband

Archív partyajánlók

  • [2011-09-10] Kollektiva Summer Closing
    @ Corvintető, Budapest

    A szédületesen jól sikerült Summer Hits partik után szeptember 10-én este a Corvintetőn a nyártól is búcsúzik a Kollektiva. Erre a bulira Tmx, Fullstereo és Popbitch laza medencés / tengerpartos szettekkel is készül, elvégre most, hogy nyakunkon az ősz, mi lehetne jobb, mint még utoljára átadni magunkat a felhőtlen nyári hálidéj-érzésnek?
  • [2011-07-22] Kollektiva Summer Hits
    @ Corvintető, Budapest

    Helló Szexik! Július 22-én este folytatódik a Kollektiva népszerű nyári partisorozata, a Summer Hits. A legkúlabb táncparkett-hevítő zenék mellet a maximális extázishoz ezúttal hozzájárul egy őrületesen állati meglepetés.
  • [2011-06-17] Kollektiva Summer Hits - Tmx & Fullstereo Birthday
    @ Corvintető, Budapest

    A szenzácós májusi szezonnyitás után június 17-én, pénteken este a Corvintetőn folytatódik a KOLLEKTIVA "nyárengedményes" - INGYENES - party sorozata, a SUMMER HITS. Ezúttal a szokásos hatkezes együtt dj-zés mellett a három házigazda 1-1 önálló szettben nyújt szubjektív áttekintést a legaktuálisabb történésekről 110-130 bpm között: Tmx a legszexibb szintielektró és futuro-disco hibridekből, Fullstereo testedző body-technóból és zsákolós house-ból, Popbitch pedig fenékformáló trópusi tánczenékből és dögös moombahtonból válogat.
  • [2010-08-11] LAVALAVA vs. Kollektíva
    @ Coke club, Siófok

    Negyedik szezonját kezdi a Coke Club, több mint bulihely.
  • [2010-03-27] Lick the Click - NVC
    @ Merlin, Budapest

    A Shitkatapultot 1997-ben alapította Marco Haas (ismertebb nevén T. Raumschmiere) azzal az elgondolással, hogy itt jelenteti meg Stormbrow nevű hardcore zenekarának és más berlini hardcore és improvizatív zaj-közeli projektjeinek zenéit.
  • [2010-03-20] Kollektiva Klub
    @ Merlin, Budapest

    A Kollektiva március 20-án a Merlinben egy közel másfél évtizede fennálló brit party-intézményt lát vendégül.
  • [2010-03-05] Kollektiva & Monkey6 present Rave Kikötő
    @ A38, Budapest

    Március 5-én a Kollektiva és a Monkey6 legénysége ismét kihajózik a tajtékos party-vizekre, váltakozó ütemben átszelve a legfrissebb hangzású house, tech-house és elektró zenék tengerét. Kikötés nélkül, révbe éréssel.
  • [2010-02-20] Kollektiva Klub
    @ Merlin, Budapest

    Ha csak az arcszőrzetük színe alapján választották volna ki a februári Kollektiva Klub két vendégét, akkor sem találhattak volna tökéletesebben összeillő párt, mint Lee Mortimer és Hostage.
  • [2009-05-16] Kollektiva Klub
     

    A Kollektiva legénysége ezen a nyáron is havonta egyszer birtokba veszi az A38 tetőteraszát egy tajtékos parti erejéig. Vigyázat: ez nem lesz sétahajózás!
  • [2009-01-23] Kollektiva Klub
    @ Merlin, Budapest

    Fellépők: KISSY SELL OUT (BBC Radio One - UK), Svindler, Tmx, Fullstereo vs. Popbitch
  • [2008-12-31] Kollektiva New Year's R.A.V.E.
     

    Idén is kollektív megőrülős házibuli-rave a Trafóban. Két szint, megnövelt tánctér, spéci vizuál és látvány + a magyar újhullámos elektró-színtér legkúlabb dj-i és live actjei egy partiban. Boldog Új Rave-et!
  • [2008-12-27] Chi-Recordings & Kollektiva present Kill The DJ vol. 6.
    @ Merlin, Budapest

    A formabontó és haladó szellemű renegát mestereket felsorakoztató Kill The DJ széria soros vendége a stílusteremtő dj-producer-remixer: Switch.
  • [2008-06-07] RAVE Kikötő
    @ A38 tetőterasz, Budapest

    A valóban Duna-rekesztővé sikeredett májusi első bevetés után június 7-én, szombaton újra az A38 tetőteraszára irányítja rave-torpedóit a Monkey6 és a Kollektiva dj-iből verbuválódott egynyári kötelék.
  • [2005-09-30] Kollektíva
    @ Jailhouse, Budapest

    Szeptember 30.-án a Tűzoltó utcai klubban fellépnek: Cár, Tmx, Fullstereo, Sakál és Stress!
  • [2005-04-16] HTO2 lemezbemutató
    @ Club Prince, Mende

    A Futurepunks szervezőcsapat jóvoltából április 16-án ismét techno ütemektől lesz hangos a mendei Club Prince. Ezúttal azonban nem a már jól megszokott Midnight Run soronkövetkező állomására készülhetnek a környék technokedvelői, hanem valami egész másra…
  • [2005-03-14] Psystem Error
    @ Láng Sportelep

  • [2005-02-18] Behnam's Birthday Party
    @ Club Q (ex Play club), Gödöllő

    Február 18-án ismét egy ígéretes technopartinak nézhet elébe a gödöllõi Club Play közönsége. Nem. Ezúttal nem a jól megszokott Tech Time-ról van szó, hanem valami egész másról. A parti apropóját ugyanis a fentebb említett rendezvénysorozat egyik állandó házigazdájának, Behnamnak a közelgõ születésnapja adja. Tehát február 18-án BEHNAM’S BIRTHDAY PARTY.
  • [2005-02-05] Midnight Run 2nd Birthday!
    @ Club Prince, Mende

    Egy újabb év - már a második - elteltét ünnepeli február 5-én, szombaton a Futurepunks csapata, és az általuk szervezett The Midnight Run. Az elmúlt két évben nemzetközi és hazai kiválóságok egész sora adta egymásnak a tut a mendei Club Prince falai közt megrendezett partisorozaton, s nem lesz ez másként a születésnapi (s egyben évadnyitó) rendezvényen sem.

Szervező

  • Kollektíva

    Kollektiva dj- és partiszervező-csapat 2007 tavaszán robbant be a budapesti partiéletbe az első Kollektiva Nights-szal, melyen napjaink egyik legfelkapottabb remixere és BBC Radio One műsorvezetője Kissy Sell Out és a trenddiktáló londoni Durrr estek házigazdája, The Lovely Jonjo vendég-dj-ztek.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.
  • Kollektiva-est a Balaton Soundon heves olaszokkal

    A Kollektiva idén egy teljes este házigazdája lesz a Balaton Soundon. Július 14-én, szombaton a különleges kialakítású Burn Studios Frame Array helyszínen a budapesti dj-csapat, valamint néhány hazai formáció társaságában fellép a magas fordulatszámú újhullámos klubzenék egyik ásza, az olasz Keith & Supabeatz páros.
  • A Nu-Disco Forradalom hajnala Magyarországon

    A pökhendien elegáns és egyben dinamikus nu-disco darabok az utóbbi években egyre dominánsabb szerepet töltenek be a zenei térképen; a hangzás a nemzetközi térnyerést követően mára kibontakozóban van Magyarországon is.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó