Pulzar

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

Első ránézésre partiarc, másodikra, ahogy az ember a szemébe néz, ott látni benne a művészekre oly jellemző kicsiny őrült csillogást.

 Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma magával ragadja a hallgatóságot. És még csak hozzá sem fogott a zenéléshez… CYRUS, a Strictly! csapat tagja, a Night Frequency projekt alapítója egészen meghökkentő oldaláról mutatkozik be – persze csak azoknak, akik eddig nem ismerték. Baletthez írt zenét, deep house és minimal techno albumon dolgozik, és mindent élő hangszerekkel játszik fel a szerzeményeihez. A jövő zenéjéről a jelenben beszélgettünk – sok-sok múltbéli előzményt is megidézve…

Van egy igazán szép gondolat az életrajzodban, ami szinte már filozófikus mélységű. Első ránézésre – bevallom – nem látszol ilyen „elvontnak”. Ezt a jelzőt jó értelemben gondolom… Honnan jött ez a hitvallás?

Tulajdonképp aki igazán ismer, tudja, hogy ,,elvont” vagyok, ugyanakkor a művészetem külön tudom választani a hétköznapi forgatagtól, és ez így helyes. Az én filozófiám képes nagy mélységekbe is elmenni, ez tény, hiszen művészként rengeteg impulzus ér, bármiről is legyen szó. Kevesen tudják rólam, hogy dalszövegeket, verseket is írok, mert ez egy zeneművész alapfelszereltsége is egyben. Ebből adódóan az életem részét képezik a filozófikus godolatok, melyeket szeretek papírra vetni, mert ha bármikor elolvasom, szembenézhetek önmagammal, és átértékelhetem a napok harcait úgy, hogy két lábbal a földön járjak mindig, és nemes egyszerűséggel szárnyalni csak az alkotásban engedek magamnak beláthatatlan világot. Innen jön az én hitvallásom, és mint mindent, ezt is szeretném megosztani az emberekkel, bízva abban, hogy megtalálják benne ők is önmagukat, vagy eltesznek maguknak belőlem valamit, hiszen a zenében több szépség van, mint amennyit én képes lennék általa nyújtani, de igyekszem mindezt megmutatni lelki szemeim által, és bízni abban, hogy megértik a világomat.

 

A techno a szíved csücske. Miért éppen a techno?

Mert rosszfiú vagyok (háháhá), és igazából ki tudom adni magamból ezt az énemet is általa, bár mondjuk, ez csak az egyik része a dolognak, mert bárki bármit is mond, a techno örök, és én a füstös undergroundot imádom…Mindig is ez ált hozzám közel, ráadásul a techno gyökerei mindenféle stílusban megtalálhatóak. A hűségemet iránta mi sem bizonyítja jobban, hogy én leszarom a trendeket. Alázattal a zene alá rendelem magam, nem pedig emberek alá vagy fölé… Számomra csak jó vagy rossz zene létezik megalkuvás nélkül, köztes állapot nincs. A techno is ilyen a szememben, bármely alfajáról is beszélünk. Szóval ezért a szívem csücske.

A másik meglepetés engem akkor ért veled kapcsolatban, amikor kiderült, hogy otthosan mozogsz a chill, ambient, sőt a deep house világában is. Nem okoz ez némileg tudathasadásszerű állapotot nálad?

Ha alkotom, mindig tudathasadásban vagyok… (nevet) Az, hogy otthonosan mozgok ezekben, különösebb titka nincs, mert zenész vagyok. Persze biztosan van köze hozzá annak is, hogy gyerekkorom óta dobolok és zongorázom, ebből fakadóan is közel állnak hozzám az akusztikus hangszerek, harmóniák, melyeket vegyítve az elektronikával csodálatos dolgok születnek. Ráadásul az érzékenyebb részem kiszolgálásaként hasznát veszem, ha ilyen finom zenéket írok. Sokat segít nekem a leeresztésben. Megkönnyebbülök általuk.

 

A hangszerekkel gyerekkorod óta jó barátságban vagy. A zenéidet is szinte kizárólag analóg szintikkel játszod fel. Nem gondoltál még rá, hogy kiállj a közönség elé egy live act produkcióval?

Abszolút aktuális a kérdés! (mosolyog) Az új minimal techno szerzői albumom pont arról fog szólni, hogy live act formában csakis hangszerekkel prezentáljam. Arról nem beszélve, hogy az album címe sem a megszokott, mert ez is az érzéseimet közvetíti. It’s Fucking Society - Ez egy ki****ott társadalom… - és szerintem ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül. Az album hangzása is ezt fogja bemutatni mindamellet, hogy szórakoztat. Nem akarok prédikálni szavakkal, hiszen ahol a szavak már nem segítenek, ott beszél a zene. Egyébként az album szépen alakul. Rengeteg energiát fektetek bele, hogy tökéletes legyen, és azt közvetítse, ami én vagyok: a zenészt. Rengeteg meglepetés lesz ehhez az albumhoz még pluszban, és természetesen bízom a közönségemben, mert azt fogják kapni tőlem, ami én vagyok. Úgy gondolom, csak exkluzív 2 órás fellépéseket fogok vállalni, ami látványnak sem lesz utolsó - már csak az analóg hangszerek miatt is. Arról nem is beszélve, hogy élőben inprovizálok dallamokat, harmóniákat és effecteket. És ha a jóisten is úgy akarja, mindezt hús-vér énekessel az oldalamon fogom tenni. Különleges lesz, ezt megígérhetem! A live act produkcióm tulajdonképpen nem arról fog szólni, hogy pörögjön a nevem, vagy hogy minden klubba eljussak. Eddig is megválogattam, hová megyek el zenélni, és ezt meg sem akarom magyarázni, mert lerágott csont szakmai szempontból. Lassan a szomszéd kutyája is lemezlovas…én pedig zenész vagyok és így is állok a műveimhez. Mindenki tudja, mire gondolok…

http://www.youtube.com/watch?v=KfS_n7ur1as

 

Melyik a kedvenc „vasad”? 

 

Na, erre rövid választ kell, hogy adjak neked. (nevet) Egytől-egyig mind! Istennek hála, van belőle pár darab, és az, aki ismer, most jót mosolyog rajtam, mert tudja, hogy úgy tekintek mindegyikre, mintha a gyermekeim lennének. Nem tudom egyiket sem kiemelni, és nem is tudnám, hiszen mindegyik a kedvencem, s átvitt értelemben mindegyik különleges egyéniség a stúdiómban.

 

Januárban saját kiadót alapítottál. Mi történt már azóta a Night Frequency Recordingsszal?

 

Párhuzamosan megszületett a testvére is, ami a Dark Blue Frequency Records nevet viseli. Itt csak a techno alkotásoknak van helye, ellentétben a Night Frequency Recordingsszal, ami kimondottan a house-ra és válfajaira épül. 4 hónapja indítottam útjára mindkét lemezkiadót, de a megjelenések előkészületei még mindig zajlanak, mert nem mennyiséget, hanem minőséget akarok publikálni nemzetközi szinten. Sok neves művésszel tartom a kapcsolatot és amint elkészül mindenki a debütáló trackjével (mindkét kiadóm esetében), arról hallani fog mindenki, ezt megígérhetem. (mosolyog) A minőség a lényeg és az, hogy underground maradjon! Azt mondják, a határok elmosódtak az underground és a mainstream között, de én azt gondolom, ez csak kifogás. Az underground jelen van most is. Kissé háttérben ugyan, de itt él közöttünk, csakúgy, mint fénykorában, most is rá kell találnunk. Tehát a két kiadóm is ezekre a gyökerekre épül, és az igazi underground zenéket fogja bemutatni.

 

Ha jól sejtem, elsősorban a Night Frequency csapat tagjainak munkái fognak megjelenni  a labelednél…

Igen. Elsősorban a fiatal Night Freq. Crew zenészek publikálnak majd külföldi művészekkel párhuzamosan. Természetesen a honi  tehetségek is kapnak lehetőséget, ugyanakkor vannak, akik évek óta dolgoznak, mégsincsenek megbecsülve, pedig minőséget tudnak produkálni, csak nincsenek középpontban vagy éppencsak, hogy tudnak a létezésükről. Segíteni fogok, mert jó hallani, hogy olyan zenéket írnak, ami nem a trendről szól, viszont naprakész a hangzásviláguk. Örülök ennek, mert sokaknak elege van már abból, amit éppen az emberek torkán akarnak lenyomni akaratlanul a „kontárok”…Gondolom, ezt sem kell meg magyaráznom…

Időközben leszerződtél a Freitag Limiteddel. Elég komoly terveik vannak veled a kiadónak. Mit tudhatunk erről?

Annyit mondhatok, hogy egy 4 trackes EP alkotására kértek fel, és a közös munka hosszabb távlatokba is nyúlhat. Ez az első lépcsőfok valami máshoz, valami különlegesebbhez, amit alkotni fogok. Van egy bizonyos szintű tervezet, ami sok meglepetést is tartogat mindenféle téren nekem, a közönségemnek vagy a techno kiadómnak. Viszont elkiabálni sem szeretnék semmit.A higgadtság és a „nyugtával a napot” elven működöm. Sodródom ezzel a számomra kellemes árral, amiben nagyon jól érzem magam. („sandán mosolygok” – ahogy Cyrus fogalmazott- a szerk.) Tudni fogtok minden lépésemről ezután is.

Közeleg a nyár… Gondolom, jó néhány izgalmas buliba készülsz…

 

Valóban mozgalmas lesz ismét az idei nyaram is… Május 19-én Békéscsabán, a Babylon Clubban ünnepeltük a NightFrequency születésnapját karöltve a Frisky Soundos teammel.

Mondhatni, ez volt a nyári Szana Fest Open Air bulik warm upja is, hiszen én és a NightFreq Crew csapatom végig tolja velük a szezont. Természetesen sok booking van már lekötve, de azt hozzáteszem, hogy a szerzői albumom Live Act előkészületei miatt kevesebb fellépést vállalok, ami érthető is szerintem. Mindezek mellett pedig rengeteg más dologra is kell összpontosítanom…De természetesen nagyon jól érzem magam a bőrömben.

 

 

Web:

https:/​/​www.facebook.com/​Cyrus.Strictly.official

http:/​/​soundcloud.com/​cyrus-strictly

http:/​/​www.mixcloud.com/​cyrusstrictly/​

 

készítette: MMagdi_VAMP

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó