Pulzar

Művész

Yvel and Tristan

Yvel and Tristan

Yvel & Tristan üstökösként robbant be a hazai elektronikus zenei életbe. Több netes rádión is műsoruk van és rendszeres fellépői az ország neves klubjainak.

Yvel és Tristan nagyjából 2003 óta tekinthető elismert párosnak. Első körben, mint az lenni szokott, hazai pályán ismerték meg tehetségüket. Egy szempillantás alatt több magyar lemezlovas kedvenc producerei közt találták maguk, fiatal felfedezettekként új pezsgést vittek a szcéna vérkeringésébe. Hírnevük melódikus és érzelemdús produkcióikon alapult, eleinte átdolgozásokkal, később saját, eredeti zenékkel hódították meg a szakmabelieket. Dj Chriss, a Foundation Records alapítója és a The Quasar formáció frontembere elsők közt látta meg a bennük formálódó zsenit. A már akkor – és azóta is – ikonként tisztelt dj felkérte őket, hogy készítsenek remixet a The Quasar első zenéjére, melynek címe ’Together’ volt. A track szerte Európában meghódította a táncparkettek lányait és fiait, elsöprő útja egészen John Digweed lemezestáskájáig vezetett, aki a legendás Kiss 100 című műsorában is lejátszotta a felvételt.

A duó a 2004-es évet a ’Gaelic’ Eclektik Recordson történő megjelentetésével folytatta, majd visszatértek a közös munkához Chriss bandájával. A ’The Trip – Redirection Of Sound’ kompilációra két exkluzív zenét írtak, ezek a ’Pillow’ és a ’Lifted’ voltak. A ’Pillow’ felkeltette Nick Warren figyelmét is, aki elismerő szavai és teljes támogatása mellett licenszelte a Global Underground 028 – Shanghai válogatásra. A fiúk ezzel beírták magukat a magyar zenei élet történelemkönyvébe, hiszen ez volt az első magyar track, ami valaha Global Underground mixlemezen helyet kapott.

Ebből kifolyólag nevük a nemzetközi vizeken is széleskörűen ismertté vált, a 2005-ös évben már  külföldi felkéréseket is kaptak, többek közt a brnoi Boby Centrumban játszhattak hatezres őrjöngő tömeg előtt. Ezen a nyáron jelent meg a The Quasar ’October’ című zenéjére készült átdolgozásuk, mely a Foundation Records gondozásában látott napvilágot. Egy különleges évforduló is megünneplésre került, hiszen John Digweed pontosan ugyanazon a napon játszotta a felvételt rádióműsorában, mint a ’Together’-t egy évvel ezelőtt. Az ősz során egy amerikai megjelenésre is sor került, a Hunya Munya Records a Snake Sedrick & Khans ’Circular’ Yvel & Tristan remixét dobta piacra.

A páros ezután felkérést kapott a Justmusic.FM-től egy saját rádióműsor vezetésére. A ’Foundation Hours’ a mai napig fut szerda esténként Európa egyik legnagyobb elektronikus zenei webrádióján és folyamatosan a leghallgatottabb műsorok közé tartozik. 2005 és 2008 között a Proton Radio műsorán szerepelt ’Indigo’ című műsoruk, melyet Snake Sedrickkel és Androval közösen szerkesztettek. Ezen show hírneve még ismertebbé tette az előadókat és rengeteg külföldi fellépést hozott, többek közt olyan országokban mint Görögország, Litvánia, Libanon vagy Bulgária. Természetesen Magyarországon belül ekkor már rendszeresen, hétről hétre járták a klubokat és szaporították rajongótáboruk létszámát. 3-500 fős underground klubok mellett többezres létszámú partikban bizonyították tehetségük és rátermettségük, úgy Budapesten, mint vidéken.

2007-ben jelent meg első mixalbumuk a Justmusic.FM gondozásában. A rádió CD sorozatának negyedik részét készítették el, mely felkérés hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen az előzőekben nem kisebb nevek fémjelezték a szériát, mint Chriss, Dandy és Tommyboy. 2008 pedig elhozta számukra a második Global Underground megjelenést, ezúttal szintén Nick Warren volt az elkövető, a 035-ös sorszámot viselő lemez pedig Lima városában született meg. A kiadványra a Chriss of the Quasar feat. Yvel & Tristan – Panama és a Stan Kolev – Soma Funk Yvel & Tristan remixe került fel. Tizenéves kölykökként végignézni amint Sander Kleinenberg két zenéje is megjelenik Sasha 013-as számú GU lemezén, majd évekkel később ugyanezt véghezvinni: fantasztikus siker és leírhatatlan érzés.

2009 elején lengyel és francia fellépések után a fiúk stúdióba vonultak, hogy elkészítsék a nyári szezon legforróbb bombáit. A robbanás időpontja július végére tehető, mikoris csaknem egyidőben jelenik meg a Cocoon-családtag Frank Lorber kiadójánál, a Nummernél saját kétszámos EP-jük, illetve a Proton Musicnál Ormatie ’Birthdays’ című számára készült feldolgozásuk. Előbbihez bakelit megjelenés is kapcsolódik, mely a szcéna mai állapotában óriási eredménynek tekinthető! A Protonos kapcsolat szorosabbra fonása egy új rádióműsor elindulásával is járt. A ’Cre8tion Records presents Together’ című műsor házigazdái Chriss és Yvel & Tristan, a havonta jelentkező adások minden hónap első csütörtökén hallgathatók, majd egy nappal később már letölthetők a Mixmag.hu weboldalról.

A duó a nyári szezonban sem pihen, sőt, továbbra is folyamatosan járják az országot. Több megarendezvényen fellépnek majd, mint például a NapHold Fesztet váltó Dum Dum, a legnagyobb nyári durranás, az európai szinten is jelentős eseménynek számító Balaton Sound vagy a kontinens legnagyobb egynapos fesztiváljaként tetszelgő T-Mobile Bónusz Fesztivál.

 

soundcloud.com/​yvelandtristan

 

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • PrimeFM – a house helye!

    Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • HI!FLY & LICK THE CLICK! PRESENT REBOOT

    Javában zajlik a nyereményjáték az ingyen belépőkért a HI!FLY & LICK THE CLICK! PRESENT REBOOT @ A38 partira, mely május 15-én kerül megrendezésre.
  • Chriss & Pöli – Deja Vu lemezbemutató Gödöllő

    A DEJA VU fogalom bizonyára mindenki számára ismert. Chriss & Poli – Deja Vu című új albuma azonban újdonság lehet sokak fülének.
  • DumDum rossz időben is sár és esőmentesen!!!

    Felkészültek a DUMDUM szervezői az rossz időre, lefedik az egész püspökerdőt!!!
  • Megjelent Neil Quigley új EP-je Chriss Ronson és Yvel & Tristan remixvel!

    Neil Quigley-t már aligha kell bemutatni a magyar közönségnek.
  • Új utakon: Chriss és Yvel & Tristan...

    Lassan több mint 3 év gyümölcsöző kapcsolat után újabb babérokat készül aratni az egyik legsikeresebb hazai producer trió: Chriss, Yvel és Tristan. Hármójuk közül Chriss az, aki élete legutóbbi évtizedét mint top DJ/producer élte le Magyarországon, s gyakorlatilag az ő szárnyai alatt vált kis hazánk másik nagy kedvencévé, s nemzetközileg is elismert művésszé az elmúlt 3-4 évben az Yvel&Tristan duó.
  • Yvel & Tristan interjú

    Yvel & Tristan üstökösként robbantak be a hazai elektronikus zenei életbe. Több netes rádión is műsoruk van és rendszeres fellépői az ország neves klubjainak. A srácokat faggattam legújabb megjelenésük kapcsán, de a többit meséljék is el ők. Jó olvasást hozzá…
  • Chriss / Foundation Records hírek - június

    A nyár a legtöbb helyen az uborkaszezon kezdetét jelenti, nem így a Foundation Records háza táján. Május végétől az FR két új kiadványa is elérhető a www.beatport.com, a www.juno.co.uk és a www.3beatdigital.com on-line zeneboltokban!
  • Elindult az INDIGO

    Elindult az Andro, Snake Sedrick and Yvel & Tristan presents INDIGO, a legnagyobb, elektronikus zenével foglalkozó, internetes rádión, a Proton Radión (USA). A havonta jelentkező műsor négy órájából hármat mi, egyet pedig minden hónapban más vendégi mixel. Az Indigo a minőségi electro-house és progi hangzás nyomvonalán igyekszik haladni.

Ajánlott lemezek

  • ELINDULT A HI!FLY MUSIC: YVEL & TRISTAN – CAROLINA EP

    November 11-én hosszú várakozás után megjelent a Hi!Fly Music, Magyarország legújabb e-zenei kiadójának első EP-je, a Carolina.
  • Cre8tion Records – új kiadó a virtuális polcokon

    Számos mestermunkával, megjelenéssel, rendezvénnyel és fellépéssel a hátuk mögött Chriss Ronson és a Londonban élő A/V Produkciós cég vezetője Molnár Béla júniusban elindítja, új kiadóját a Cre8tion Records-t.
  • Chriss Ronson & Duel - Free Fallin –újabb mestermunka

    Újabb mestermunka, ezúttal az AlterImage Recordings égisze alatt Chrisstől és Dueltől. A május 6-án napvilágot látó anyag lesz a kiadónak a 13. megjelenése.
  • Michel de Hey - Sylvester 3

    Michel de Hey saját kiadójának égisze alatt a Hey!Records-nál jelent meg április 26-án a Makes You Smile EP.
  • Chriss Ronson nyári termése

    Mozgalmas nyarat tudhat a háta mögött ismét Chriss Ronson. Több válogatás albumon és EP-n jelentek meg a tavasz gyümölcsei. A nyárnak lassan vége de a felvételek folyamatosan jelennek amelyeket Ti is nyomon követhettek a www.beatport.com oldalon.
  • Yvel & Tristan betört Karotte konyhájába!

    Aggodalomra semmi ok, rendőrségi ügy biztosan nem lesz a címben foglaltakból. Pusztán arról az örömteli eseményről emlékezünk meg, hogy a producer/dj duó Nunenzi névre keresztelt új zenéje helyet kapott a Karotte’s Kitchen című rádióműsorban július elsején.

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Jungle

    A jungle egy zenei stílus, mely egyesíti magában a breakbeat hardcore, a techno, a rare groove és reggae vonásait. A drum and bass-re némiképp hasonlít. Manapság már oldskool jungle néven is emlegetik.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Tolo

  • Ink

    Loxy és Ink, a két dzsungelharcos egy kalózadónál találkozott elõször még a múlt évezredben a dzsungellázban égõ Londonban.
  • Loxy

    Loxy és Ink, a két dzsungelharcos egy kalózadónál találkozott elõször még a múlt évezredben a dzsungellázban égõ Londonban.
  • Sinko

  • Ioda

    14 éves kora óta mixel, '98-ban állt először közönség elé, akkoriban még Molekular néven. Drum'n'bass lemezeit pl. a Labirintus, Nap Hall, Kultiplex termeiben pakolta.
  • Subotage

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó