Pulzar

Művész

Marc Houle

Marc Houle

Ajánlott lemezek

  • Marc Houle - Sinister Mind

    Marc Houle a 2017-es évet egy új album trilógiával indítja, melyből az első a ’Sinister Mind’ címet kapta. Az album március 24-én jelenik majd meg saját Items & Things kiadójánál.
  • Marc Houle nagylemez

    Szeptember végén itt a kanadai techno producer harmadik albuma a 'Drift'.

Kapcsolódó cikkek

  • Marc Houle - Restored

    Egy igen mozgalmas, fellépésekkel zsúfolt év, és a hatodik stúdió albumának megjelenése után Marc Houle neki állt Restore c. lemezének remix munkálataihoz. Mindamellett, hogy a remix album számos techno ikon DJ remixeit sorakoztatja majd fel, egy remix verseny szerencsés nyertesének munkája is felkerül a Minus kiadó lemezére.
  • "Készen állsz az év leghosszabb naplementéjére?"

    Idén immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a hazai elektronikus zenei szcéna egyik legmarkánsabb nyári szabadtéri mini fesztiválja. A Sun Goes Down ezúttal rendhagyó módon minden energiáját egyetlen felejthetetlen éjszakába sűríti, és egy eddig nem látott MONUMENTÁLIS élményre invitálja vendégeit. A nagyszínpad és a két extra helyszín felhozatala kétséget kizáróan sokak álmait váltotta valóra a Booka Shade élő showjával, a várva várt Klangkarussell párossal, Dominik Eulberg-el, a szintén live act-jével debütáló Lank-al, Naga & Betával és a hazai underground kedvenceivel.
  • Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio

    Ismét elindult a várva várt fesztivál szezon, így épp itt az ideje, hogy elkezdjünk zsizsegni az egyetlen fővárosi, színtisztán elektronikus zenével szórakoztató fesztivál, a Sun Goes Down körül. A Stayfly csapata idén sem felejtette el ugyanis a különleges naplemente szerelmeseit. 2012. július 26-27-28-án a szervező brigád átvéve a margitszigeti tücskök szerepét, három napon keresztül kényezteti a hallójáratokat a Sun Goes Down fellépőinek nemzetközi taktusaival.
  • Jay Lumen Kolumbiában turnézott a Minus vendégeként

    Jay Lumen 3 állomást érintve Kolumbiában turnézott. A fellépéssorozat helyszínein a Minus speciális meghívott vendégeként léphetett fel. A rendezvényeken Jay mellett a Minus alapembere Marc Houle és egy buli erejéig Gel Abril játszottak.
  • MNML november

    Szerda estéink lényegében új fénytörésbe kerültek, mióta a Stayfly csapata MNML rendezvényeivel szabotálja a hétköznapi pihenőinket. Az új Eiffel téri klubhelyiségben az októberi bemelegítés után tovább forrósodik a hangulat .

Archív partyajánlók

  • [2016-03-13] Gaiser live!, Marc Houle live!, Simina Grigoriu
    @ Dürlin, Budapest

    Gaiser, Marc Houle, Simina Grigoriu ● Dürlin Budapest Events Hall 2016.Március.13, vasárnap (hétfő munkaszüneti nap!!!)
  • [2015-04-11] DER MORGEN & ATTACHÉ RECORDS pres. MARC HOULE LIVE
    @ Tesla Budapest

    2004-ben jelent meg Marc Houle első nagylemeze, a Richie Hawtin nevével fémjelzett M_nus kiadó gondozásában. Az azóta eltelt 11 évben, az elektronikus zenei és azon belül a minimál szcéna egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát Marc Houle. Szerzeményeit minden esetben a minimalizmus táplálja, ugyanakkor sosem ragadt le a stílust körülölelő korlátoknál. A kanadai származású, de jelenleg Berlinben székelő művész 2015 április 11-én újra Budapestre látogat, a Der Morgen csapat jóvoltából. A rendezvénynek az alig fél éve nyitott, de már a budapesti éjszaka egyik egyedi színfoltjának számító Tesla klub ad otthont.
  • [2013-08-18] B MY LAKE @ Club Aliga Beach
     

    Augusztus 18-19-20-án igazi hiánypótló elektronikus zenei fesztivállal jelentkezik a VOLT Produkció és a Deadcode Production. A 3 napos B MY LAKE soha nem látott LineUppal várja az zene szerelmeseit. – techno, tech house, minimal, electro, mindezt a Balaton közvetlen partján!
  • [2012-04-28] Marc Houle - ‘Undercover’ album launch party
    @ Akvárium (ex Gödör), Budapest

    Mostanában sorra fogjuk a minuso(so)kat, ezúttal Marc Houle akadt a horgunkra. Sok víz lefolyt a Dunán, mire végre a kanadai nagy hal hozzánk is elért, kezdve Richie Hawtin legendás detroiti13 Below klubjának pultjától, a Minus kiadón át, a jelenlegi berlini letelepedésig.
  • [2011-07-29] Sun Goes Down 2011
    @ Margitszigeti Atlétikai Centrum

    Egyszer minden valóra válhat....!!! Csak igazan hinnünk kell benne!!! Merész álomnak tűnt eddig csupán, csak egy remény volt a mogyoródi Aquapark-ban rendezett elektronikus zenei Kánaán óta, hogy meg egyszer a moderntánc zenék szárnyán a mennyekbe repülhetünk. Legálabb még egyszer lesz egy fesztiválunk, ahol a fellepő művészek mindegyike az előremutató zenei irányzatok egyik kiemelkedő vezéralakja. Akar mennyire hihetetlen is, de 2011. július 29-30-an jegyet válhatunk, a partizok paradicsomába, mert a várva várt álom, most beteljesül.
  • [2011-06-18] Stayfly pres. Tale Of Us
    @ ChaChaCha Cabrio, Budapest

    Szinte mesébe illő, hogy a Mesés Melódiák Mesterei kis hazánkba látogatnak június 18-án, nem is regélhetnék itt másról, mint a Tale of us-ról. Carmine Conte és Matteo Milleri  vagyis a Tale of us duó egyenesen Barcelonából a Sonar fesztiválról érkeznek hozzánk Budapestre. Az olasz – amerikai duó, akik jelenleg Berlin utcáit és klubjait koptatják, végre elhúzzák a mi nótánkat is.
  • [2011-03-18] Stayfly pres Dyed Soundorom & K.atou
    @ Merlin, Budapest

    Több, mint négy év telt el azóta, hogy a magyar Dyed Soundorom rajongók első kézből élvezhették kedvencük bűvészkedését a DJ pultban. Azóta a párizsi house-betyár neve világszerte ismerté vált – zenélt a berlini Panoramabartól elkezdve, a tokiói Warehouse 702-n át, a londoni Fabricban, a leedsi Loucheban, és folytathatnánk a sort – majd 2010 nyarán rezindensé nőtte ki magát a legendás ibizai Circoloco @ DC10-ben.
  • [2011-01-15] Suol Label Night w/ Fritz Kalkbrenner, Chopstick & Johnjon
    @ Merlin, Budapest

    A német vokalista és producer Fritz Kalkbrenner augusztusban már feledhetetlen nyárvégi éjszakával bizonyított a magyar közönségnek. Visszatérésére szerencsére nem kell sokat várnunk, január közepén egy igen ígéretes Album Tour keretein belül köszönthetjük újra Budapesten a tehetséges művészpalántát.
  • [2010-11-26] Stayfly & Move pres. K.atou
    @ Mono, Budapest

    Mozdulj rá újra! A StayFly és a Move első sikeres kooperációja: magasröptű mozgásterápia! 2010. november 26-án egy boszorkányos szépségű és ügyességű hölgy vendégszereplésével villanyozzuk fel a Mono-mániásokat…
  • [2010-11-24] Ryan Crosson @ MNML
    @ U26, Budapest

    Szerda estéink lényegében új fénytörésbe kerültek, mióta a Stayfly csapata MNML rendezvényeivel szabotálja a hétköznapi pihenőinket.
  • [2010-11-17] MNML
    @ U26, Budapest

    Szerda estéink lényegében új fénytörésbe kerültek, mióta a Stayfly csapata MNML rendezvényeivel szabotálja a hétköznapi pihenőinket.
  • [2010-11-10] MNML
    @ U26, Budapest

    Szerda estéink lényegében új fénytörésbe kerültek, mióta a Stayfly csapata MNML rendezvényeivel szabotálja a hétköznapi pihenőinket.
  • [2010-11-05] Casino Bangkok Meets Downtown Dirty Disco
    @ Brick, Budapest

    Mert technó nem csak a parlamentbe kell! November hó első péntekén a vidrátlan srácok és a belvárosi dirty-crew egyesített erőikkel forrósítja a hangulatot Budapest legújabb underground klubjában, a Brickben. A szív- és lélekmelengető Stayfly-partik hangulata a tél beálltával sem veszít magas hőfokából, és most a technocsikidám betyárokkal lepaktálva biztosítják az erős kezdést az újjászületés havában.
  • [2010-11-03] Julietta @ MNML
    @ U26, Budapest

    Szerda estéink lényegében új fénytörésbe kerültek, mióta a Stayfly csapata MNML rendezvényeivel szabotálja a hétköznapi pihenőinket.
  • [2010-10-15] Stayfly pres. Downtown Dirty Disco
    @ Brick, Budapest

    15-én egy piszkos éjszakával indítja a Stayfly a fedett-pályás szezont a BRICK-ben.
  • [2010-09-18] StayFly presents A38_MNML w/ Damian Lazarus
    @ A38 tetőterasz, Budapest

    Óriási nyári évadzáró buli az idei Balaton Sound legnagyobb és legeredetibb hősével, Damian Lazarus-szal, aki a legkiválóbb honi minmalistákkal fog karöltve felejthetetlent zúzni.
  • [2010-09-04] StayFly presents A38_MNML w/ Lee Curtiss
    @ A38 tetőterasz, Budapest

    A Stayfly és az A38 MNML legénysége bizony nem hagy sok időt a láblógatásra - alig tértünk magunkhoz a Matt Tolfrey okozta extázisból és a hibátlan Afrilounge szett dallamai is a fülünkben csengenek még, aStayfly csapata máris újabb ínyencséggel veszi le lábáról a zene szerelmeseit.
  • [2010-08-07] Sun goes Down w/ Fritz Kalkbrenner
    @ ChaChaCha Cabrio, Budapest

    Táncoló arcok a naplementében, dj-csillagok, és Cha-cha-cha? Augusztus hetedikén új arcát mutatja a Margit-sziget! A Bomba és a StayFly bemutatja:

Zenei stílusok

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó