Pulzar

CikkInterjú

Digitális gyerekek a házban

Létrehozva 2006. március 22.
Stílus Goa, Progressive House, Big Beat, House, Tech-house, Minimal, Electro
    0.00

Digitális gyerekek a házban

Goaparti. Kis helyszín. Mi szól? Ez nem is goa! Elektronika - seggrázós ütemek, húzós groove-ok, és monoton lüktetés. Eltévedtünk? Nem! Ez itt kérem némi zenei tudattágítás, és a stílushatárok önkényes elhomályosítása. A progresszív psytrance korai hívei rendületlenül bővítik a repertoárt. Azoknak, akik unják már az áramhangot, vagy azoknak, akik nem csak azt szeretik. Idővel, remélhetőleg mindenkinek. Sas Gergő, Pethő Dániel, és Villányi Dániel, azaz Fungus, Plasma és Villa, vagy még inkább a Beatspecialists nevű formáció, lassan nyolc éve DJ-k. Üzemeltettek már saját klubot, webrádiót, szerveztek partit, játszottak külföldön is. Manapság a house egy különlegesebb ágának, és főleg a fúziós zenéknek a lelkes hívei, álmuk egy olyan szcéna, amelyben nincs technós, drámendbézes vagy goás: csak partiarc van, és partizene. Minél többféle.

A Korai Örömtől Fatboy Slimen keresztül a proghouse-ig

Mikor és hogyan kerültetek kapcsolatba az elektronikus zenével?

Villa: Tuti, hogy mindhármunknak ugyanaz lesz a válasza erre a kérdésre: "Lekeveredtem egy goapartira."...haha.

Plasma: Nem, dehogy. Én például először rockzenét hallgattam...

Rokker voltál?

Plasma: Nem, azért az nem. A grunge-ot szerettem, a Nirvana-féle vonalat. Aztán jött a Másfél, és a Korai Öröm-féle igencsak repetitív zene, az ő koncertjeikre már rendszeresen lejártunk. '95 környékén az FMK-ban, az Orczy-kertben, meg efféle helyeken voltak a bulik, de a koncertek után mindig rögtön leléptünk, a partit már sosem vártuk meg, azt gondoltuk, az már azért nem jönne be. Csak később, úgy '96-'97 környékén esett meg először, hogy az egyik Orczy-kertes koncert utáni partin ottmaradtunk. Akkoriban már ismertük egymást Fungussal. Acidparty volt, emlékszem Titusz, Tadeusz és Naga játszottak. Mi egyszerűen csak ott ragadtunk, csak néztünk, aztán rájöttünk, hogy tyűű, ez jó!

Mégis hogy jött, hogy nektek lemezeket kell vennetek? Mi volt, ami motivált?

Plasma: Akkoriban sokat buliztunk a Czigány Danival (Longman), és egyszer csak kitaláltuk, hogy meg kéne nézni ezt a dolgot a pult másik oldaláról is. Úgyhogy elkezdtünk bakeliteket venni, és otthon tanulgattunk keverni.

Fungus: Én azt hallottam, hogy a didzséknek sokkal több csajuk van, és ezért...haha.

Villa: Engem '98 környékén elvittek egy törökbálinti buliba, nem goa volt, hanem Tilos Rádió parti, mindenféle stílussal. Ez volt életem első partija, persze akkor még eszembe sem jutott, hogy DJ legyek. Ez csak később jött, úgy 2000 környékén, mikor a bátyámmal elkezdtünk házibulikat rendezni. Egy szomszédos családi házat béreltünk ki, de volt két buli a későbbi Chakra klub pincéjében is. Rendezvénynek azért ezeket nem nevezném, de komolyabb házibulik voltak: volt büfé, szereztünk rendes hangcuccot, stb. Aztán kitaláltuk, hogy nem fogjuk bérelni a technikát, mert annál ezt mi komolyabban gondoljuk, úgyhogy vásároltunk két darab Gemini XL 100-as lemezjátszót és egy keverőt. Ebben az időben történt, hogy egy barátom, Nemo, aki már DJ-zett egy ideje, hozzám költözött a lemeztáskájával együtt. Aztán elkezdtem próbálkozni...

Fungus: Én is szereztem magamnak két lemezjátszót és egy kis keverőt, onnantól mi is otthon gyakoroltunk. Sokat.

Milyen zenéket kezdtetek el játszani?

Plasma: Az első lemezem egy dub bakelit volt, igaz, nem pont ilyen zenét akartam játszani, erre a lemezre rábeszéltek. Nem bántam meg, de később inkább bigbeat lemezeket vettem. Jött aztán egy Fatboy Slim-kattanás, Titusz akkoriban folyamatosan ezeket a számokat játszotta, sikítva ugráltunk rájuk a bulikban, aztán nagy nehezen meg is szereztük őket.

Acid nem volt?

Fungus: Dehogynem. Acid, elektro, techno, breakbeat, bigbeat...ezeket mind játszottuk. Volt néhány fellépésünk a Jailhouse-ban, a Várbarlangban, és a Trafóban is. Aztán egyszer csak jött a goa.

Úgyhogy elkezdtetek goát keverni...

Villa: Én alapból azt kevertem, mert a Nemonak psytrance lemezei voltak. Magamtól inkább trance-eket vettem, régi Platipus kiadványokat, stb.

Fungus: Én akkortól számítom magam "goás"-nak, amikor '99-ben lementünk Plasmával a Solipse-ra, Ozorára. Nem volt pénzünk beugróra, úgyhogy bemásztunk, átmásztunk néhány dombon, aztán megláttuk a több tízezres tömeget. Valami teljesen új, más világ fogadott ott minket, ez egy elég meghatározó élmény volt. Számomra a legmaradandóbb zenei élmény innen a Mikedog nevű előadó volt. Az egyik első angliai psytrance kiadó, a Planet Dog volt az övé, azóta sajnos eléggé eltűntek. Az Etnica előtt játszottak, valami olyan zenét, amit csak a legdurvább Man With No Name számokhoz tudnék hasonlítani, nagyon bejött. Mint ahogy utána az Etnica is, akik akkoriban úgy néztek ki, mint valami másodosztályú pornószínészek...haha.

Plasma: ...és most is, egyébként.

Rádió, klub, house

Hogy jöttetek össze végül mindhárman?

Villa: 2000 környékén történt, akkoriban, amikor elkezdtem rádiózni. A webrádió, amit üzemeltettem, Magyar Goa és Pszichedelikus Trance Netrádió névre hallgatott, az volt a fő koncepció, hogy goabulikat veszek fel, és később a partik hanganyagát közzéteszem a neten. De volt néhány műsorunk is, az egyik ilyenbe jött be Plasma először játszani. Az első buli, amin együtt zenéltünk egy Trip to Everest fantázianevű goaparti volt, Csepelen, a Dunaparton. Dolphinnak kellett volna játszania, de nem volt pickup a lemezjátszókhoz, úgyhogy el kellett mennie érte. Plasmánál volt egy tű, nálam meg "véletlenül" volt egy CD-játszó. Beálltunk a pultba back to backezni, Plasma tolta az egyik lemezjátszóról, én pedig a CDJ-ről. Az első komoly állomás viszont, ami összehozott bennünket mindhármunkat, az a Chakra Club volt. 2002. október 16-án volt a nyitóbuli, bár akkor még igencsak kezdetleges állapotban, mondhatni irodaként funkcionált a helység...

Fungus: Volt két nem túl nagy hangfal, meg egy iszonyat csúnya fehér asztal...

Villa: Persze, de aztán ráismertél volna két hónappal később ugyanarra a helyre?

Ez a saját klubod volt?

Villa: Igen, és egészen 2004-ig működött. A falakat befestettük, kidekoráltuk a helyet, komolyabb technikát tettünk a klubba, csináltunk chill out-ot is, vetítésekkel... Minden héten volt buli, mi voltunk a rezidensek és a magyar psytrance szcéna szinte minden lemezlovasa játszott nálunk, sőt, egyszer a Magnetrixx is fellépett a klubban. Az akkori Chakra-teambe még Gammer és HerQ is beletartozott. Gammer egyébként később, miután a Chakra team feloszlott, a klub pedig megszűnt, szervezett még néhány nagyobb bulit ezen a néven, olyan nevekkel, mint a S.O.N.U.S., DayDin, Genetic Spin... Az ő egyik buliján lépett fel például először Magyarországon D-nox, aki ott és akkor - és azóta is - nagyon nagy hatással volt ránk. Amikor végül bezártuk a klubot, az azt hiszem minden szempontból egy korszak vége volt a számunkra: a goa-korszaké. Innentől kezdve kezdtünk el egészen másféle zenék iránt is érdeklődni, azokat játszani, és egyre kevesebb psytrance-t. Nagyjából 2004 nyarán, a '99-es Ozora helyszínén megrendezett Sonar Plexus Fesztivál idején fogalmazódott meg bennünk, hogy csinálnánk valami, a goaszcénán kívül eső dolgot. Ekkor alapult meg a
Beatspecialists duó, amihez később Fungus is csatlakozott.

Plasma: D-nox nevét mindenképp ki kell emelnünk, amikor nálunk járt, mutatott és adott nekünk egy csomó zenét. Van egy saját projektje is, a D-nox & Beckers nevű formáció, amit a Space Safari-ból ismert Frank Beckers-szel együtt csinálnak. Christiannal (D-nox) jó barátságba kerültünk, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és mondhatni, az elsők között vagyunk, akik az új zenéit megkapják.

Csak itthon lehetett benneteket hallani, vagy felléptetek már máshol is?

Villa: Voltak külföldi fellépéseink is. Először 2001-ben, még a rádió színeiben játszottam Gak-kal Horvátországban. Később volt egy berlini szilveszteri buli is, amin zenéltem, de ez egy kisebb, zártkörű buli volt. Jártunk Ukrajnában többször is, és hívtak minket szlovák partiszervezők is kisebb-nagyobb bulikra. Ausztriában, Felixdorfban is zenéltünk tavaly egy kétnapos bulin. Itt nagyon pozitívan fogadtak minket, psytrance parti volt, és a közönség láthatóan meglepődött, hogy nem psy-t játszunk, többen oda is jöttek a szett közben kérdezgetni, hogy ez nagyon jó, ez mi?

„Digitális gyerekek vagyunk”

Van valamilyen zenei előképzettségetek, játszotok például hangszereken?

Villa: Egyikünk sem tanult hangszereken játszani, azt hiszem, ehhez mi már túlságosan digitális gyerekek vagyunk.

Fungus: Nekem óriási törést okozott annak idején, hogy nem engedtek fellépni a punk zenekarommal...

Volt egy punkzenekarod??

Fungus: Még a gimnáziumban. Szájharmonikáztam, szájbőgőztem, kanalakat csapkodtam, és üvöltöztem. Nagyjából. Afféle „zenéljünk úgy, hogy nem tudunk zenélni” projekt volt. Volt egy dobszerkó és egy gitár is. Csináltunk egy pár számot, megmutattuk az igazgatónak, de nem nyerte el a tetszését, úgyhogy soha nem léphettünk fel.

Mik a terveitek a trióval?

Plasma: Szeretnénk minél inkább népszerűsíteni a stílust, amit magunkénak választottunk. Mi már a Chakra Clubban is a psytrance letisztultabb vállfaját, progresszív psy-t játszottunk, innen már csak egy kis lépés volt a progresszív house és trance, elektro, minimal, tech-house-vonal.

Villa: Szeretnénk egy rendszeres klubestet összehozni. Március 11-én, szombaton lesz is egy estünk a Mono Clubban, ami már Beatspecialists Night név alatt fut. Ha minden jól megy, kéthetente visszatérő klubestek lehetnek belőle.

Fungus: A jövőben emellett szeretnénk a kedvenc zenészeinket, akiknek a számait is játsszuk, elhívni Magyarországra egy-egy bulira.

Villa: Úgy érezzük, hogy a magyar house közönség a stílusnak egy nagyon kommersz vonalára van rákattanva. A house szóról ma Magyarországon a tömegeknek a legjobb esetben is az a fajta proghouse jut eszébe, amit Lee Burridge, meg John Digweed játszik a legmenőbb klubokban. Rosszabb esetben a lakossági house, ami a dance rádiókból szól, vagy amit a Viva játszik. Van pedig a house-nak egy viszonylag underground, kevéssé ismert, de jóval különlegesebb, kifinomultabb vonala is.

Miben más az a house amit ti játszotok?

Fungus: Sokkal mélyebb és minimálabb, a vokál is kevesebb ezekben a számokban...

Plasma: Szerintem nehéz ezt behatárolni, mert azért vannak átfedések. Van egy csomó olyan zene, amit játszik például sok Global Underground DJ is, és mi is. James Zabiela egyik legutóbbi Top10-ében például két D-nox & Beckers számot is felfedeztünk.

Akkor tehát elvontabb zenéket preferáltok?

Plasma: Ezt sem feltétlenül mondanám. Igyekszünk távol tartani magunkat a nyálas dolgoktól, kerüljük a nagyon sablonos zenéket, de néha azért az is becsúszhat, ha elég jó. A bonyolultabb hangzásokat keressük, lehetőleg minél távolabb a mainstream vonaltól.

Fungus: Mostanában egyre népszerűbb ez a német minimál-house vonal, ezeket a zenéket mi is erőszeretettel játsszuk.

Tudom, a zenészek borzasztóan utálnak stílusokról beszélgetni. Mégis, mit gondoltok, miből alakult ki az általatok játszott zenei világ? Egyesek szerint a deephouse volt a proghouse és progtrance elődje...

Plasma: Szerintem minden mindenből alakul, egyre több stílusból merít egy-egy zene, egyre kevesebb értelme van skatulyákba helyezni őket.

Fungus: Nem is gondolkoztunk ezen. Nem a stílus, inkább a hangzás az, ami számunkra meghatározó, ami alapján egy kalap alá lehet venni a zenéket, amiket játszunk. A lényeg az, hogy hogy szól egy zene, nem az, hogy milyen stílusú. Az alapján választunk lemezeket, hogy melyik tetszik. Azt mondhatjuk: négynegyed alapú tánczenéket játszunk. A mély és a minimál a hívószavak, és néha a retro elemek is befigyelnek. Szeretünk ívben zenélni, ehhez is létszükséglet, hogy sokféle zenénk legyen. A szettek felvezetése mindig mélyebb, minimál darabokkal kezdődik, a végén pedig eljuthatunk a trance-ig, vagy akár technóig is.

„Szeretnénk átjárhatóvá tenni a stílusokat”

Hogyan látjátok, van-e ma Magyarországon olyan terep, ahol ti ezeket a zenéket játszani tudjátok?

Villa: Ha nincs, akkor majd csinálunk!

Goapartikról indultatok, a psy zenéktől a progpsyn keresztül eljutottatok a house-ig. De a mai napig psy partikon játszottatok a legtöbbet, a veretős psy mellett a kisteremben, vagy a buli levezetéseképpen reggel... Azaz egyelőre csak a goa-közönség ismer benneteket. Hogyan terveztek ebből kilépni?

Fungus: Szeretnénk átjárhatóvá tenni a stílusokat. Felrázni az egész szcénát, és megpróbálni kiléptetni ebből a tipikusan magyar szeparálódásból. Itt egyelőre nagyon nehéz változatos dolgokat mutatni az embereknek, a legtöbben ragaszkodnak ahhoz az egy stílushoz, amit megszoktak, megszerettek, és nem is kíváncsiak másra. Mi nem teszünk különbséget ember és ember között, számunkra nincsen goás, vagy drámendbézes, vagy technós... Számunkra mindenki partiarc, mi mindenkinek játszunk, lehetőleg minél többféle zenét - akár egy szetten belül is. Szeretnénk stílushatároktól függetlenül a legújabb, legjobb zenéket megmutatni a közönségnek.

Zeneírás?

Villa: Folyamatban van az is. Egyelőre nem árulhatunk el részleteket, bár mindhárman elkezdtünk már foglalkozni a zenekészítéssel, de kezdeti stádiumban van a projekt. Többfelé kacsintgatunk...

Mit gondoltok az elektronikus tánczene jövőjéről?

Fungus: Az elektronikus zenében is megfigyelhetőek azok a hullámok, amik például a divatban is. Visszatérnek régi dolgok, most például a '80-as évek elektró hangzása, pár évvel ezelőtt valami más volt, és pár év múlva megint valami más lesz. Ahogy fejlődik a technika, úgy kerülnek ki jobb és jobb hangzású zenék, de igazán új dolgokat már nem talál ki senki, inkább az eddigieket ötvözi, vagy kombinálja.

Villa: Ami újításnak számit manapság, az a fúzió.

Plasma: Az egész egy nagy massza, melyben megvannak a fő irányvonalak, de ezen belül nagyon sok minden megtalálható és sok a keveredés... Szerintem mindig lesznek új zenék, de azért nagy robbanás már nem várható. Nagyjából kialakult egy hangkészlet, amivel a zenészek dolgoznak, de mindenki folyamatosan kísérletezik, és mindig lesznek új technikák, ezért lehetnek új hangzások is.

A Beatspecialists trió jövőbeni felbukkanásainak helyszíneiről és időpontjairól a www.beatspecialists.hu weboldalon tájékozódhattok.

Szöveg: Hirschl Zsuzsanna

Archív partyajánlók

  • [2020-09-05] Sunset Corso vol8
     

    Szeptember 5-én délutántól ismét Sunset Corso! A pult mögött nyitástól zárásig Antonyo és Julian Kid.
  • [2020-08-29] Sunset Corso
     

    Augusztus 29-én délutántól újra naplementézés felsőfokon, azaz ismét jön a Sunset Corso!
  • [2020-08-14] Sunset Corso vol10
     

    Augusztus 14-én pénteken délutántól ismét Sunset Corso! A pult mögött Peter Makto és Tibor Dragan.
  • [2020-08-07] Sunset Corso vol9 x kispéntek
     

    Welcome back Budapest Sunset! Hello Sunset Corso! ;)
  • [2020-07-31] Sunset Corso vol8 x Antonyo & Julian Kid
     

    Welcome back Budapest Sunset! Hello Sunset Corso! ;)
  • [2020-02-14] Emanations at Supersonic KVLT
     

    " A filozófia bizonyos rendszereiben annak a gondolatnak a jelzése, hogy a világ dolgai mind egy legfelsőbb valónak kisugárzásai. "
  • [2019-01-18] Neorave - From past to future
    @ Supersonic

    170+ bpm, pumpáló 4/4, pattogós dallam, mi kell még?
  • [2018-09-29] Under the Veil of Gloom - Dark Ritual with The Outside Agency
    @ Supersonic

    Az Under the Veil of Gloom a tavalyi év szeptemberében indult útjára egy olyan elképzelés és koncepció mentén, amely egyedülálló Magyarországon. Egy dark és industrial zenéken alapuló partysorozat, mely kiegészítve egyéb, népszerűbb zenei irányzatokkal, mint például a hardcore, lehetőséget biztosítson mindazon szórakozni vágyók számára, akik valami újat keresnek a megszokott rendezvények helyett.
  • [2018-08-10] Fourkmode x TKWT presents: Dario Sorano
    @ Supersonic

    A következő vedégünk Dario Sorano Olaszországból. Már 14 éves korában elkezdte érdekelni az elektronikus zene és 1994 óta dolgozik a szakmában.
  • [2018-05-19] FLTH pres.: Cortechs
     

    A félelmetesen sikerült Björn Torwellen bulin már többen szembesülhettek vele, hogy már betáraztuk a következő nagy durranásunkat, most viszont lerántjuk róla a leplet azok előtt is, akik esetleg eddig nem értesültek a következő eseményünkről! Érkezik hozzánk ugyanis Cortechs, aki sajnos szintén nem túl sűrű vendég a magyar buli szcénában. Ezen igyekszünk változtatni és ezek után is olyan nagy kaliberű arcokat hívni nektek, akiket valamiért eddig hanyagoltak az itthoni szervezők.
  • [2018-01-05] Budapest in the Dark & FLTH pres.: Godspeed 2018
    @ Supersonic

    A Sonic rezidens techno szervezői, a Budapest in the dark és az FLTH csapata közösen indítja az évet egy rendhagyó bulival, ahol mindkét oldal képviselteti magát 2-2 DJ szett erejéig.
  • [2017-03-24] FLTH pres. Noiseberg LIVE debüt
    @ Supersonic

    Nos, updateljük az eseményt, ugyanis fejlemények vannak srácok és lányok! Nagy bejelentenivalónk van: most már tényleg - @Dr. Zoidberg és cimborája, Tekon közösen fogják lerántani a leplet a vasalt, edzett és hengerelt techno live projektjükről! Zoidberg urat már ismerhetitek rajtunk keresztül és persze az NVC és a Casino Bangkok bulik rezidenseként is, Tekon neve pedig a Kick Drum események látogatóinak csenghet ismerősen. Két ilyen arc közös projektje eleve nem lehet gyenge, de erről győződjetek meg ti magatok is Március 24-én a Supersonic - Blue Hell & KVLT kékebbik fertáján!
  • [2016-10-01] FLTH 1. - dark techno & synthwave -
    @ Supersonic

    Október elsején egy mocskos bulisorozatot indítunk az underground elektronika legsátánibb bugyrainak szentelve. A Supersonic kék oldalán két teremben fogjuk megidézni a megidéznivalót, a nagyteremben a fizikailag lehetséges legmélyebb tónusú #DarkTechno segítségével bontjuk le az épület gerincét, a kisteremben pedig a retro-future #Synthwave szerelmesei élhetik ki a Perturbator - Carpenter Brut vonalas perverzióikat egy speciális vizuális orgia mellett. A nem titkolt célunk mindkét teremmel az, hogy valami olyannak adjunk helyet, ami így ebben a formában még nem volt Budapesten. Két sötét világ találkozik egy óbudai pincerendszerben különféle egyedi eyeporn társaságában. Mindehhez illusztris társaság adja majd a zenét, mindkét oldalon a stílus(ok) legjobb hazai képviselőitől hallhatjátok a betonrepesztő ütemeket. Támogasd a hazai földalatti kvltvrát a jelenléteddel és gyere te is október elsején a szertartásra ;}
  • [2010-09-01] >>> IDM, jazz, classical, breakbeat >>>
    @ A régi Cökxpon Café Theater, Budapest

  • [2010-05-22] Millenium Vortex vs. Fusion pres.: Spinning Evolution 2.
    @ Supersonic Technikum, Budapest

    Intergalaktikus méretű zenedömping várható május 22-én a Sonicban, 4 teremben, a szigorúan underground elektronikus zenék régi és új gyöngyszemeiből. Igazi rendhagyó esemény lesz ez, ugyanis meglehetősen ritka dolog, amikor olyan stílusok, mint acid, trance, hardcore techno, rave, minimal, goa és ezek fúziói egy helyszínen megjelennek, ráadásul egészen autentikus előadóktól. Aki nem 2000 után ismerte meg az elektronikus zenéket, valószínűleg elismerően bólogat olyan nevekre, mint Dj Grega, Bernáth/y and son (live act), Djane Dork, de az újak közül is akadnak zászlóvivők, mint pl. Djane Era a goa színtérről, Mercenary a kompromisszummentes hardcore szcénából, vagy épp blasterNOX, aki a rave ütemeket fogja prezentálni. Őket kiegészítendő érkezik több fiatal tehetség, hogy meglegyen az egyensúly a nem kevesebb, mint 22 fellépőnél. Mindezt olyan belépővel, ami éjfélig 1.000, utána pedig 1.400 forint! Részletes ismertetőt a fellépőkről és az estéről a tovább után olvashattok.
  • [2010-02-19] Dream Sequence Crew presents Breakcore Farsang
    @ Tűzraktér, Budapest

    A Dream Sequence Crew és a soproni Have A Noise Day közös erővel próbálja meg elűzni az idei, különösen keménynek ígérkező telet, farsangi bálján, a Tűzraktérben.
  • [2009-11-06] Explosion- 15 éves a NARG 2009 november 6-7.
    @ Diesel Club, Budapest

    Az 1994-ben DJ Hell’oh által alapított NARG Entertainment hazánk legrégebbi, még ma is működő extrém elektronikus zenei rendezvényszervező csapata.
  • [2009-10-22] Breakcore Night Vol. 2
    @ Tűzraktér, Budapest

    A Dream Sequence legénysége a bemutatkozó júniusi, a hazai szcéna fiatal tehetségeit és az Európában méltán híres és elismert Candlestickmakert felvonultató partyja után újabb légi- és torpedótámadást indít a budapesti alternatív szórakozás álldogáló csatahajói és bástyái ellen.
  • [2009-06-11] 4.49 Feszt
    @ KOMLÓSI TANYA

    Két színpad, főszínpadon 70% darkpsy, 30% prog/fullon/classic , büfé, nulladik nap, tűzzsonglőrök, non-stop chill, sátorozási és parkolási lehetőség, zuhanyzó, meleg konyha, vegetáriánus ételek, kultúrális programok, előadások, workshop-ok, shop-ok.
  • [2008-11-01] HALLOWEEN PARTY XENOMORPH
    @ Diesel Club, Budapest

    XENOMORPH - live
  • [2006-11-24] Sleepwalkerz
    @ Supersonic Technikum, Budapest

    Új partysorozatot hirdet az LD50.hu és a Beats.hu fúziója, a Sleepwalkerz csapat. A Sleepwalkerz célja a stílusok közti távolságok áthidalása, szubkultúrák bemutatása, szemezgetve a hazai és külföldi színterek javából - habkönnyû elektronikus zenéktõl a legsötétebb tónusokig.
  • [2007-09-29] MegaHerz- international underground music festival
    @ Sonic, Budapest

    A MegaHerz Festival a korábbi két alkalommal az általa tehetségesnek ítélt ismeretlen művészeknek biztosított fellépési lehetőséget.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó