Pulzar

CikkInterjú

Chriss mélyinterjú

Létrehozva 2009. január 25.
Stílus Breakbeat, Breaks, Electro, Tech-house, Minimal, House, Goa, Psychedelic Trance, House
    0.00

Chriss mélyinterjú

Nyugodtan írhatjuk, hogy mélyinterjú, mert valódi emberi érzésekről és a sablon unott kérdésektől mentes beszélgetést folytattunk Krisztiánnal. A stúdiójában fogadott minket. Nem szokott ’idegeneket’ beengedi szentéjébe, de velünk kivételt tett! Az hagyján, hogy kivételt tett, de egy exclusive anyaggal is megajándékozza a kedves olvasót.


->  Chriss of the Quasar feat. Kozma Orsi – My travel ( Yvel & Tristan remix) <-

 

 

Igaz, hogy a többi produceren és közeli barátokon kívül mást nem igazán engedtél még a stúdiód közelébe?

 

Valóban te vagy az első „civil”. Ez a stúdió egyébként nem olyan rég készült el. Eddig bent a lakásban volt elkülönítve egy kis rész számomra, de most már végre nyugodt környezetben alkothatok. Ez egyben a stúdióm és az irodám is.

 

Ahogy körbenézek, a szobában temérdek bakelit lemez üti árválkodik a polcokon, és itt sorakoznak a díjaid is. Néha a hangulat kedvéért felteszel még egy-egy lemezt?

 

Az ütötte meg a fülem, hogy miért mondod,- árválkodnak. Nagyon sokat hallgatom őket, és főleg most amikor egy Classic albumon munkálkodom…

A pályám során rengeteg lemezt vásároltam, kaptam. Ez a darabszám már egy leszelektált mennyiség, mert sok olyan lemeztől megváltam, amelyeknek nem vettem hasznát. Ezek, az évek során már hozzám nőttek, és rengeteg szép emlék fűz hozzájuk. Amúgy pont egyik nap jutott eszembe, hogy milyen szívesen tennék fel pár lemezt az elkövetkezendő néhány fellépésem során. Be is dobok párat most a táskámba! : )

 

Van itt a gyűjteményedben olyan lemez, amelyhez kifejezettem kedves élmény fűz?

 

Nagyon sok ilyen van! Itt van például egy Montana Sextet EP, amelyik pályám első megvásárolt lemeze volt. Emlékszem, üres üvegeket vittem visszaváltani, hogy lemezeket vehessek. Akkoriban még funky lemezeket gyűjtöttem főként, mert azon nőttem fel, és csak később kezdtem el house zenéket vásárolni. Aztán 1996 környékén jött az igazi DJ korszak számomra amikor is lehetőségem nyílt a BPM csapathoz csatlakozni, majd később a BPM lemezboltban dolgozni. Gondolhatod mennyi friss zenét hallottam, illetve gyűjtöttem. Herbert, Svek, Sasha and Maria - Be as one stb, huu ez mind nagy zene volt, és komoly hangulat, amikor feltettem. Nos, ebből a pár ezer lemezből amit itt látsz, pár napig elsztorizgatnék az élményekről: )

 

A lemezes fal mellett látok még itt egy mountain bike-ot is. Aktívan tekersz?

 

Ezt a bicajt még a térd balesetem előtt vásároltam. Nagyon szerettem sportolni, rengeteg mindent kipróbáltam már. Síeltem, versenyszerűen gyorskorcsolyáztam, hokiztam, fociztam és még sorolhatnám, igazi eleven srác ül veled szemben.

Minden bánatomra, a térd belesetem óta nem tudok aktívan sportolni, így a bicaj is csak ott árválkodik.

 

Hogy teljes legyen majdnem a kép, ejtsünk néhány szót a stúdió cuccokról. Ha jól látom, van itt egy keverő pult, két lemezjátszó, és sok-sok ,,kütyü’’. Ezeken a vasakon készülnek a The Quasar felvételek?

 

 

Sok zenét írtunk már ezekkel a vasakkal. Gyakorlatilag az összes eddigi megjelenés, beleértve az albumokat is, itt készültek. Ami van, az mind minőségi felszerelés és élmény rajtuk zenélni… 

 

Záródjon be a képzeletbeli kör, a szoba utolsó tartozékával. Egy hatalmas íróasztalt látok ahol a ’Boss’ foglal helyet, és ahogy látom, innen irányítod a szálakat.

 

A napom nagy részét itt töltöm és irányítom a projecteket, illetve zenélgetek. Sok –sok feladatot teljesítek nap mint nap, és ezt mind innen teszem.

 

Hogy zajlik nálad egy mixlemez vagy egy sima mix elkészítése. Kell előtte hangolódnod rá vagy bejössz, bekapcsolod a cuccokat és nekilátsz?

 

Nem vagyok az a típus, aki egyből a lovak közé csap. Szeretek építkezni, kigondolni, hogy mit is szeretnék. Nálam nagyon fontos a ráhangolódás, figyelembe veszem, hogy hova készül, milyen célközönséget szeretnék „megérinteni. Erre fel kell készülni. Maximalista beállítottságú vagyok, így sokat szöszölök egy albumon, de talán ez érződik is a munkáimon.

 

Őszintén válaszolva, előfordult már veled olyan, hogy érezted belülről, maradt még benned, és amit készítettél talán lehetett volna jobb is?

 

Jó a kérdés! A válaszom: - persze, előfordult már. Jó néhány éve járom a klubokat és annyi pozitív és negatív szituációt éltem már át, hogy ez is benne volt. Véleményem szerint ez egy nagyon összetett dolog. Számomra iszonyatosan fontos a környezet a közönség a technikai feltételek és a fogadtatás. Nincsenek alürjeim, de ezek fontosak, hogy jól teljesítsek. Aztán van olyan nap, amikor személy szerint én nem vagyok formában és az aznapi dolgokat magammal viszem és nem tudom levetkőzni, ez is előfordul. De azért nagy %-ban minden szuperál.

 

 

Egy ifjú dj barátommal épp a minap beszélgettünk arról, hogy mennyire hiányzik az a ’régisulis’ világ. Budai, Tommiboy, Kühl és még sorolhatnánk a régi nagy neveket, akik komolyan veszik azt amiben élnek, amivel foglalkoznak. De a mai, ifjú tízes éveik végét taposó lemezlovasok mennyire tisztelik a szakmát véleményed szerint?

 

 

Érdekes érzések kavarognak bennem ezáltal. Nem szeretek ilyen témákba belemenni, nem az én asztalom! Mindenki a saját maga jövőjének kovácsa.

 

Amúgy, a partykultúráról szóló könyv került már a kezedbe? Mert nekem még sajnos nem…

Jó néhány évvel ezelőtt Éliás Gyula kezdeményezett ilyesmit, a magyar dj-kről szeretett volna könyvet írni, de ez valamiért nem került kiadásra. Talán mintha egyszer Londonban fogtam volna ilyesmit a kezembe, de magyar könyvet még nem.

 

Hogy érzed, a projektjeid milyen évet zártak?

 

Kellemesen telt a múlt év. Talán az egyik legmeghatározóbb projectem a Renaissance album volt. Álmomba nem gondoltam volna, mondjuk 10 évvel ezelőtt, hogy nekem egyszer lesz ilyen a repertoárba. Ezúton is köszönöm! Aztán itt a Nick Warren Globalunderground megjelenés, amire szintén büszkék vagyunk. Szuper érzés, amikor valaki kiválasztja a szellemi termékedet egy ilyen kiváló válogatásra. Szeretek zenélni a Levivel és a Viktorral (Yvel and Tristan), mindig jó hangulatban telnek a stúdió napok. Úgy szintén Duellel, nagyon élvezem a munkát a körülöttem lévő emberekkel, szuper a csapat.  A kiadói dolgok is nagyon jól alakultak. Egyre több elismerő levelet kaptunk a fun-októl, ami szintén inspirálóan hatottak rám. Értelmet ad mindennek, amikor kapsz egy jó feedback-et. Gondolom ezt mindenki hasonlóképpen éli meg. Fellépések terén se panaszkodhatok, mert nagyon sok fellépésen vagyok túl 2008-as évet tekintve és mindet élveztem. Persze azért beestek kevésbé jó bulik, de elenyésző. Dandy-vel is jó együtt dolgozni, jó hangulatban teltek a műsorok, nagyon sikeres volt a Monitor open air augusztusban, tehát jó volt a 2008-as év!

 

 

…2007 végén nekem említettél egy The Quasar albumot 2009-re. Sikerül megvalósítani?

 

Nem valósult meg, csak fejben. Még nem teljesen kitaposott az ösvény és talán még korai lenne egy album olyan széles körben, amilyenre számítunk világ szinten. Talán már említettem az interjúim során, hogy nem kifejezetten party zenében gondolkodunk vagy legalábbis a chill – akár a techno-ig érinteni mindent és ezt ki kell gondolni, ezzel sokat kell dolgozni. Majd kiforrja magát…

 

 

Novemberben jártál ötödször Japánban fellépni. Minden kiutazásodkor tud újat mutatni neked az az ország, vagy már megszoktad az ottani kib@szott fjúcsört?

 

Nem lehet megszokni az ottani high-tech világot. Őrületes, ami ott folyik. Ami mindig visszahúz az a gasztronómia. Hihetetlenül finom kaják vannak arrafelé. Szeretem az ősi városokat, a pagodákat, a természetet és mindent. Ott boldogság van, mindenki kedves, kiegyensúlyozott életet él. Éjjelenként sétálgatni Tokióban és látni, hogy az a monumentális város, hogy pihen óriási élmény. Volt szerencsém, Osakába és más városokba is eljutni, ami szintén meghatározó élményt nyújtott. Még legalább egyszer szeretnék eljutni Japánba, mert a Fuji hegyet meg akarom mászni. Arra szeretnék legalább egy hetet szánni és kiélvezni az ottani szemet gyönyörködtető látványt. Forma 1 idején lenne a legjobb, mert a pálya közvetlen a hegy lábánál van és nagy Forma 1 rajongó vagyok. De visszatérve a városhoz, a party helyszínek is önmagukért beszéltek. A legutóbbi fellépésem során a 252. emeleten játszottam, gondolhatod milyen élmény volt! Konkrétan Tokió felett discoztam. Eddig szinte mindig más helyen zenéltem, ami szintén kivételes helyzet számomra. A party közönség nagyon nyitott és befogadó. Szóval élmény ott lenni, ezt nem hiszem, hogy meg lehet unni.

 

Játszunk el a gondolattal. Megkeresne a Womb (Japán szuperklubja), hogy légy náluk rezidens, elvállalnád?

 

Tuti, hogy vállalnám. Mondjuk én honvágyó típus vagyok és talán csak ideig óráig, de mennék.

 

Milyenek a Japán nők?

 

Csinosak, de érdekesek. Egy picit fúrcsán öltözködnek…(legalábbis az én szememben)

 

Világviszonylatban nézve, melyek voltak a legkomolyabb helyszínek ahol megfordultál?

 

 

Ami emlékezetes és rangos esemény volt az a londoni Cross klubban Anthony Pappa mellett léptem fel egy Renaissance est keretén belül. Thaiföldön is jól éreztem magam, medencés buli volt, Illetve a Koh Phanga-i beach-en a Full Moon party volt őrületes. A Holland Panama klubban John Digweed vendégeként fellépni meghatározó élmény volt. Tokióban, Osakában, de talán közelibb helyszín a Bécsi Flex klubban ahol olyan hangtechnika van, hogy az álam leesett : ) Fesztiválokból a Summer of Love, a Creamfields, a Hradhouse, Loveparade Berlin, Balaton Sound, Glu Glu, Sziget, Monitor partyk és még nagyon sok van, de hírtelen ezek jutottak eszembe. Teljesen mindegy hol játszom, csak minden szuperáljon, és akkor lebontom a házat…

 

Így a beszélgetésünk végére foglaljuk össze, hogy milyen projektek kerülnek ki a kezeid alól  2009-ben?

 

 

Jelenleg Pölivel közösen egy klasszik albumon dolgozunk. Nagyon élvezem a munkálatokat, rengeteg emlék párosul az album elkészítéséhez. Egy picit nehéz is a dolgom, mert annyi jó zene van, hogy azt sem tudom mit rakjak rá. Kezd kialakulni egy koncepció, ami a Pacha – Home-os időszakig nyúl vissza. Nagy élmény egy ilyen válogatás, sok – sok emlék: ) Aztán csak jönnek a kiadók nálam, megőrültem. Lett egy még újabb label-em, mint a C-Audio, Cre8tion Records néven. Olyan lehetőség nyílt dolgokra, hogy így alakult. Már lassan meg is lesz az arculata és megjelenik az első track. Hamarosan kész lesznek a kiadói Myspace oldalak, max egy hónap. Itt az összes megjelenés megtalálható lesz egyben és a zenék elérhetősége is egyszerűbb lesz. Nagyon sok jó zene van leszerződtetve a kiadókhoz. A deep house –on át a techno-ig lesz mindenféle megjelenés a három kiadónál. Aztán idén sok - sok zenét szeretnék írni. Yvel and Tristannnal van közös megjelenésünk, ami idén is lesz 6-8 között. Duellel is dolgozom 4 közös track-en és természetesen Ricsivel is alkotunk idén is jó pár cool felvételt. Továbbá Chriss of The Quasar track-et is szeretnék megjelentetni 2009-ben. Több rádióműsor is van, amit komolyan kell venni, mert hétről hétre jelentkezünk. Nem vagyok elégedetlen, minden a helyén.

 

 

 

Készítette: Helgert László (Hell)

Ajánlott lemezek

  • TIESTO: IN SEARCH OF SUNRISE 6 (Ibiza)

    A szigeten számos felfedeznivaló kis titkos hely van, amellett, hogy a legnagyobb dance élet is itt zajlik a legextrább bulikkal a világ legjobb klubjaiban.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó