Pulzar

CikkInterjú

Chriss (Chriss Ronson) interjú

Létrehozva 2010. december 28.
Stílus Breakbeat, House, Minimal, Tech-house, Hosue
    0.00

Chriss (Chriss Ronson) interjú

2010-es eseményekről, trendekről és a szakma jelenlegi állapotáról beszélgettünk Chriss-el.

Manapság olyan helyszíneken láthatunk és hallhatunk fellépni, amelyek talán magunk sem gondolták 2-3 éve, hogy Chriss náluk fog pörgetni. Milyen érzés az „underground” közegben megmártózni?

Kedvelem az underground közeget. A zenei stílus soha nem állt távol tőlem, így ezzel abszolút tudok azonosulni, a helyszínek pedig a maguk egyszerűsége miatt tetszenek. Teljesen mindegy hol játszom ha fantasztikus a közönség, és az ilyen bulikban ez a jellemző. Egyetlen nehézség az underground helyszíneken, hogy nem a legjobb a hangtechnika, de ezt leszámítva jól éreztem magam az ilyen rendezvényeken és bármikor szívesen elfogadom a felkéréseket…
 
A Szikrás rendezvények talán nem úgy sikerültek a külső körülmények miatt, mint ahogy vártátok. A BPM-nek lesz folytatása továbbra is?

Tapasztalataink szerint jelenleg Budapesten eléggé nehéz folyamatosan sikeres partikat szervezni, hisz rengeteg buli van és kezd kimerülni a közönség lelkesedése, ami azt eredményezi, hogy igazán egyik rendezvény sem látogatott. Mi úgy gondoljuk, hogy a jelen helyzetben nem szabad bulit szervezni, legalább is addig a pontig, amíg nem lesz egy igazán működőképes koncepció kitalálva a budapesti szcénában. Igazán időszerű lenne egy picit összeülni a főbb szervezőcsapatoknak és megtervezni a jövőt, mert ez az út a mélybe vezet és egyre nehezebb lesz visszaállítani a működőképes klubéletet. Véleményem szerint eléggé nagy fejetlenség van, sok a szervező, és egyáltalán nincsenek összehangolva a rendezvények, ami sikertelen bulikat eredményez folyamatosan. Pl. többször előfordul, hogy egy este akár 5 buli is van a városban néhány km-en belül, ami egyáltalán nem működőképes felállás, ennek eredményként átlagban 50-től jó esetben 5-600 főig látogatottak a rendezvények, ami igen karcsú szám és senkinek sem jó.
A másik nagy probléma, hogy iszonyatosan sok külföldi lemezlovas kap meghívást hétről hétre, ami már egyáltalán nem különleges a közönség szemében. Én azt látom, hogy már egyik lemezlovas sem kelti fel úgy az érdeklődést, mint mondjuk pár ével ezelőtt. Itt lenne az ideje, hogy a magyar lemezlovasok kapják meg amit kiérdemeltek, és ne a DJ-nek titulált producerek csillogjanak nálunk. Nem vagyok ellene a meghívásuknak, de ez már túlzás….
Mindemellett nagyon sok pénzt kérnek el, ami egyáltalán nem kitermelhető abból a pár száz belépőből, és ennek a mindannyian, azaz közönség, a promóterek és a magyar kollégák isszák meg a levét.
Itt megjegyeznék egy érdekességet, miszerint volt alkalmam Londonban egy asztalnál ülni Darren Emersonnal (ex-Underworld) a nyár folyamán, és ő következőt mondta, idézem: „Az összes ügynökség  illetve lemezlovas ide (Budapestre) jár pénzt keresni, hisz Tokyo után itt fizetik meg őket a legjobban a klubok világában”. Nos igen kellemetlen volt ezt hallani egy ennyire hiteles, világot látott embertől magyarként. Tehát amíg ez nem változik azt hiszem bátran mondhatom a Béla nevében, hogy ebből ő kimarad, hisz annak idején egyáltalán nem így működtek a dolgok.

 

Molnár Béla ( BPM ) említette, hogy 2011-ben elkezdi a Budapest Calling munkálatait. Valamilyen szinten lesz közöd a produkcióhoz?

Igen lesz hozzá közöm, de erről most még nem beszélhetek : )
 
Az alapfilm ( Berlin Calling ) menyire ragadott magával?

Nem vagyok kifejezetten oda érte, nem kedvelem a depressziós filmeket. Ízlések és pofonok, de nekem ez a film picit sok.
 
Az idei év egyik nagy dobása a Cre8tion Records nevéhez fűzhető a hazai kiadók világából. A „Rula” megjelent bakelit formájában is. A jövőben is tervezitek a hangsúlyosabb kiadványokat fekete korongon megjelentetni?

Ahogy te is megfogalmaztad, csak a legkimagaslóbb zenéket fogjuk megjelentetni, tehát ha minőségi és maradandó, akkor megjelenik bakeliten, de évente ez tényleg csak pár megjelenést jelent. Hozzáteszem, hogy elég nagy költségekkel jár egy-egy megjelenés, tehát komoly szelekció után jelentetünk csak meg. Mindenesetre az első bakelitünk nagy sikernek örvend és az eladási visszajelzések is sikeresnek mondhatóak. A Cre8tion egy jó kis label lesz, baromi sok meló van vele, és jelenleg még a márka építése a cél, mintsem a csúcs eladás.
 
Pár hetes a hír, hogy a Panasonic végleg leáll a Technics lemezjátszók gyártásával. Ez egy kicsit ellent mond a bakelit reneszánszának…

Nem hinném, hogy beszélhetünk reneszánszról. A tapasztalatom és véleményem, hogy szépen beállt a medrébe az eladott mennyiség, tehát csodákra már nem lehet számítani, több ezres eladásokat már nem lehet várni.
Ennek ellenére vannak olyan személyek, akik ragaszkodnak a fekete koronghoz és nagy valószínűséggel mindig is fognak. Személy szerint kedvelem a bakelitet, de ugyanúgy megszerettem a digitális világot is. Én azt vallom, hogy nem az a fontos, hogy miről játszol, hanem hogy hogyan teszed azt. Mondjuk én azt kedvelem a digitális világban, hogy hetente igen komolyan tudok frissülni zeneileg, ami bakeliten szinte lehetetlen, viszont a bakelitben meg pont az a szép, hogy eléggé leválogatott dolgok jelennek meg, amit esetleg digitálisan nem adnak ki, vagy csak hetekkel később. Viszont sajnos az ilyen dalokat is meg lehet szerezni már a neten, ha az ember egy picit jobban ráfekszik, így inkább már csak presztízs, illetve a bakelit adta klasszikus érzés miatt vásárolnak az emberek lemezeket, tehát nagy valószínűséggel már csak az igazi fanok fognak vásárolni.
De hogy visszakanyarodjak az eredeti kérdéshez, nem vagyok meglepődve, hisz belelátok az eladásokba. Hozzáteszem, hogy az elmúlt mondjuk 20 évben annyi Technics lemezjátszó került piacra, hogy szerintem nincs olyan hely a világon, ahol nincs lemezjátszó, így az után gyártás is feleslegessé vált. Az MK2-nél jobbat még nem sikerült kifejleszteni, így felesleges újabbat a piacra dobni. Szerintem ez eléggé összetett döntés, és nem kifejezetten a bakelit haldoklásának köszönhető.
 


Mivel töltöd a januári lazább időszakot? Jöhet egy kis pihenés vagy nincs megállás?

Januárban kipihenem az elmúlt év fáradalmait és felfrissítem a gondolataim, rákészülök a 2011-es évre.
 
2010-et is egy újabb előrelépésnek érzed az össz zenei társadalmat tekintve vagy a gazdasági gondok kicsit visszafogták az egész szcénát 2010-ben?

Egyáltalán nem érzek előrelépést, sőt szerintem minőségében visszafelé lépeget a magyar klubélet. Nem kifejezetten a pénztelenséget érzem, hanem a koncepció hiányát, ami érdektelenséget szült. Mindenből túlkínálat van, és egyre több promóteri hiányosságot érzékelek. Jó lenne, ha nem egymás ellen dolgoznának a szervezők, hanem egymásért, és akkor talán újra lenne fellendülés. Továbbá a mindenféle ingyenes helyszínek is rontják az összképet.
Mindezt leszámítva, én személy szerint sok jó buliban vettem részt, amit nagyon köszönök elsősorban a közönségnek, és mindazoknak akik gondoltak rám, meghívtak, illetve segítettek nekem, NAGY KÖSZÖNET MINDEKINEK!
 
Ezúton szeretnék mindenkinek nagyon boldog, kiegyensúlyozott, eredményes és bulikban, minőségben profi évet kívánni 2011-re!
 
Hell
(a.r.c.pr)
http://arcprmarketing.hu/

Ajánlott lemezek

  • Dirt Crew€“ Raw

    A két tagból álló formáció dupla korongja a napokban kerül a boltok polcaira. Az első lemez kizárólag saját felvételeket tartalmaz, míg a második a duó legjobb remixeit tartalmazza. A második korongon sorakozó nevek névsora igen impozáns hiszen olyan nevektől sorakoztatja fel a duó remixeit mint Jimpster, 2020 Soundsystem, Marc Romboy, Stb..

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

Ajánlott videók

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó