Pulzar

Partyajánló

Cinema Hall presents TEN WALLS (live) 'Equalized Tour' @ Cinema Hall

Fellépők
Dátum 2016. május 7.
Helyszín Cinema Hall
Stílus House, Progressive House
Cinema Hall presents TEN WALLS (live) 'Equalized Tour'Ten Walls – a név, ami mellett az elmúlt években egyetlen elektronikuszene-rajongó sem mehetett el szó nélkül, napjaink egyik legnagyobb zenei varázslóját rejti. Az ifjú litván zseni, Marijus Adomaitis titokzatos alteregóival, határozott, sőt, olykor egyenesen megosztó személyiségével és persze hihetetlen zenei érzékével az e-tánczene szinte minden szegletében keltett már óriási hullámokat: Mario Basanovként világszerte a legkomolyabb underground house-DJ-k lemeztáskáiban bérelt magának örökös helyet, Mario & Vidis név alatt (szerzőtársával, DJ Vidisszel) pedig a klasszicizmus és a jazz felé húzó minimalistákat kapta el. Amikor viszont 2013-ban kihozta először a Gotham EP-t az Innervisions-ön, majd a Requiemet a Life and Deathnél (tessék figyelni a kiadókat), az egész e-zenei világ őrült találgatásba kezdett, hogy vajon ki rejtőzhet a névben szereplő „tíz fal”, és a lélegzetelállító élő audiovizuális produkció mögött.Cinema Hall

Cinema Hall presents TEN WALLS (live) 'Equalized Tour' @ Cinema Hall

Ten Walls – a név, ami mellett az elmúlt években egyetlen elektronikuszene-rajongó sem mehetett el szó nélkül, napjaink egyik legnagyobb zenei varázslóját rejti. Az ifjú litván zseni, Marijus Adomaitis titokzatos alteregóival, határozott, sőt, olykor egyenesen megosztó személyiségével és persze hihetetlen zenei érzékével az e-tánczene szinte minden szegletében keltett már óriási hullámokat: Mario Basanovként világszerte a legkomolyabb underground house-DJ-k lemeztáskáiban bérelt magának örökös helyet, Mario & Vidis név alatt (szerzőtársával, DJ Vidisszel) pedig a klasszicizmus és a jazz felé húzó minimalistákat kapta el. Amikor viszont 2013-ban kihozta először a Gotham EP-t az Innervisions-ön, majd a Requiemet a Life and Deathnél (tessék figyelni a kiadókat), az egész e-zenei világ őrült találgatásba kezdett, hogy vajon ki rejtőzhet a névben szereplő „tíz fal”, és a lélegzetelállító élő audiovizuális produkció mögött.

A harmadik nagy dobásként megjelenő 'Walking With Elephants' pedig szinte már történelem: a 2014-15-öt meghatározó giga-klubslágert egyszerre ünnepelte az underground és a mainstream, szólt ibizai hajós partyktól sötét deephouse-bulikon át a világ összes rádióadójáig mindenhol – Adomaitis pedig azóta sem állt meg: az elmúlt évben egy-egy nyilatkozatával a szakma és a közönség körében kiváltott rosszallást fordítja épp vissza, kortárs operát szerez, valamint új albumán dolgozik, mely „Equalized” címen jelenik meg hamarosan. E lemez világturnéja keretén belül érkezik Budapestre – személye a garancia rá, hogy egészen biztosan olyan buli lesz, amit nem felejtünk el egyhamar! Várunk titeket!

Dj's:

Ten Walls (LT)

Nadia A (CAN)

James Cole, Pat Duff, Chuck & Perge

Jegyinfó / Tickets:

Early bird 1: 2500Ft (kizárólag online)

Early bird 2: 3000Ft

Éjfélig: 3000Ft

Éjfél után: 3500Ft

VIP elővételben: 5000Ft

VIP helyszínen: 6000Ft

Jegy elővétel / pre-sale:

www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47763

Offline tickets: BP Shop Westend & Wesselényi

(csak ha elfogyott az early bird)

Venue: Cinema Hall / 1051. Bp, Dorottya utca 2-4.

Start: 23.00 / end: 07:00

www.facebook.com/​events/​1715114338729955/​

Helyszín

Régebbi partyk ezen a helyszínen

Ajánlott rádiók a partyhoz

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó