Pulzar

Nic Fanciulli

Nic 16 éves korában lépett be a zene világába, amikor szülővárosa, Maidstone egyik lemezboltjában dolgozott és kis helyi klubokban, bárokban kezdett el zenélni.

Közben, amikor csak tehette, eljárt a város legjobb klubjának számító ClubClass partijaira, ahol testközelből figyelhette példaképei, Carl Cox, Sasha, vagy John Digweed játékát. Nic a fejébe vette, hogy neki is játszania kell ebben a klubban, s leadta a demó mixét a klub managerének. Az anyag elnyerte a vezetőség tetszését, Nic pedig megkapta a bizonyítási lehetőséget. 20 éves korára a ClubClass nagytermének állandó rezidense lett, mely a lehető legjobb ugródeszkának bizonyult a jövőbeni sikereihez. A ClubClass esteken alkalma nyílhatott együtt játszani olyan legendákkal, mint Pete Tong, a Deep Dish, Danny Howells, vagy az X-Press 2, akiket egytől-egyig lenyűgözött Nic sötét ritmusú, mély tech-groove hangzása.

Egész Anglia-szerte híre ment Nic fergeteges szettjeinek és egyre több helyre hívták vendégszerepelni, megkapta például a hírneves londoni Turnmills klub péntek esti rezidenciáját és a Ministry Of Sound-ban is szívesen látott vendégművész volt. 2006-ban pedig - már az Egyesült Államokban - a planéta egyik legnívósabb nightclubjának tartott Space Miami negyedévente meghívott házigazdája lett, mégpedig nem kisebb nevek társaságában, mint Eric Morillo, Sander Kleinenberg, Roger Sanchez, és Steve Lawler. Ibiza meghódítása sem váratott magára: a 2006-os nyári szezon minden vasárnapján a Space Terrace „We Love Sundays At Space” házigazdájaként tündökölhetett. Britanniába visszatérve újra teljes mellszélességgel a ClubClass feladataira koncentrált és a korábban csak regionális szinten ismert klubrendezvény Nic hathatós munkájának köszönhetően az Egyesült Királyság egyik legjobb house klubestje lett.

Nic produkciói és remix-munkái az Andy Chatterley-vel közösen formált Skylark és a Buick Project lobogói alatt döntő fontosságúnak bizonyultak abban, hogy lemezlovasként és művészként is egyöntetű elismertségre tudjon szert tenni. Megjelenéseik rendszeresen előfordulnak Pete Tong Essential Selection-jeiben és készítetettek remixeket például a Groove Armada-nak, az Underworld-nek, Kylie Minogue-nak, Josh Wink-nek, vagy Timo Maas-nak. A kritikai elismerést nem sok minden bizonyíthatja jobban, mint egy Grammy-jelölés, és bizony ez össze is jött nekik még 2007-ben, amikoris a Buick Project-et nevezték Tiefschwarz „Damage” című dalának feldolgozásáért. 

2004 decembere óta irányítják saját kiadójukat, a Saved Records-ot, mely a Buick Project és a Skylark kiadványai mellett olyan művészek munkáit is bemutatja, mint Paolo Mojo, Pete Tong, Mark Broom, Rolando, vagy Joel Mull.

A Renaissance érdeklődését is felkeltette Nic munkássága és 2005-ben két mixalbum valamint három maxilemez elkészítésére vonatkozó szerződést érvényesítettek. 

A „Renaissance Presents Nic Fanciulli” megjelenésével olyan legendák nyomdokaiba lépett, mint John Digweed, Sasha, vagy a Deep Dish, akik korábban már letették a névjegyüket a Renaissance-nál. A mix pillanatok alatt a klubberek kedvence lett és szakmai körökben is egyöntetű sikerre tett szert. Az album kiadását aztán egy 30 állomásból álló világturné kísérte Ázsia, a Közel-Kelet, Európa és az USA legkiválóbb klubjaiban és fesztiváljain. 

Eddig elért eredményeinek hosszú listája tisztán bizonyítja, hogy a valódi tehetséget kellő odaadással és elhivatottsággal párosítva messze lehet jutni. És bár lemezkiadójával, dj-rezidenciáival, produkcióival és mixalbumaival már eddig is százezrek fülébe jutott el világszerte, Nic tarsolyában továbbra is egy sereg jövőbeni terv lapul, biztosítva a rajongóit, hogy a legjobb dolgok még hátravannak.

soundcloud.com/​nicfanciulli

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Nic Fanciulli – Telibe talált

    Egy újabb I love deep-es rendezvénynek lehettünk részesei 2012. február 18-án a Merlin falai között. Külföldi vendég DJ-ként ezúttal Nic Fanciullit importálták az ILD-es srácok. Az este folyamán a külső teremben eleinte Vic, majd Madox és Lank, míg a belső teremben Kühl után lépett fel Fanciulli, őt követően pedig Budai.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.

Zenei stílusok

  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2021 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó