Pulzar

DJ Friction

A drum and bass DJ-k közült talán Friction az, aki letaszíthatja trónjáról Andy C-t. A trónkövetelő karrierje az egyik legtudatosabban felépített történet a drum and bass világában.

 Friction 15 éves kora óta ismerkedik a lemezjátszóval, teljes sikerrel, hiszen mixtechnikája vetekszik az Executionerével. Bizonyítja ezt az a több ezer voksoló, aki 2002-ben a DNB Arena szavazásán a legjobb új DJ-nek választotta Friction-t.
Producerként a legjobbak segítették, az Underfire csapattal haverkodott, azaz Stakka, Skynet, K-Tee és Nu Balance tanítgatták és vették be társproducernek még fénykorukban. Később egy rövid időre The Militia néven alkottak, ‘Electrolux’ című zenéjüket sokan játszották az élvonalból. Friction szólóban vagy társaival olyan labeleknél fordult elő, mint a Valve, a Renegade Hardware vagy a True Playaz, bizonyítva ezzel, hogy a stúdióban is ugyanúgy megállja a helyét, mint a deckek mögött.
Friction az évek során egyre sikeresebb lett, a BBC 1XTRA felkérte a M1X Show vezetésére, amelyet rövidesen számtalan DJ-felkérése miatt kénytelen volt lemondani. DJ Zinc őt kéri fel az első Bingo Session album második lemezének mixelésére, Dillinja a Big Bad Bass Vol.2. összerakását bízza rá, míg saját Shogun Audio kiadójánál The Next Level címmel jelentet meg dupla mixalbumot, amelynek egyes korongja a kemény zenék kedvelőinek, míg a kettes a mélyebb hangzások rajongóinak készült.
A már említett Shogun Audio tökéletesen mintázza azt, amiért Friction-t szeretni lehet. Minőségi kiadványok sora, irányzatoktól függetlenül, egyre jobb megjelenésekkel. Akárcsak Friction magával ragadó DJ-szettjei, amelyekben végigjárja és bemutatja a drum and bass valamennyi ágát, a legjobb és legfrissebb zenéken keresztül.

Archív partyajánlók

  • [2011-02-12] Bladerunnaz 12th Birthday Bash: Shogun Audio label night
    @ STUDIO (Events Hall)

    A Bladerunnaz a budapesti partyélet egyik legrégebbi szereplője. A csapat idén 12 éves fennállását ünnepli, ennek alkalmából seregnyi kiváló DJ-t látnak vendégül a február 12-ei születésnapi mulatságon a STUDIO falai között. A szülinapi buli egyben a mixmágus DJ Friction vezette Shogun Audio kiadó nagyszabású bemutatkozója is lesz, hiszen a kiadófőnök mellett az osztrák bulibasserek, a Camo & Krooked, a mélyebb zenék professzorai, azaz a Spectrasoul és a Shogun szócsöve SP:MC, valamint a magyar büszkeség Spinline ad ízelítőt a kiadó által képviselt zenei világból.
  • [2007-02-17] Bladerunnaz with DJ Friction
    @ Events Hall, Budapest

    Nyolc éve már, hogy néhány lelkes fiatal úgy gondolta, hogy drum and bass bulikat szervez majd Budapesten. A zenefanatikusokból, lemezgyűjtőkből, DJ-kből álló kis csapat Ridley Scott klasszikus filmje után felvette a Bladerunnaz nevet, első bulijukat '98 decemberének végén tartották a Boulevard Café-ban, ahol egy ideig rendszeresen mentek a Bladerunnaz estek.

Biográfiák

  • Rich

  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.
  • k.Borisz

  • Steve Brick

  • BossTone

Zenei stílusok

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó