Pulzar

Klub

Club Art

Cím Budapest, Műcsarnok
Férőhely  
Terület  

Club Art

DJ-k

  • Garami

    Garami (polgári nevén Garami Gábor) 1987.04.17-én született Budapesten. Zene iránt való érdeklődése 11 éves korában feltűnt, már akkor próbált mixeket készíteni kisebb nagyobb sikerekkel.
  • Adrian

    1992-óta djskedik, Progressive house-t játtszik. Jelenleg havi rendszerességgel szervez bulikat Escapeparty néven Békés Megyében.
  • Skiz

    1980-ban született Budapesten. 16 éves kora óta gyűjti megszállottan a fekete korongokat.
  • Nikola

  • Poleposition

    A név egy DJ-párost takar, akik megannyi stílus után kötöttek ki végül a trance-nél.
  • Beta

    Beta (Csillag Béla) ’75 októberében látta meg a napvilágot, majd a zene egész gyerekkorát végig kísérte, ugyanis édesapja nagy bakelitgyűjtő hírében állt. A ’92-es DMC Hungary bajnokságon látottak, hallottak hatására ’93 januárjában két barátjával (Cuki és Nuon) megalapították a MCG Studiot.
  • Naga

    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.
  • Eddie Sander

  • Bega

  • Peha

  • Tsaby

  • Robin

  • Sabre

  • Tobi

Játszott zenei stílusok

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó