Pulzar

CikkFriss

Quintron kiállításon készítette új lemezét

Létrehozva 2011. február 2.
Stílus Drum and Bass, Drum and Bass, Jungle
    0.00

Quintron kiállításon készítette új lemezét

A New Orleans-ban élő művész soha sem idegenkedett az új ötletektől. Szerencsére szégyenlősnek sem mondható, így jött az ötlet, hogy a New Orleans-i Modern Art múzeumban vegye fel lemezét.

A Mississippi partján élő Quintron és studiója volt az egyik kiállítási darabja a New Orleans Museum of Modern Art-nak. A művész három hónapra költözött a múzeum falai közé és itt rögzítette 'Sucre Du Sauvage' című lemezét. A szokatlan ötletei miatt közismert Quintron többször a kiállitás nézőit hívta segítségül, ha épp egy kis vokálra vagy tapsra volt szüksége, így többen közreműködtek a lemezen. Több ezer órányi hanganyagot sikerült rögzíteni a kiállítás alatt, ezekből a legjobbakat válogatta ki a művész. A lemez elején Quintron védjegye a mocsári-, vagyis a "swamp tech" hangzás az uralkodó, a másik felén a múzeumban rögzített hangok, zajok, zörejek, un. field recordingok keptak helyet. Várhatóan április 12-én érkezik a lemez, utánna Miss Pussycattel közös turnéra indul, egyenlőre sajnos csak amerikai dátumokról érkeztek hírek.


Nem mellesleg Quintron a feltalálója a Drum Buddy névre keresztelt agyament hangszernek is. Az eszköz egy fény vezérelt hangforrás, ami bemenettel is rendelkezik így bármilyen eszköz ráköthető és hangja modulálható a Drum Buddy segítségével. A működési elv a régi lyukkártyás számítógépeket idézi, de itt végtelenített forgó kártya kerül alkalmazásra, mégpedig egy lyukas konzervdoboz formájában. Zseniális.


www.drumbuddy.com


 

Archív partyajánlók

Szervező

Még több friss

  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó