Pulzar

A zenész legyen csakis a zenéé – Matthew DK interjú

Négy évnyi hajsza után végre kötélnek állt Matthew Dekay, a holland zeneipar egyik legkelendőbb exportcikke, a lányok kedvence, a kivételes tehetséggel megáldott zenész.

Volt is miről beszélgetnünk vele, hiszen annyi minden történt csak az elmúlt egy évben, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Előbb Amerikába költözött, most Berlin felé kacsintgat, Lee Burridge-dzsel kooperál, sőt szupertitkos projekten dolgozik. Ja, és mindemellett elindította anti-beatport toplistás kiadóját. Hogy ezek pontosan mit is takarnak? Nos, erről meséljen inkább ő maga Nektek, Hölgyek, Urak! Hamarosan pedig személyesen is találkozhattok vele, úgyhogy vértezzétek fel magatokat a legfrissebb MDK infókkal… MOST!
 
Zongorista vagy, ezen felül DJ és producer. Szoktál még játszani zongorán?  
 
Igazából mostanában többet zongorázok, mint amennyit fellépek. Mindennap gyakorolok. Azért ne kérd, hogy Beethovent játsszak! Általában improvizálok mindenféle struktúra nélkül. Néha akár órákon keresztül. Ez megnyugtat, és nagyon inspiráló az elektronikus zenei munkáimnál. Én így működök. 
 
Egy csodálatos új zenét hoztál létre Lee Burridge-dzsel. Honnan jött ennek az ötlete?  
 
Lee és én azonnal megtaláltuk a közös hangot a zenében. Egyszer összeültünk hosszabb időre, és olyan zenéket hallgattunk, amiket szeretünk. Menet közben mind a ketten izgatottak lettünk, sok ötlet jutott az eszünkbe, hogy hogyan is hozhatnánk létre valami újat, valami egyedit. Elmentünk egy New York-i stúdióba, és elkészítettük az első közös trekkünket. Már dolgozunk is az új számokon. Remélem, nyárra kész lesz még néhány! 
 
Hogyan találkoztál Lee-vel először? Emlékszel még rá? 
 
Igazából vicces a sztori. New Yorkban találkoztunk, ahol Lee egy klubpromóternek dolgozott, aki engem és a menedzseremet is meghívott egy buliba. Igaz, még sosem találkoztunk előtte, de azonnal megkedveltünk egymást. Gyakorlatilag találkoztunk, számot cseréltünk, nem sokkal később pedig már közeli barátok lettünk és elkezdtünk közösen zenét csinálni. Sors! 
 
Dolgozol másvalakivel is együtt? 
 
Jelenleg sokat dolgozom a saját anyagaimon. Igen, tényleg! Haha. Végre tudom, milyen hangokat szeretek. Ez gyakorlatilag az, amit manapság DJ-ként is játszom. Az egészet jobban áthatja a techno. Természetesen belevittem egy csavart, és nagyon izgulok az új remixem miatt, amit a haveromnak, a szuper tehetséges Jimmy Vallance-nek csinálok a Monique Musique-n. Együtt dolgozom még Paul Snowdennel is, de erről talán majd még később mesélek. 
 
Amerikába költöztél. Miért? 
 
Már untam Amszterdamot, és egyszerűen egy kis változásra volt szükségem. 30 év után megvolt rá a lehetőségem, úgyhogy feltettem a kérdést magamnak: miért ne? Nem tudtam rá a választ, úgyhogy összepakoltam a cuccom, és irány a Nagy Alma.  
 
Manapság sok időt töltesz Berlinben. Kik az ottani barátaid?  
 
Az itteni barátaim Spencer Parker, Tobias Freund, Cassy, Radioslave, Paul Snowden és barátom a világ legjobb speaker építője, Basil, a csapatával, Ricardo Villalobos, Richie Hawtin. Mi valahogy mintha kötődésben lennénk egymással.
 
És mi újság a „Berlini Fiúval”? 
 
Ez az én titkos projektem a berlini szuperhőssel, Paul Snowdennel a Wasted German Youthtól (elvesztegetett német ifjúság) ! http:/​/​www.wasted-german-youth.com/​ Csak annyit mondhatok, hogy ez egy olyan álmom, vízióm, amit már két éve dédelgetek. Gyakorlatilag a művészet és zene találkozása, amit médiaösszeállításnak hívok. Később, még ebben az évben majd csinálni fogok egy élő fellépést ebben a koncepcióban. Folyt. köv.!
 
Sprichst du deutsch? hahaha 
 
Ich bin eine große gummibär. haha (egy nagy gumimaci vagyok – a szerk.)
 
Elindítottál egy új labelt Music Boutique néven. Mit tudhatunk róla? 
 
Igen, Musik Boutique a neve. Nagyon egyszerű minden, csak nem tömegzene. Tekintsd úgy, mint egy speciális butikot, ahol valami különlegeset találhatsz. Lehet, hogy nem felel meg mindenkinek, de nem is az a lényeg. Olyan zenéket akarok kiadni, amiket szeretek. Az egész arról szól, hogy tegyük újra a művészt csak művésszé, nem pedig a „Beatport top 10-ért küzdő művésszé”! Utálom azokat az arcokat, akik ilyenféle hülyeségekkel törődnek. Csinálj zenét a zene iránti szeretetből! A híresség nem ér semmit enélkül. 
 
Majdnem folyamatosan turnézol. Mi a kedvenc helyed a világon? 
 
Ó, annyi remek hely van! Az én top 5-öm Magyarország, Argentína, Kolumbia, Németország, és Spanyolország. 
 
Hamarosan újra Magyarországra látogatsz... Talán egy kicsit már az otthonod is a mi országunk... Igaz? haha   
 
Igen, akár a második otthonom is lehetne! Bárki, aki felajánlaná, hogy náluk lakjak, légyszi írjon a Myspacemre vagy a Facebookomra!
 

Készítette: a V.A.M.P.!
www.myspace.com/vamphungary

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó