Pulzar

Pulzaros

oyeszti

Regisztráció időpontja 2009. január 28.
Szeretnél többet megtudni róla? lépj be!

oyeszti

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Nils Noa

    A skandinávoknak nem csak Nils Holgersonja van, hanem egy másik Nils-e is, aki szintén egy rajzfigura révén vált ismertté szerte a világon, ugyanis a Bermuda Triangle nevű trió egyik alapító tagja, akik 3 édes kis figura képében megbolondították a világot.
  • Chriss Ronson

    DJ Chriss – vagyis Horváth Krisztián - 1977. október 26-án született Budapesten.
  • Blackman

  • Dandy aka Peter Makto

    Dandy - Szigeti Péter /1978.06.07/
Több mint egy évtizede foglalkozik a zenék gyűjtésével és a dj-zéssel egyaránt. Ezt követően a rádiózás és a bulik szervezése következett, napjainkban pedig a produceri területeken is szorgalmasan tevékenykedik.
  • Matthew Dekay

    Matthew Dekay talán az egyetlen olyan DJ- és producertálentum, aki szerte a nagyvilágban és mellette Magyarországon is, a lehető legrövidebb rövid idő alatt, a lehető legnagyobb hírnévre tett volna szert.
  • Budai

  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.
  • BenEdek

Zenei stílusok

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott letöltések

  • [2011-05-31] Dandy - Ikrek elötti TSapongas

    Dandy immár a 7. Ikrek éjszakájára készülve a szokásos nagy trackválogatás közepette kapott ihletet, hogy ezzel a remek kis mix-szel lepjen meg minket és Titeket! A mixben a rá jellemző korszakok és stílusok kavalkádja jelenik meg, ami egy tökéletes egységet alkot.      

Ajánlott videók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó