Pulzar

Művész

John Starlight

John Starlight

John Starlight - őt Florian Senfter „keltette életre”, aki világraszóló sikert aratott Zombie Nation alteregójával. Ez a második megjelenése Splank-nak, művészi és kreatív ellenpólusa a Zombi Nation név alatti munkájának. Splank a live show-k hatására határozta el, hogy létrehozza John Starlight-ot, önmaga DJ alteregóját.

Zenével kapcsolatos ambícióinak megtestesülése korábbra, ’94-re tehető, amikor ő és egy kis csapat, akiket "Instant"-ként emlegettek, rendszeresen tartottak illegális partykat szülővárosukban, München-ben. Később egy egyszerű berendezéssel kezdett el zenét szerezni. Ekkor köttettek meg ismeretségei Dj Hell-lel és a Gigoloval. Itt jelent meg, 1999 elején a Kernkraft 400, mely a világ minden táján a slágerlisták élére jutott.

Későbbi szerzeményei még ezen is túlmutattak!
Az első John Starlight EP-t a Lasergun Records adta ki. A misztikus megjelenés nagy elismerést kapott és széles körben játszották.
Nem sokkal ezután, az Art of Preception Records vezetője meghívta Splank-ot, hogy vegyen részt a Warhammer 40K porjectben, amely egy tizenkét megjelenéses split-EP sorozat. A korlátozott példányszámú split EP a Kitbuildozers-szel két hét alatt elfogyott, és a Blood Angels-től a Superstar Records jegyezte. A Blood Angels-t játszotta majd minden techno dj és közülük is kiemelkedő figyelmet szentelt neki Sven Väth, aki egyenesen 2002 trackjének nevezte. Ezek után egyenes út vezetett a Cocoon Recorings-hoz, ami csak a legjobbaknak adatik meg.
Sven Väth Fire albumának egy track-jére is készített remixet (Ghost) amely később a Fire Works –ön volt hallható, valamint Sven is remixelte az ő egyik trackjét (Souls At Zero). A második Zombie Nation studioalbumot 2003-ban jelentette meg saját label-jénél, a Dekathlon Records-nál.
Legutóbbi nagy sikere a Paeng-Paeng volt, amely az Audio Bullys-os Bang-Bang egy sajátos átirata, de korábbról említhetnénk még a John’s Addiction-t is, melynek sikere a fent említett megjelenéseinek érdemeivel is vetekedett.

Starlight zenei elképzelései egybevágnak új kiadójának, a Television Records-nak politikájával, miszerint elhatározta, hogy túllép a korlátozó közhelyek kötöttségein, és inkább független marad a szolgai irányzatoktól és azon határoktól, amelyek egy speciális zenei stílushoz láncolják. Mind Dj-, mind live show-jával Madridtól Canadán át egészen Franciaországig már bejárt minden létező klub-ot és fesztivált.

Archív partyajánlók

  • [2006-05-26] Design Music - John Starlight
    @ A38, Budapest

    John Starlight - őt Florian Senfter „keltette életre”, aki világraszóló sikert aratott Zombie Nation alteregójával. Ez a második megjelenése Splank-nak, művészi és kreatív ellenpólusa a Zombi Nation név alatti munkájának. Splank a live show-k hatására határozta el, hogy létrehozza John Starlight-ot, önmaga DJ alteregóját.

Zenei stílusok

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Quivver

    Quivver (John Graham) zenéje mindenképp úttörőnek, va...lamint a valóságból merített impulzusok álltal összerakott művészi kompozícióként definiálható, melyben gyakran legendás és tehetséges zenészek akkordjai inspirálták a művészt.
  • 16Bit Lolitas

    A 16 Bit Lolita’s tagjai: Ariaan Olieroock és Peter Kriek. Mindketten erősen vallásos háttérrel rendelkeztek, egyházi kórusban énekeltek.
  • Add2Basket

    Genser András
  • James Cole

    A szakma körében sokan csak úgy emlegetik, hogy a “Tanár Úr” - eredeti foglalkozására nézve ugyanis tanár. A szegedi egyetemen végzett történelem-szociológia szakon ez utóbbi kapcsán – mint kutatási tárgy – mélyült el a technokultúrában. Ilyen módon került a Check Magazinhoz, ahol 2001-2002 között szerkesztő volt.
  • Dave van N

    A techno szeretete csak addig tartott, míg el nem jutott az első Balkan Beat Brothers rendezvényre, amely 2000. novemberében volt a kecskeméti Robinson falai között. Itt Sur-prise warm-up-ja, Garfield breakbeat-jei, Günter tribal-jei és Pöli hipnotikus epic house szettje teljesen elragadta.
  • Moonline

  • Pat Duff

  • Shabaam

  • John Graham

  • Pagal

  • Blazee

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó