Pulzar

Anthony Rother

Több, mint 17 éve képviseli az electro-t, dolgozik vele, játssza és éli azt. Rother mindig is ebben a zenében hitt, s megélte ennek minden hullámvölgyét.

Datapunk nevű kiadójával már több éve az electro esztétikáját közvetíti, a mai zenék hangzásába ültetve. Több siker-kiadványa, például a Sven Väth Cocoon kiadójánál megjelent maxik, vagy Rother ötödik stúdió albuma, a "Popkiller" bizonyítja hangzásának időtlenségét. A "Popkiller"-t, amellett hogy a 2004-es listák élére került, az év lemezének is választották a Raveline Magazine olvasói.

Ez mind kitűnően jelzi, hogy az electro mennyire aktuális - ma is. Anthony Rother karrierje a nyolcvanas évek végén kezdődött. Első kiadványaira erősen hatottak a rendező -és zeneszerző John Carpenter (" The Rattlesnake", "The End") szférikus hang-kollázsai. 1994-től Rother Heiko Laux Kanzleramt labelének egyik legjelentősebb producere lett. A kiadó máig is azon kevés német labelek egyike, ami igazán minőségi techno zenéket jelentet meg. 1997-ben jelent meg Rother "Sex with the machines" című albuma, mely az első elődói album volt a Kanzleramt történetében.

Ez hosszan ható dinamizmust eredményezett Rother pályafutásában. "A különböző emberektől kapott hihetetlen pozitív visszajelzések voltak az első bizonyítékai annak , hogy mennyi energiát tudok kihozni a zenémből, és hirtelen minden nyilvánvalóvá vált számomra! A további sikerek megerősítették bennem hogy amit csinálok az jó, és utat mutattak, hogy jobban megérthessem magam - művészként." Ebből kifolyólag Rother saját útjára indult és 1998-ban megalapította saját labelét, a PSI49NET.

Ez a művészi kifutó teret ad saját produkciói, illetve újító művészekkel alkotott koprodukciók számára. Itt jelentek meg többek közt a nagysikerű "Simulationszeitalter" (2000), "Little Computer People" (2001) és a "Hacker" (2002) albumok is. Ezek a lemezek zenei kinyilatkoztatások voltak, és ebben a műfajban amúgy szokatlan kritikus vokálok is meggyőzően hatottak. Az évek során a zenei barátság a legendás Sven Väth-tel több közös alkotásban is megnyilvánult. Rother volt a producere két Sven albumnak, a "Contact" és "Fire" -nek is, egyéb koprodukciók mellett, mint például a "Kiomm" és a "Magie", melyek a Cocoon-nál jelentek meg Väth & Rother nevek alatt. Újabban Rother Nena slágerét, a "Willst Du mit mir gehen?"-t remixelte.

Remix és társszerzői munkái során dolgozott már Thomas Schumacher-rel, Karl Bartos-sal a Kraftwerk-ből és ez évben Miss Kittin-nel, Erick Morillo-val és DJ Hell-lel is. Rother zenei pályafutásának egy fontos aspektusa a live act-ezés, ez tette őt és súlyos felszerelését világszerte közkedvelt és keresett vendéggé, a klubokban és fesztiválokon egyaránt. "a live fellépések hihetetlen fizikai tapasztalatok számomra. Amikor a színpadon vagyok, folyamatos mozgásban kell lennem, egy időben játszani az összes szintin és keyborad-on, énekelni és mindent egymáshoz hangolni. Ezért az élményért hajlandó vagyok elfogadni az utazással járó kihívásokat." A művészi lánc legújabb szeme Rother újonnan alapított labele, a Stahl, ahol elsőként az "Art Is A Technology" című lemeze jelent meg. Ezzel az albummal Rother elhatárolta megát a klub-stílus elvárásaitól, hogy az experimentális hangzások vizeire evezzen, kezdeti kiadványainak stílusában, melyek a Fax +49-69/450464 nevű ambient labelnél jelentek meg. Így a kirakó utolsó darabja is a helyére került: Rother pontosan oda érkezett, ahonnan úgy húsz éve elindult.



Archív partyajánlók

  • [2009-04-11] HYPERSPACE 2009
    @ Syma

    E hét végén, április 11-én, végre elérkezik a pillanat, és egy évnyi várakozás után újra feldübörögnek a hangfalak Magyarország vezető technoparti-sorozatán, a fennállásának immár tizennegyedik évét taposó HYPERSPACE-en.
  • [2009-03-28] Time Warp
     

    A Time Warp az elektronikus tánczene legjelentősebb fesztiváljai közül az egyik legidősebb és legrangosabb - az Európában megtartott rendezvények között Mindez kezdődött 1994-ben Ludwigshafen-ben, egy parányi magból álló, lelkes szervezőcsapat munkájaként...
  • [2007-08-25] Future Prophecy & Psyboriginal
    @ Kardos Tanya

    Utoljára 2001-ben adott egy fergeteges bulit a Future Prophecy az emlékezetes Rókahegyi katlanban. Most 6 év után ismét visszatér, hogy a legújabb szerzeményeivel elbűvölje a dallamos zenét kedvelöket.
  • [2007-04-27] LIQUID
    @ Banhof Club - Székesfehérvár, Székkesfehérvár

    A szervezőség köszöni, hogy eddigi rendezvényeken ilyen sokan részt vettetek. Reméljük senkinek sem okoztak csalódást, és hogy szereztek egy pár felejthetetlen élményt nektek.
  • [2006-08-09] Sziget 2006
    @ Hajógyári Sziget

    Ahogy azt már megszokhattátok a SZIGET fesztivál hajrájában idén is minden másnap 1 -1 részt mutatunk be bővebben az idei kínálatból. Kezdésként a „legfontosabb” helyszín azaz a PARTY ARÉNA programja.
  • [2007-07-04] Hyperspace Special a Volton
     

    VOLT FESZTIVÁL - HYPERSPACE special Sopron; ANTHONY ROTHER (D) , HOT X , IGOR DO'URDEN, COYOTE
  • [2005-10-15] HYPERSPACE sound of 2005.10.15
    @ Events Hall, Budapest

    2005 nyarának buli dömpingje után, október 15-én kerül megrendezésre az első számottevő technoparty Magyarországon. Az őszi HYPERSPACE helyszíne a már jól bevált budapesti Events Hall lesz. A rendezvény fellépői között - a DEADCODE DJ-k mellett -, olyan elektronikus zenei szupersztárok szerepelnek, mint az új albumával világkörüli turnén lévő, chichagoi DJ / Producer GREEN VELVET, valamint a 100% élő produkciót bemutató frankfurti Datapunk label tulajdonosa, ANTHONY ROTHER .

Ajánlott lemezek

  • Egy Fuse kiadvány az elmúlt 10 év technoiból.

    Belgium világhírű klubja a Fuse tíz éves fennállását egy dupla techno albummal ünnepli. A klub nem kevés ma világhírű techno dj-t "nevelt ki", ennek alapján íme a tracklista... --->

Kapcsolódó cikkek

Biográfiák

  • Ink

    Loxy és Ink, a két dzsungelharcos egy kalózadónál találkozott elõször még a múlt évezredben a dzsungellázban égõ Londonban.
  • Vic

  • Alexander Kowalski

  • Budai

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Breaks

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó