Pulzar

Lerry Müller – Deep Drums EP

Május 5-én mélyről dübörgő dobokkal érkezett meg a hónap első Fairlads megjelenése, Lerry Müller új, 3 számos EP-je, a Deep Drums.

A 37 éves magyar producer bő két évtizedes pályafutását az undegrround műfajban talán még kevesen ismerik, de csak azért mert zenei kalandozásai során más utakat járt. A Fairlads égisze alatt tavaly év végén mutatkozott be először, s azóta sorban érkeznek tőle az izgalmas darabok. A Deep Drums EP-n a címadó track mellett a Circulate és a Dont Stop önt belénk lelket energikusan lüktető ritmusával, és fülbemászó, mégis kifinomult harmóniáival.

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • A38 Colours – Nyári partisorozat az A38 Hajón

    Az A38 Colours az A38 Hajó júniusban induló nyári partisorozata, ami a budapesti elektronikus partiélet legfontosabb szervezőbrigádjainak együttműködéséből született. Az A38 két, koprodukcióban megvalósuló sorozatán, a Technokunston és a Decknologyn kívül a Bladerunnaz, a Monkey6, az NVC, a Hairy és Groovejack vesz részt az együttműködésben, a cél pedig igen világos: létrehozni az idény legizgalmasabb nyári partisorozatát, ahol békésen megférnek egymás mellett a különböző műfajok, stílusok. Egyszerre szórakoztató és előremutató, laza és feszes, forró és hűvös: a londoni szcéna legfrissebb irányzataitól a magyar művészeti akadémiákig terjed a skála, élő koncertekkel, live actekkel, lemezlovasokkal, látványos vizuálokkal és a város legjobb hangrendszerével. Három bárpult, éjszaka is nyitva tartó étteremterasz, légkondicionált koncertterem, langy dunai szellővel hűsített tetőterasz, megújult külső hajóvilágítás, koktélakciók és minden egyéb, ami egy full extrás nyárhoz kell. Ez az A38 Colours, az A38 Hajó nyári partisorozata, minden csütörtök-péntek-szombat éjjel, júniustól szeptember közepéig.
  • Afrojack lavinát indít a Snowattacken!

    A Snowattack egyedülálló a "hazai" fesztiválpalettán és nem csak a különleges helyszín miatt, hanem mert egyszerűen nem lehet beskatulyázni. Náluk a zenei stílusok jól megférnek egymás mellett, legyen az breakbeat, house, techno, R'n'B vagy hip-hop. Egy ilyen rendezvény line up-jából nem maradhatott ki Afrojack, aki garantáltan megrengeti az alpesi hegyeket a lavinaindító Bangduck-kal.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • Több technót a Parlamentbe! 2010. aug.20. - Videoriport

    Augusztus 20-án alkotmányozó technogyűlést tartottak az Erzsébet téren, ahol a TTP facebook csoportjának tagjai like-jaikkal dönthették el, melyik dj csapat írja a technoalkotmányt. Az eseményen részt vett a Kétfarkú Kutya Párt főpolgármester-jelöltje. Schmitt Pál egyelőre nem reagált.
  • DumDum rossz időben is sár és esőmentesen!!!

    Felkészültek a DUMDUM szervezői az rossz időre, lefedik az egész püspökerdőt!!!

Zenei stílusok

  • Bass

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó