Pulzar

IAMYANK - HIRAETH (SSL001)

Idén áprilisban startol a Selected Sounds kiadó, melynek induló megjelenése nagy büszkeségünkre iamyank első nagylemeze, a tizenegy számos HIRAETH.

Ahogy az utóbbi időben a színpadon is zenekari felállással láthattátok, iamyank a stúdióban is a live band tagjaival kiegészülve dolgozott az elmúlt egy évben, melynek végeredménye egy új hangzás felé mozduló konceptalbum. Lépjetek be a HIRAETH békés világába és merüljetek alá az organikus dallamokkal.

 

Iamyank jövőzenéjének elsődleges mozgatórugója mindig is az atmoszférateremtés volt. Ez a HIRAETH-en sincsen másként, amelynek kiindulópontját egy egészen konkrét érzelem, a világ elől való elmenekülés iránti vágy jelentette. Maga az album címe is erre vonatkozik: a hiraeth walesiül egyfajta honvágy egy olyan hely iránt, ahova nem mehetünk vissza, ahol nem voltunk sosem, vagy ami nem is létezik. Iamyanknél ez a környezet a mélytengeri ökoszisztéma, ahova a HIRAETH segít eljutni. Ahogyan haladunk előre a lemezen, úgy távolodunk az ismert világtól: szép lassan elszaporodnak a bugyborékoló dallamok, a visszhangosított zörejek és zongorák, míg végül megérkezünk a nyugalmat árasztó kitartott szintetizátorhangokhoz, egy békés, új világba.

 

A meghatározó gyerekkori filmélményektől (A Mélység Titka) a jóval frissebb zenei felfedezésekig (Shigeto, Nils Frahm, Burial) rengeteg hatás találkozik a HIRAETH hangzásában és koncepciójában. A korábbi iamyank felvételekhez képest levegősebb, organikusabb hangzás azonban nem csak a mélytengeri témából ered. Az új lemez egyik célja volt, hogy az iamyank live band koncerteken bejáratott zenekar tagjainak bevonásával egy élőben teljes mértékben eljátszható, a rögtönzésnek is teret adó anyag szülessen.

 

Az album tehát április 25-én jelenik meg, a HIRAETH bemutató koncertjére pedig május 4-én kerül sor az A38-on.

Az album spotifyon: https://open.spotify.com/album/0IhNemX2QaaSRvRxhW2pmt
Az album ituneson: https://itunes.apple.com/hu/album/hiraeth/id1102217101

Az első nyilvános dalt az új albumról itt tudjátok meghallgatni: https://soundcloud.com/selected-sounds/iamyank-no-air

Archív partyajánlók

  • [2014-12-19] Remember Special: GROOVE Opening Ceremony!
    @ The Groove Budapest

    A GROOVE megnyitásával nem csupán egy új szórakozóhely nyílik Budapesten, de egy olyan intézmény, amely nem felejti el, honnan indult az, amit ma techno-nak nevezünk.
  • [2012-08-07] OZORA Festival 2012
     

    O.Z.O.R.A. 2012. Ozora Fesztivál. 2012-ben augusztus 7-12. között kerül megrendezésre a fesztivál. Az OZORA 2012 ismét elhozza azt a zenei és közösségi varázslatot, ami már 2004 óta egyet jelent Magyarország egyik legkülönlegesebb zenei fesztiváljával.
  • [2006-07-08] Ngoht
    @ Kashmir, Budapest

  • [2006-06-24] Shockwave 5 éves
    @ Vidámpark

    2006 június 24 – én este meleg fülledt éjszaka várható. Az égbolt tiszta, a szél nem mozdul, a fák levelei sem rezzennek. Ennek ellenére mindent hatalmába kerít egy megfoghatatlan érzés: mintha valami közeledne... mintha csak a nyugalom és a tombolás vívná véget nem érő harcát.
  • [2006-01-13] SyN_Bios
    @ LivingRoom, Budapest

    Itt az újév telve újult energiákkal... Így gondolkodik a Hármashatár-hegy szervezőgárdája is és azonnal megragadja az első lehetőséget, hogy mindenkinek felejthetetlen táncos mulatságot varázsoljon ha csak egy éjszakára is... Az időpont már maga elég sejtelmes : Január péntek 13. !!! vagyis a boszorkányok éjszakája :-)
  • [2005-12-17] Drumloop Special - Joris Voorn
    @ Vidámpark

    Decemberben ismét Vidámpark? Sokakat valószínűleg kételyekkel tölt el a tény ,hogy egy ilyen decemberi hónapban hogy jöhet létre egy ilyen Vidámparkos móka.
  • [2005-06-16] NewL, Kiri vs. Sigee
    @ Caribi Dance Club - Debrecen, Debrecen

    Fellépők. NewL, Kiri vs. Sigee, Geri Pe, Feerke, Madi
  • [2005-05-21] Explore The Future
    @ Club of Colors, Keszthely

    Ismert, de "még nem sztár" lemezlovasok, és mindjárt egyszerre több, mint húszan lépnek fel május hónapban a Colorsban, hogy megmutassák Nektek a jövő dj generációjának tudását. Az ország minden tájáról, Kecskeméttől Sopronig érkeznek a tehetségek. A felhozatal a névhez méltóan "színes" lesz: az ifjú titánok a house-tól a progressive-en át a techno-ig három zenei stílusban bizonyítják, hogy méltóak a "jövő sztárjai" megnevezésre!
  • [2005-05-20] Minimal Function
    @ Graffity City, Fertőd

    2005. május 20-án, pénteken kerül megrendezésre Dunántúl leghíresebb technorendezvénye, a Minimal Function. Garantáltan emlékezetes este vár minden elektronikus zenekedvelőre, ugyanis Fertődre érkezik immáron második alkalommal Chicago-ból a dj legenda, DJ RUSH.
  • [2005-03-19] Drumloop Special
    @ Cool Café

    A Drumloop Production szervezésében megrendezésre kerülő Drumloop Special második állomásához érkezett. Az est nem titkolt célja hogy kicsit a Drumloop -os művész urakról szóljon:) ...ezért mindhárman különleges szettel készülnek: Carco új élő szettjét teszteli majd. Nem teljes felszereléssel ugyan, de teljes erőbedobással azon lesz, hogy megmutassa mitől döglik a légy:) Azt mondta, hogy Fixmertől sokat tanult - kíváncsian várjuk!!!
  • [2005-02-18] Behnam's Birthday Party
    @ Club Q (ex Play club), Gödöllő

    Február 18-án ismét egy ígéretes technopartinak nézhet elébe a gödöllõi Club Play közönsége. Nem. Ezúttal nem a jól megszokott Tech Time-ról van szó, hanem valami egész másról. A parti apropóját ugyanis a fentebb említett rendezvénysorozat egyik állandó házigazdájának, Behnamnak a közelgõ születésnapja adja. Tehát február 18-án BEHNAM’S BIRTHDAY PARTY.
  • [2005-02-05] Midnight Run 2nd Birthday!
    @ Club Prince, Mende

    Egy újabb év - már a második - elteltét ünnepeli február 5-én, szombaton a Futurepunks csapata, és az általuk szervezett The Midnight Run. Az elmúlt két évben nemzetközi és hazai kiválóságok egész sora adta egymásnak a tut a mendei Club Prince falai közt megrendezett partisorozaton, s nem lesz ez másként a születésnapi (s egyben évadnyitó) rendezvényen sem.
  • [2003-03-15] 2003. 03. 15. DEADCODE PRODUCTION PRESENTS: DJ RUSH@COMPLEX
    @ Complex, Szentendre

    Dj Rush ismét a Complex falai özött őríti a közönséget.

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Iamyank

  • Evol Intent

    Az amerikai drum and bass mozgalom új generációjának egyik legmarkánsabb képviselője a három tagú Evol Intent.
  • Audio

  • The Panacea

    Legyen az kőkemény drum and bass, techno, hardcore gabba vagy éppen mezei metal Panacea mindennek szorít helyet , ami kellőképpen extrém, hogy megállja a helyét az eszelős tekintetű német szettjeiben.
  • Swain

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó