Pulzar

Border Commmunity

Biográfiák

  • Luke Abbott

    A legendás Output Recordings összeomlása után a norfolki Luke Abbott is hazatalált a hangzásvilágához leginkább passzoló kiadóhoz és Tuesday című zenéje már James Holden gyámsága alatt jött ki 2008-ban. Akárcsak a többi borderes srácnál, Luke esetében is egy kisérletezgetősebb jellegű, mégis tánctérorientált zenei világgal találkozunk, ezt hűen tükrözte a Whitebox Stereo ep is.
  • Nathan Fake

    A norfolki fiatalember tinédzserkorától foglalkozik zeneírással, de első felvételei 2003-ban jelentek meg.
  • Laurent Garnier

    Franciaország elsõ számú DJ-je. Egyformán szeretik a világ minden táján, Angliában “egyszerûen” Szent Laurent-nak hívják.
  • Nixon

    aka Basspencer
  • Vektor

  • Nic Fanciulli

    Nic 16 éves korában lépett be a zene világába, amikor szülővárosa, Maidstone egyik lemezboltjában dolgozott és kis helyi klubokban, bárokban kezdett el zenélni.
  • James Holden

Kapcsolódó cikkek

  • Selected Sounds: Nathan Fake beszámoló

    Nathan Fake november 16-án ismét Budapesten járt. Live fellépése során, ezúttal a régi nagy kedvencek mellett, a szeptemberben megjelent Steam Days című albumából kaphattunk ízelítőt. A Border Community kiadó oszlopos tagját most is az NVC szervezőcsapat hívta meg Budapestre, ahogy az elmúlt évek során ezt már megszokhattuk.
  • LOVE FAMILY PARK 2011 – Tartozz Te is a Love Family-hez!

    2011 júliusának első vasárnapja a Love Familiy-é. Mainwiesenben, Hanauban a legjobb szettek és legkiválóbb előadók családként ünnepelnek az odalátogatókkal – csak egy kicsit másképp. Július 3–án, ragyogó napsütésben, az elektronikus zene szerelmesei az év legszebb napját tölthetik el .
  • Zárnak az Ibizai klubok, így a Cocoon is költözik

    Jön Szeptember vége és a Sven Vath által vezetett Cocoon estek is beköltöznek Ibiza fehér homokjáról a nyüzsgő városokba...
  • Íme a Time Warp idei line up-ja

    A kezdeti fellépők névsorának novemberi prezentálását követően a Time Warp Mannheim központú fesztiválja véglegesítette line up-ját.
  • Time Warp: 15 éves jövőre a német megafesztivál

    Világsztárokkal fogadja a 15. születésnapját ünnepelő Time Warp a jövő évben Mannheimbe látogatókat.

Ajánlott lemezek

  • Yvel & Tristan betört Karotte konyhájába!

    Aggodalomra semmi ok, rendőrségi ügy biztosan nem lesz a címben foglaltakból. Pusztán arról az örömteli eseményről emlékezünk meg, hogy a producer/dj duó Nunenzi névre keresztelt új zenéje helyet kapott a Karotte’s Kitchen című rádióműsorban július elsején.
  • Nathan Fake visszatért!

    Közel két éves csend után ismét hallat magáról James Holden felfedezettje, mégpedig egy izgalmas hangzású új albummal.

Archív partyajánlók

  • [2022-06-18] Cruisin w/ KAROTTE
    @ A38

    Karotte a nemzetközi DJ-szakma egyik legszerethetőbb figurája, akiért rajonganak a pályatársai is. Ő az a fajta DJ, akit nehéz bekategorizálni. A hangzás persze sokat változik az évek során, de igyekszik mindig a legfrissebb megjelenések közül válogatni. Persze azért a fő csapásirány az mindig is a house marad, de sok techno-ra is lehet számítani és bármikor belecsempészhet némi acid, electro vagy éppen disco hangzást is.
  • [2021-06-26] Cruisin w/ Karotte 0626
     

    Hello Cruiserek! Június 26-án visszatér legnagyobb kedvencünk a Cruisin fedélzetére! Karotte 2009 óta majd minden évben vendégünk volt és minden alkalommal az év egyik legnagyobb buliját hozta. A sorozat rezidensei Yvel & Tristan, Marco Grandi mellé érkezik Tibor Dragan, aki ezentúl gyakori vendége lesz a dunai szeánszoknak. Hosszú napra készüljetek! Legyen tánc!
  • [2018-06-09] Cruisin w/ Karotte
     

    Hello Cruiserek! Kevés az állandó a négynegyedek gyorsan változó világában, ahol fellépők jönnek és trendek mennek. Van azonban egy valaki, aki évről évre visszatér hozzánk és fergeteges hangulatot hoz magával minden alkalommal. Június 9-én Karotte-ot immár hetedik alkalommal látjuk vendégül, ezúttal az Európa hajón fedélzetén és biztosak lehettek abban, hogy együtt táncoljuk át a délutánt!
  • [2016-12-03] ★ Hi!Fly pres. Karotte ★
    @ Corvin Club

    A 2010-es első találkozásunk után sejtettük, hogy ez egy hosszú barátság kezdete lesz, nem is csoda, hogy Peter Cornely, azaz Karotte december 3-án immár hatodik alkalommal látogat Budapestre a Hi!Fly meghívására. Táncot ígérünk újra, aminek akkor lesz csak vége, ha már teljesen kimerültetek, nem véletlenül választottuk a Corvin Clubbot helyszínül. A több órás Karotte parádé után reggel még mélyebbre megyünk a nyúl üregében, nem lesz megállás!
  • [2016-08-24] B my LAKE 2016
    @ Zamárdi

    Főszerepben a techno/tech-house/minimal/house! Idén is a legnívósabb előadókat szállítjuk a B my Lake-re. Új külsőt kapnak a színpadok, s egyben alakul a tematika is: a B Stage-hez és a my Stage-hez hasonlóan idén a Lake Stage-n is a 4/4-ek veszik át terepet és a legjelesebb techno/tech-house hazai klubestek szervezői és képviselői kapnak majd itt helyet.
  • [2015-02-27] Hi!Fly & PRLMNT pres. KAROTTE's Bday w/ MONIKA KRUSE
    @ PRLMNT

    Február 27-én egy három évvel ezelőtti élményhez kanyarodunk vissza, ami nem más volt, mint Karotte hivatalos születésnapi partija a Hi!Fly szervezésében. Peter minden februárra kijelöl néhány partit, ahol születésnapját ünnepli.
  • [2014-10-11] BÓNUSZ Fesztivál 2014
    @ HUNGEXPO

    2014. október 11-én, szombaton kerül megrendezésre Közép Európa legnagyobb egynapos elektronikus zenei fesztiválja. A Magyarország leglátványosabb e-zenei eseményeként is számon tartott BÓNUSZ Electronic Music Festival, a tavalyi évet is felülmúló vizuális show elemekkel, és az elektronikus zenei szcéna külföldi és hazai éllovasaival készül felejthetetlenné tenni az éjszakát.
  • [2013-11-22] Blast From The Past - Acid Backflash
    @ Gozsdu Manó Klub

    A klasszikus elektronikus szériánk még a Merlinben is tobzódott a felfedezendő tánczenei területek sokfélesége között. Most a szokásos breakbeat után előtúrjuk a legkiválóbb acid house lemezeinket is!
  • [2013-08-18] B MY LAKE @ Club Aliga Beach
     

    Augusztus 18-19-20-án igazi hiánypótló elektronikus zenei fesztivállal jelentkezik a VOLT Produkció és a Deadcode Production. A 3 napos B MY LAKE soha nem látott LineUppal várja az zene szerelmeseit. – techno, tech house, minimal, electro, mindezt a Balaton közvetlen partján!
  • [2013-07-05] HI!FLY pres. KAROTTE / ChaChaCha
     

    Peter Cornely, azaz Karotte július 5-én immár negyedik alkalommal érkezik Budapestre a Hi!Fly meghívására 2010 januárja óta.
  • [2012-10-27] THE CLUB ► HAIRY NIGHT w/ BETA, ANDRAS TOTH, SIKZTAH, SPACEMONKEI
    @ The Club (Baja), Baja

    THE CLUB ► HAIRY NIGHT w/ BETA, ANDRAS TOTH, SIKZTAH, SPACEMONKEI
  • [2012-09-29] Time Warp Italy 2012
     

    A második Time Warp Italy nem csak a zenei programot bővítette a tavalyi évhez képest. A produkció nagy léptekkel halad affelé, hogy minél jobban elérje az igazi mannheimi Time Warp színvonalát. 20 Dj fog játszani 4 teremben. A fény és vizuál technikával is megpróbálnak lenyűgözni minket, mint például a háromdimenziós Sculpture Mappings elképesztő látványával. A Time Warp Italy így egyre közelebb és közelebb kerül a mannheimi kiadáshoz.
  • [2012-03-31] Time Warp Mannheim 2012
     

    A messzemenően látványos olasz és holland rendezvények után a Time Warp rajongók figyelme Mannheim felé irányul.
  • [2012-02-11] HI!FLY pres. KAROTTE birthday bash
    @ Cinema Hall, Budapest

    Februárban tizenöt hónap után, harmadik alkalommal látogat hozzánk az európai dj szakma egyik utolsó pionírja, Karotte. Ez az este azonban különbözni fog az eddigiektől, és nem csak azért mert immáron a harmadik helyszínen találkozhattok főszereplőnkkel. Sztárvendégünk első alkalommal ünnepli Magyarországon születésnapját, mely egy hihetetlen partifolyam első epizódja lesz. Lássuk hát ezt a programsort:
  • [2011-06-18] Thrasher Party w/ CYBERPUNKERS & NOIZE GENERATION
    @ Dokk, Budapest

  • [2011-04-02] Time Warp 2011 - A kör bezárul
    @ Maimarkthalle

    Immár a 2011-es Time Warp line upja teljes, a fellépők névsora mindössze a pontos időrendi line up-ot nélkülözi. A 30 éve pályán lévő Sven Väth például egy egyedülálló jubileumi szettel készül, míg Richie Hawtin egy hat órás maratoni performansszal szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A berlini székhelyű Henrik Schwarz pedig, aki inkább a deep house műfajában vált ismertté, most egy teljesen új techno live acttel rukkol elő.
  • [2010-11-12] Karotte Budapest
    @ Merlin Club

  • [2010-01-23] HI!FLY & Monkey6 present: KAROTTE
    @ Olof Palme Ház, Budapest

    Peter Cornely, azaz KAROTTE nagyszerű példa azon lemezlovasokra, akik jóval hamarabb álltak a Technicsek mögé, minthogy beléptek volna egy stúdió ajtaján, hogy saját zenét készítsenek.
  • [2009-08-07] Dejavu
    @ Babatvölgyi Horgásztó

    Fellépők: Chriss, Pöli, Dandy

Zenei stílusok

  • Electro

  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó