Pulzar

Cikkek

  • Trombitás a house-tetőn - interjú Zack Marullóval

    Zack Marullo 2010-ben több nagy lépést is tett, legutóbb pedig Tommyboy remixversenyén indulva aratott győzelmet. A nemzetközi mezőny erős volt, a bírák szigorúak, így az izgalom is szinte tapintható volt. Egy fordulatokban gazdag év végén a versenyről, a zeneírásról és még sok egyébről faggattuk a győztes remixert…
    Bővebben
  • Budapest Groove évvégi interjú

    [Interjú] Budapest Groove – egy új formula négy régi, kedves ismerőssel. Rich, Rizkid, Kormix és Kornél – még a nevül is szimmetrikus, nem csak a gondolataik, a zenéik és a habitusuk. Mind a négyen elszántak, sokat dolgoznak a közönségért, és bármennyi akadályt is gördít eléjük e nagy mókamester, a Sors, ők szinte már olimpikonokként ugorják át ezeket a kisebb-nagyobb akadályokat. Hogy miért és hogyan? Erre válaszoljanak ők! De nem csak erről, másról is szót ejtettünk az alábbi csevejen… Egy hallatlanul érdekesnek ígérkező szilveszteri partiról… Lapozzátok át most velük együtt a 2010-es naptárat, hogy aztán együttakasszátok le a szögről a Cinema Szilveszteren!
    Bővebben
  • Chriss (Chriss Ronson) interjú

    [Interjú] 2010-es eseményekről, trendekről és a szakma jelenlegi állapotáról beszélgettünk Chriss-el.
    Bővebben
  • Chris Drifter évvégi babérszürete

    Év végén sincs megállás Chris Drifternél. A floridai tulajdonú Soundtribe Rekords A & R menedzsere nemcsak a kiadó, hanem a saját zenei pályafutását is maximális fordulatszámra kapcsolta 2010 decemberére.
    Bővebben
  • Bonus Track In Memoriam 2010

    Közeleg az év vége, lassan búcsút mondhatunk 2010-nek. Az ember hajlamos ilyenkor elmerengeni, mit hozott az év, mi s hogyan sikerült a múló esztendőben. Számot vetni időnként amúgy sem árt, hisz sok tanulság szűrhető le belőle. A pozitív és negatív dolgok mérlegelése, a célok megvalósulásának mértéke és újak megjelölése egyfajta mozgatórugó, ösztönző erő a nagy betűs életben.
    Bővebben
  • Badgirls 10th Anniversary DVD

    A BADGIRLS partiest az idén (2010) éppen 10 éve indult útjára Kecskeméten. Az alapítók (James Cole és Pat Duff) azóta meghódították nem csak szülővárosuk, de az ország, sőt Közép-Kelet Európa legjobb klubjait is! Elég, ha csak a nevükhöz kötődő legendás keceli Club Koronát, vagy a kiskunhalasi DTD-ben szervezett bulikat említjük! A dj duó trióvá is Kecelen alakult, ahol a helyi illetőségű Shabaam-mal kiegészülve ma már hárman alkotják a csapatot.
    Bővebben
  • Gayle San titkai

    [Interjú] Az örökké fiatal, gyönyörű és tehetséges Gayle San végre újra Magyarországra érkezik! A sárándi M47 jóvoltából szilveszterkor gyönyörködhet a szemünk és a fülünk a hölgy varázsos egyéniségében… A techno koronázatlan királynője zeneírásról, szépségápolásról, életmódról, műhelytitkokról és a magyarok iránti szeretetéről beszélt neküknk érkezése előtt néhány nappal.
    Bővebben
  • A Bonus Track karácsonyi ajándéka: Budai!

    Közeleg Karácsony szent ünnepe. Az ünnep, melyet minden ember tiszta szívvel vár. Kiskorban azért, mert kapni jó. Középkorban azért, mert adni és kapni jó. Időskorban pedig azért, mert adni jó. A motiváció tulajdonképpen mindegy, hisz minden esetben a szeretet áll a középpontban és az, hogy boldoggá tegyük szeretteinket. Örömöt szerezni felemelő érzés. Pláne, ha ezt nem csak alkalmakkor teszi az ember. Igaz, mai rohanó világunkban eseményhez kötött minden…
    Bővebben
  • Soliquid – Audio Terrarium – No.1!

    [Friss] Idén május vége felé indult el Soliquid új műsora (Audio Terrarium) a Proton rádió keretein belül, s úgy tűnik, hogy bő fél év alatt beérett a sorozat.
    Bővebben
  • Tökéletességre törekedve – interjú a Muzzaikkal

    [Interjú] Muzzaik. Az egyik legsikeresebb hazai vállalkozás az elektronikus zenében Danny L és Sullivan duója. A két DJ/producer neve évek óta sikerrel pörög a nemzetközi porondon. Még ha idehaza nincs is túl nagy hírverés körülöttük, ők teszik a dolgukat, nem is akárhogy, hisz világsztárokkal játszanak együtt, Ibizától Amszterdamig, szerzeményeiket pedig a legjobb klubokban hallhatja a közönség mindenhol a világon. Az idei évben minden eddigi sikerüket felülmúlták, mégis két lábbal állnak a földön, s ha lehet, még keményebben dolgoznak, mint valaha. Íme, 2010, ahogy a Muzzaik látja!
    Bővebben
  • Max Demand: friss energia az éterben!

    [Friss] Az elektronikus zene mozgatórugója az innováció, a folyamatos megújulás. Stílusok jönnek-mennek, hangzások változnak és korábbi vagy teljesen új zenei elemeket olvasztanak magukba. Számtalan alfaj születik, melyek sikeressége a média és lemezlovasok törekvésének, valamint az emberi befogadóképességnek függvénye. Az e-zenei kultúra az elmúlt fél évszázadban rendkívül produktív volt, termékeinek egyike a körülbelül 15 éves múlttal rendelkező progressive house.
    Bővebben
  • Producer leszek s katona… - rendhagyó interjú Vinisoundz-szal

    Hanzséros Dávid a Vinisoundz név mögé bújva írja a zenéket. Remixversenyekre nevez, nemcsak itthon, hanem külföldön is, de inkább külföldön. Ez a zenei kényszer nagyjából 10 éve van meg nála, mégis csak érdemtelenül kevesen ismerik idehaza. Persze mindennek megvan az oka, ahogyan ennek a ténynek is. Zenei kalandozásairól kellemesen csípős öniróniával mesél annak apropóján, hogy ismét nekirugaszkodott egy izgalmas versenynek…
    Bővebben
  • Zack Marullo nyerte Tommyboy és a Findremix.com pályázatát

    [Friss] Több mint 130 induló közül, erős nemzetközi mezőnyben győzött Zack Marullo a Pornostar és a Findremix közös remixversenyén. A feldolgozásra meghirdetett felvétel Tommyboy-tól a Paradise House volt…
    Bővebben
  • Afrojack lavinát indít a Snowattacken!

    A Snowattack egyedülálló a "hazai" fesztiválpalettán és nem csak a különleges helyszín miatt, hanem mert egyszerűen nem lehet beskatulyázni. Náluk a zenei stílusok jól megférnek egymás mellett, legyen az breakbeat, house, techno, R'n'B vagy hip-hop. Egy ilyen rendezvény line up-jából nem maradhatott ki Afrojack, aki garantáltan megrengeti az alpesi hegyeket a lavinaindító Bangduck-kal.
    Bővebben
  • Richie Hawtin is lecsapott Beloccára

    [Friss] Belocca MAINGROUND-dal belopta magát a legnagyobbak lemezes táskájába… Most biztosan sokan felkapják a fejüket: mi van? Nem, nem történt elírás. A „mainground” elnevezés Béci agyszüleménye, ami tulajdonképpen nem más, mint egy új kategória. Nem is az underground, de nem is a mainstream vonalába tartozó szerzeményei számára találta ki ezt a kifejezést, ami remekül érzékelteti, hol is találjuk meg őt a nagy elektronikus zenei palettán.
    Bővebben
  • A Bonus Track Mikulás ajándéka: Schiipman élő dj szett!

    [Friss] „Télapó itt van, hó a subája…“ Bizonyára mindenki emlékszik a gyermekdalra és arra is, kiskorában mennyire várta a piros ruhás öregúr érkezését. Aztán teltek-múltak az évek és felnőttünk, viszont maga az érzés megmaradt, ami előjön bármikor, ha valamire nagyon kíváncsiak vagyunk.
    Bővebben
  • Matthew Dekay újra a toplisták élén!

    [Friss] Amióta kedvenc hollandusunk átbútorozott Berlinbe tavaly év végén, szinte varázslatos átalakuláson ment keresztül a zenei világa. Ő maga is bevallotta, hogy eddigi élete talán legjobb döntését hozta meg, amikor a költözést választotta. Bár Matthew Dekay-ről eddig sem lehetett állítani, hogy szokványos vagy középszerű lett volna, hiszen minden stílusba belenyúlt, minden szettje igazi zamatos, ínyenceknek való koktél volt.
    Bővebben
  • Decembertől egy újabb elektrozenei klub nyílik Pesten

    A TACK békés kis sziget a Dunán. Olyan letisztult zenei arculattal bíró állomás, mely az elektronikus zene oltárán letérdelve fogadott annak esküt! Új partysorozatokkal, ismert öregekkel, hazai és külföldi fellépőkkel várja decembertől az elektro zene rajongóit a hét öt napján.
    A hajó fő exluzivitását körpanorámás jellege adja; ennek köszönhetően kivételes kilátás nyílik az éjszakai városra. A TACK különlegességét tovább növeli annak magas szintű elektronikus zenékre kifejlesztett hangtechnikai berendezése is.
    Bővebben
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    [Friss] Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
    Bővebben
  • Pozitív mérleggel zárt a Necromancy és a Glass House közös jótékonysági rendezvénye

    [Beszámoló] Ismét egy sikeres jótékonysági bulit tudhatunk magunk mögött, ugyanis péntek este közel 800 fiatal gondolta azt, hogy a bulizás mellett jótékony célokat is támogatna a belépőjével. Így nem kevesebb, mint 600.000 Ft.-ot sikerült összegyűjtenünk és ezzel támogatnunk a Kék Madár a beteg gyermekekért alapítványt, a Szegedi Gyermekklinikát és a hartai közbiztonságért felelős szervezetet. Szeretnék egy NAGY-NAGY köszönetet mondani a közönségnek, a lemezlovasoknak, a Glass House Club csapatának, a médiának és mindenkinek akik támogatták a rendezvényünket. Jó érzéssel tölt el bennünket, az a tény, hogy közös összefogással és szeretettel szinte bármit elérhetünk, és ez a mai világban igen nagy szó!
    Bővebben

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó