Pulzar

Portishead és Fedde Le Grand az Exit fellépői között

A júliusi újvidéki Exit fesztivál eddig bejelentett fellépőinek sorába, az Arcade Fire, Hadouken!, Tiga, James Zabiela és Gramophonedzie mellé új előadó került a napokban, a legendás bristoli trip-hop csapat, a Portishead.

 A holland DJ garantáltan megmozgatja a táncolni vágyókat az újvidéki Exit Fesztiválon, amelyet idén július 7-10. között rendeznek meg a Duna-parti városban.
Fedde Le Grand kiváló zenét csinál, ezt az is bizonyítja, hogy Madonna az ő zenéjét használta saját „Sticky and Sweet” turnéjának népszerűsítésére. Madonna arra is megkérte a holland DJ-t, hogy készítse el "Give It to Me” című dalának remixét. Fedde Le Grand számos díjat és elismerést söpört be, első helyen végzett egyebek mellett a brit, spanyol, orosz és finn slágerlistán. "Put Your Hands Up" című dala népszerűvé tette a nagyközönség előtt, ő ugyanakkor egy sötétebb, minimalista tech-house hangzással is szeret kísérletezni. Első albuma, az "Output" a hip-hop, a funk és az elektronikus tánczene keveréke, olyan nevek kíséretében, mint Rob Birch (Stereo MCs), Will.i.am, Mr. V (NYC), Mitch Crown, Ida Corr, Camille Jones.


A trip-hop legenda Portishead is fellép az idei Exit fesztiválon


A júliusi újvidéki Exit fesztivál eddig bejelentett fellépőinek sorába, az Arcade Fire, Hadouken!, Tiga, James Zabiela és Gramophonedzie mellé új előadó került a napokban, a legendás bristoli trip-hop csapat, a Portishead. A háromfős brit zenekar egyik tagja, Geoff Barrow szülővárosáról kapta a nevét. Barrow, Beth Gibbons és Adrian Utley a trip-hop stílus jeles alkotói, akik három albumot adtak ki az évek során. Első lemezüket, a Mercury-díjas, 1994-es Dummy-t az évek során banda próbálta meg utánozni. Zenéjükben a trip-hop mellett a cool jazz és az acid house ötvöződik sötét ütemekkel.
1997-ban jelent meg második albumuk, majd egy évvel később kiadtak egy élő lemezt, amelyet a New York-i Filharmonikusokkal közösen vettek fel. Ezután visszavonultak, és 2008-ig nem lehetett róluk hallani. Tíz év hallgatás után mégis sikeres albummal tudtak jelentkezni, a Third-del. A New Musical Express 9/10-es értékelést adott a lemezre, míg a Pitchfork az év legjobb albumai közé sorolta az anyagot. A zenekar most sem pihen, az idén várható tőlük ismét egy új album. Fellépésük különleges élményt ígér az idei Exit fesztiválon.

Fedde Le Grand az Exit fellépői között

A holland DJ garantáltan megmozgatja a táncolni vágyókat az újvidéki Exit Fesztiválon, amelyet idén július 7-10. között rendeznek meg a Duna-parti városban.

Fedde Le Grand kiváló zenét csinál, ezt az is bizonyítja, hogy Madonna az ő zenéjét használta saját „Sticky and Sweet” turnéjának népszerűsítésére. Madonna arra is megkérte a holland DJ-t, hogy készítse el "Give It to Me” című dalának remixét. Fedde Le Grand számos díjat és elismerést söpört be, első helyen végzett egyebek mellett a brit, spanyol, orosz és finn slágerlistán. "Put Your Hands Up" című dala népszerűvé tette a nagyközönség előtt, ő ugyanakkor egy sötétebb, minimalista tech-house hangzással is szeret kísérletezni. Első albuma, az "Output" a hip-hop, a funk és az elektronikus tánczene keveréke, olyan nevek kíséretében, mint Rob Birch (Stereo MCs), Will.i.am, Mr. V (NYC), Mitch Crown, Ida Corr, Camille Jones.


Arcade Fire, James Zabiela, Tiga és Hadouken! az Exiten

A szupersztár kanadai indie-rockbanda, az Arcade Fire már biztosan fellép az újvidéki erőd falai között, de visszaigazolta a bulit az elektro DJ Tiga, az Exit visszatérő sztárja, James Zabiela és a helyi slágergyáros Gramophonedzie is. A new-rave hívei meghallgathatják a Hadouken! legújabb albumát – természetesen élőben!

Jegyvásárlás
Az Exit fesztiválra jegyek vásárolhatók Szegeden az Atlantic Travel irodájában, 6720 Szeged, Kárász utca 13. Telefon: 06-62/624-501, 06-62/425-684, info@atlantictravel.hu. Illetve Budapesten Gera Antalnál, jason@onemusic.hu, telefon: 06-70/9431161.
A hetijegy február 20-ig kedvezményes áron, 17.700 forintért vásárolható meg, utána 22.200 forintba kerül. A jegy szállást nem tartalmaz, a kemping hetijegy ára 7.500 forint.

Busztranszfer és szállodai elhelyezés is foglalható a következők szerint:
Csak busztranszfer Budapest – Novi Sad – Budapest útvonalon - 12.400,- Ft/fő

Busztranszfer Budapest – Novi Sad – Budapest + 4 napos belépő - 39.000,-Ft/fő

Busztranszfer Bp – Novi Sad – Bp + 4 napos belépő + sátorhely - 48.000,- Ft/fő

Szálloda reggelivel + busztranszfer + 4 napos belépő (2011.07.7-10. 5 nap/ 4 éjszaka)
Hotel Putnik 3* Novi Sad, Ellátás: reggeli. Egyágyas szobában: 137.300,- Ft/fő,
kétágyas szobában: 104.100,- Ft/fő.

Archív partyajánlók

Még több friss

  • A State of Trance két estére visszatér Rotterdamba 2027 februárjában

    Armin van Buuren "A State of Trance (ASOT)" nevű rendezvénysorozata 2027. február 26-án és 27-én visszatér a Rotterdam Ahoy arénába két éjszakára, amire Armin van Buuren egy 5 órás szettel készül. Valamint 5 színpad várja a rajongókat, ahol a trance szcéna krémje fog fellépni.
  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.

Ajánlott videók

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó