Pulzar

Magyar felvétel a Ministry of Sound válogatásalbumán!

Május 21-én jelent meg a Housesexy mixalbum-sorozat Summer in the City című darabja a Ministry of Sound gondozásában. Az igazi örömhír, hogy Ministry albumon most először hallható olyan felvétel, amelynek szerzője és remixere is magyar: ez a Supaflava - Time In Motion című trackje!

A Supaflava egy hazai producer, Jay Lumen könnyű, vokálos klubzenére kihegyezett projektje. A szerzői álnév alatt jegyzett Time In Motionben hallható vokált Sophie Caironak köszönhetjük, a Ministry albumán a dal Andro remixében szerepel.

„Felemelő érzés volt megtudni, hogy egy ilyen neves kiadó felfigyelt a zenére! A dal eredetileg a Bargrooves sorozatról is ismert Seamless Recordingsnál jelenik majd meg, és
és felkerült a 2007-es Winter Music Conference promóciós mixalbumára, itt szúrhatott szemet a Ministrynek.” – mondta Jay Lumen. A Time In Motion Angliában és az Egyesült Államokban is megjelenik dupla bakeliten, ezen kívül természetesen elérhető lesz az ismert on-line lemezboltokban és CD-n is. A következő hónapokban több soulful és vocal house válogatáson is feltűnik majd az Egyesült Államokban, sőt, a Ministry az eredeti verzión túl két remixre is szemet vettet nyári válogatásalbumaihoz

.

Jay Lumen már számos megjelenést tudhat magáénak a Baroque, a Lost Language, az Extrema, a Tilth Music, a Pure Substance, a Pangea, a Garbage és a Wildchild labeleknél. Készített remixeket Filo & Peri és Serge Devant közös dalának, az Armada és Ultra művészként jegyzett amerikai Shawn Mitiskanak, Rick Pier O'Neilnek, a Nucvisenak, Snake Sedricknek és Guy J-nek. A klubhouse-tól az electrón át a progresszívig számos műfajban otthonosan mozgó producerről hallunk még a jövőben, hiszen a Time In Motion után hamarosan jön a 1000 Miles Drive című progresszív felvétele Tiesto saját cimkéje, a Black Hole égisze alatt.

Biográfia, fotók, zenék:

www.myspace.com/​jaylumen
www.jaylumen.com

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Árral Szemben

    A Veszprém környéki zenekarok hívószavára nagyszabású segélykoncert várja a segítő szándékú zenerajongókat október 31-én, a Veszprémi Arénában, ahol a hazai zenei élet több fontos és jól ismert szereplője képviselteti magát.
  • DumDum rossz időben is sár és esőmentesen!!!

    Felkészültek a DUMDUM szervezői az rossz időre, lefedik az egész püspökerdőt!!!
  • Európai Anima-megjelenések

    Az Anima ugyan csak másfél hónap múlva indul turnéra, de addig is itt vannak a legújabb, különleges lemezmegjelenési hírek a csapat háza tájáról. Megjelent a 'Revolution'-maxi a Mole Recordings gondozásában, rajta Jeff Bennett remixével és a dal videó-verziójával. Szintén megjelent a Power of Flower: The High End of Electronic Lounge Music című válogatáslemez, melyen az Anima Sound System 'But Gindura' című dala hallható olyan csapatok és előadók szerzeményeinek társaságában, mint az AIM vagy Bugge Wesseltoft. Hamarosan összeáll az első Anima remix-album is, rajta a Twin Peaks-zenei rendező és neves kísérleti zeneszerző-esztéta Kim Cascone sokszámos megamixével, a Fine Cut Bodies Colours-, illetve Tigrics World at War-verziójával.
  • Megtelt a SZIGET a Prodigy koncertjén

    Lezárult a 14. Sziget Fesztivál, melynek finise a vártnál is erősebbre sikeredett, a délután folyamán kikerülhetett a Megtelt! tábla, ami 65 ezres napi látogatószámot jelent.
  • UCSSÓ NAP!

    Az Animával és a Prodigy-vel zár a nagyszínpad!
  • Ezrek buliztak a budapesti Nokia Trends-en

    A zene és a mobilitás partiján tomboló tömeg fogadta a fellépőket. Sikeres volt az első budapesti Nokia Trends, bulizó fiataloktól dübörgött a budapesti Műcsarnok, mely nemcsak a zene, hanem a mobilitás estéje is volt. A 110 éves Műcsarnokban megrendezett különleges partin több zenei stílust képviselő művész is színpadra lépett, tomboló közönség fogadta Roisin Murphy-t, Tiga-t, Timo Maas-t, és a hazai előadókat: az Anima Sound System-et, Karányit, Varga Zsuzsát és a Stopsonic-ot, valamint a CH.I.P -et.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó