Pulzar

CikkBeszámoló

Jay Lumen Lengyelországban pörgetett

Létrehozva 2010. május 3.
Stílus Tech-house, Minimal, Electro, House
    0.00

Jay Lumen Lengyelországban pörgetett

Világjáró DJ exportcikkünk Jay Lumen, a földkerekség szinte minden pontján megfordult már turnéjával. A londoni Ministry Of Sound után ezúttal Lengyelország volt a célpont, ahol egy fergeteges partit prezentált a helyi arcoknak, a neve alapján sem finomkodó Boom Bar nevezetu klubban.

2010 is a siker éve Jay Lumen számára. Nemcsak kiadványait tekintve, melyek folyamatosan a toplisták csúcsát ostromolják, hanem fellépéseit nézve is. Szinte még friss ropogós a hír, hogy Jay másodszor játszott a londoni Ministry Of Sound falai között, de máris egy újabb külföldi fellépésrol számolhatunk be, mely szintén nem elhanyagolható. A célállomás ezúttal Lengyelország volt, mely tulajdonképpen az elmúlt két évben kezdte el letenni a minoségi elektronikuszene alapjait, hiszen annak elotte kizárólag a Sunrise fesztivál révén hallhattunk az országról, ahol csak a kommersz (foként trance) zene nagyjai kaptak lehetoséget.

Az elmúlt pár évben azonban új szelek kezdenek fújdogálni Lengyelországban is, akárcsak a többi környezo feltörekvo országban, hiszen mind a tulajdonosok, mind a promóterek felismerték, hogy a kommersz zenérol már nem nagyon lehet több bort lehúzni. Itt az ideje tehát az új generáció igényes zenei stílusát bevezetni a partiközönség körében. Ezzel a friss széllel érkeztek olyan nevek is az országba, mint a fiatal sztár Joris Voorn, a Secret Cinema, vagy a nem új névnek számító ám annál igényesebb zenei vonalat képviselo, Carl Craig, vagy Sven Vath, stb…

Nos ebben az új szellemben került meghívásra Jay Lumen is, aki már régóta dédelgetett vágya volt mind a klub vezetoségének, mind a promótereknek. Úgy tunik ez jó húzás volt, hiszen a magas belépojegy ár ellenére a frissen nyílt klub teljes egészében megtelt és óriási hangulat kerekedett Jay lemezpörgeto tudományának köszönhetoen. A parti egészen 7 óráig elhúzódott és a hazamenni nem igazán vágyó közönség „nyomására” az amúgy is több mint 3 órásra sikerült szett után még visszaállt a lemezjátszók mögé plusz 1 óra erejéig.

„Mit mondhatnék… Szeretem az életemet. ? Az ilyen bulik töltik fel az embert újabb és újabb inspirációkkal, ötletekkel és pozitív energiákkal. Nagyon jól éreztem magam és alig várom, hogy ismét visszatérjek az országba.”

Jay várakozása nem alaptalan, hiszen a szervezok már a buli után eloirányoztak pár újabb tervet ismételt meghívására, az óriási sikerre való tekintettel.

Így legyen…

Archív partyajánlók

Még több beszámoló

  • Rekord nézőszámmal zárta tizenegyedik szezonját a Budapest Park

    Az idén tíz éves szórakozóhely és kulturális komplexum csúcstechnológiás hangrendszerrel és lenyűgöző látványvilággal indította - három év után végre a tervezett időpontban - idei évadát, amely minden eddiginél sikeresebbnek bizonyult. Rengeteg külföldi világsztárt és a hazai zenei élet krémjét vonultatták fel, amire közel 610.000 ember volt kíváncsi.
  • B My Lake 2.0

    A tavaly mély nyomokat bennünk hagyó rendkívüli fesztivál élmény után, már rettenetesen vártuk, hogy az idei is kezdetét vegye augusztus 18-án. Tekintve a korábbi tapasztalatokat, az idei rendezvény kapcsán fejben magasra került a léc, hiszen a tavalyi szinte hibátlanra sikerült. Így hát kíváncsian vetettük be magunkat a B my lake 2014-es forgatagába.
  • TOM NOIZE beszámolója a világhírű ADE rendezvényről

    Amikor először jártam az Amsterdam Dance Event-en megfogadtam, hogy onnantól kezdve kötelező program minden évben. Azóta 5 év telt el, és még mindig hihetetlen feltöltődést és inspirációt nyújt. Ha az alábbi kis élménybeszámolót elolvassátok, talán nem is kell magyarázni, hogy miért.
  • B MY LAKE 2013 - röviden, tömören

    Nos, mint azt már az elektronikus zene hívei mind jól tudják, a VOLT Produkció és a Deadcode Production közös gyermekeként idén született meg, és debütált a B MY LAKE fesztivál.
  • Selected Sounds: Nathan Fake beszámoló

    Nathan Fake november 16-án ismét Budapesten járt. Live fellépése során, ezúttal a régi nagy kedvencek mellett, a szeptemberben megjelent Steam Days című albumából kaphattunk ízelítőt. A Border Community kiadó oszlopos tagját most is az NVC szervezőcsapat hívta meg Budapestre, ahogy az elmúlt évek során ezt már megszokhattuk.
  • Belocca hódított Horvátorszàg és Lengyelország legynagyobb fesztiválján

    Újabb izgalmakkal és sikerekkel teli lapok íródtak Belocca 2012-es turnénaplójába. Ezúttal Horvátország és Lengyelország közönségét hengerelte le a magyarok hírének egyik legaktívabb öregbítője…
  • Lee Burridge és Luigi Madonna a medencében

    A dél-alföldi kisváros, Kecel, ismételten egy izgalmas eseménynek nyújtott helyszínt. A Club Korona ezúttal a veterán ikont Lee Burridge-et és az olasz Luigi Madonna-t látta vendégül a lemezjátszók mögött.
  • DJ Festival 2012 beszámoló Gyöngyösről

    Hungarian DJ Festival elnevezésű rendezvény sorozat 2008-ban indult. A Dj Fesztivál törzsfejlődését nyomon követve elmondható, hogy a pécsi kiindulási ponthoz képest mára már számos helyen – Győr, Szeged, Baja, Salgótarján, stb. - rendezik meg ezt az eseményt a hazai elektronikus zenei világ legismertebb lemezlovasainak felvonultatásával.
  • Nic Fanciulli – Telibe talált

    Egy újabb I love deep-es rendezvénynek lehettünk részesei 2012. február 18-án a Merlin falai között. Külföldi vendég DJ-ként ezúttal Nic Fanciullit importálták az ILD-es srácok. Az este folyamán a külső teremben eleinte Vic, majd Madox és Lank, míg a belső teremben Kühl után lépett fel Fanciulli, őt követően pedig Budai.
  • Lesz*rom Projekt – Dave Seaman

    Múlt hét pénteken, azaz 2012. február 12-én startolt a Lesz*rom Projekt (a benzinkutakról már jól ismert Lesz*rom termékek promójaként) Dave Seaman-t, mint sztár DJ-t felvonultató 4 állomásos party sorozata. Pénteken a budapesti Prestige Club-ban, és a kiskunfélegyházi Globe-ban, szombaton pedig a sárospataki Highlander-ben, és a pásztói Miami Club-ban nyílt lehetőség a vájt fülű közönségnek meghallgatni a sámánt.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó