Pulzar

CikkInterjú

GREGOR TRESHER interjú

Létrehozva 2009. augusztus 5.
Stílus Minimal, House, Techno
    0.00

GREGOR TRESHER interjú

Az augusztus 29-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik fő attrakciója lesz a frankfurti Gregor Tresher live act fellépése. Gregort e-mailen értük utol egy röpke interjú erejéig.

Közeledik második nagylemezed, a "The Life Wire" megjelenése. Beszélnél nekünk az album koncepciójáról és hátteréről?

 

Tavaly év végén kezdtem bele a munkálatokba, miután új helyre költöztettem a stúdiómat. Új inspirációkra volt szükségem, ezért a költözés mellett lecseréltem a felszereléseim nagy részét és változtattam a munkameneten is. Persze aztán elég sok időbe telt, míg az éles fordulat után az új körülmények között megtaláltam azt a színvonalú hangzást, amit elképzeltem.

A "Thousand Nights"-hoz hasonlóan most is egy táncolható lemez összeállítására törekedtem, de ezúttal kerül az albumra pár nem kifejezetten partikra szánt track is. Végül úgy érzem sikerült egy változatos anyagot összeállítanom, ami hűen tükrözi a dj-szettjeim hangvételét.

 

- Hogyan csöppentél bele az elektronkus zenék világába? Kik hatottak rád a kezdetekben? A '90-es évek eleje nem lehetett rossz Frankfurtban...

 

Először a '80-as évek new wave és szintipop hangzása fogott meg, Depeche Mode, a Human League, Anne Clark, vagy a Heaven 17. Aztán persze a '90-es évek elején frankfurtiként átélhettem a város klub - és zenei történelmének legnagyobb időszakát, hétről-hétre jártam olyan klubokba, mint az Omen, a Dorian Gray, vagy az XS. Nagyszerű korszak volt, érezhetted hogy valami teljesen új és lenyűgöző dolog történik, amelynek te is részese vagy.

 

- Hol szoktál zenét írni? A stúdiómunkát preferálod, vagy bárhol-bármikor találsz rá időt?

 

Kizárólag stúdióban. Soha nem használom zeneírásra a laptopomat utazás alatt. Stúdiózás terén elég oldschool fazon vagyok: a lényeg, hogy minél nagyobb és hangosabb hangszorók legyenek körülöttem. Fejhallgatóval szöszmötölni a notebookon, na az nem az én világom.

 

- Stúdiózáskor és élő fellépéseid alkalmával milyen gépekkel és felszerelésekkel dolgozol?

 

A stúdióban rengeteg dolgot számítógépre vittem az elmúlt két időszakban. Nyilván szoktam használni analóg cuccokat is, de a szoftverek és különböző plug-in-ok hangminősége annyit fejlődött, hogy sokkal praktikusabb ha a munka java részét komputeren csinálom. Megszabadultam a legtöbb olyan kellékemtől, amelyeknek már egyáltalán nem vettem hasznát, csak a kedvenc szintetizátoraimat tartottam meg.

Élőben játszani még relatíve új kihívás számomra, csak két éve kezdtem el, és mindössze pár ilyen fellépést vállalok egy évben - kizárólag speciális alkalmakkor, ilyen lesz nálatok Magyarországon a BÓNUSZ FESZTIVÁL is.

 

- A digitális technológiák térnyerésével új korszakát éli a dj-kultúra. Sokak szerint ez egy természetes fejlődési folyamat, de vannak olyan kritikus hangok is, miszerint a bakelit hanyatlásával jócskán vesztett varázsából a szakma. Te melyik tábor nézeteit osztod?

 

Nagy változásokon esett át a dj-zés, ez tény, ám úgy gondolom, hogy nem hátrányára. Az elektronikus zene mindig is a megújulásról és a változásról szólt, az új techikai újításokkal pedig bővülnek a lehetőségek. Vinylről és CD-ről játszom, de azt hiszem valamikor én is váltani fogok digitális rendszerre. A lemezjátszókön történő ütemszinkronizálás ideje egyre inkább kezd lejárni, a legtöbb fiatal dj már meg sem tanulja, hogyan kell két lemez ritmusát összehangolni... A fellépésen végül is csak az számít, hogy milyen zenét játszol és hogyan adod elő.

 

- Mire számíthatunk kiadód, a Break New Soil tarsolyából az év hátralevő részében?

 

A legnagyobb projekt természetesen az albumom megjelenése, ami CD-n és vinylen lesz elérhető, valamint jön pár nagyszerű remix EP is olyan arcok közreműködésével, mint Petar Dundov, 2000 And One és Martinez. A CD és a hozzá kapcsolódó maxi vinylek ki is töltik az idei programmenetet. Ezeken kívül lóg még a levegőben két másik lemez terve is, de korai lenne még beszélni róluk.

 

- A folyamatos fellépések és zenekészítés mellett mivel szoktad tölteni az idődet?

 

Szeretek jó éttermekbe, vagy moziba járni, de alapvetően mindig a zenével foglalkozom. Nem igazán jut időm és energiám szabadidős tevékenységekre. Rengeteg a tennivaló, főleg most, hogy elindult a kiadó. De valahol örülök ennek, hiszen azt csinálhatom, amit igazán szeretek.

 

- Milyen célkitűzéseid vannak a jövőre nézve művészként és magánemberként?

 

Év végéig közel 50 fellépésem van lekötve az album turnéjának keretében, úgyhogy a következő hónapokban erre koncentrálok leginkább. Aztán bár nem lesz egyszerű küldetés, de megpróbálok decemberben egy kis stúdiózásra is időt szakítani, mert tervezek egy pár 12 inches maxilemezt a 2010-es évre is. Januárban pedig talán lesz lehetőségem egy kis üdülésre is, amit már nagyon várok.

 

- Végezetül pedig: mire számíthat Tőled a magyar közönség a Bónusz Fesztiválon?

 

Ez lesz a legelső élő műsorom nálatok, mint ahogy már említettem, de a korábbi budapesti dj-fellépéseim alkalmával már megtapasztalhattam, hogy milyen vadak a magyar partik. Nagyon várom már a napot, hogy újra nektek zenélhessek és ígérem, hogy sok vadonatúj számot is be fogok mutatni az albumról. Viszlát tehát a Bónusz Fesztiválon!

 

 

www.bonuszfesztival.hu

www.gregortresher.com

www.myspace.com/​gregortresher 

 

 

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó