Pulzar

CikkFesztivál hír

Fezen 2012

Létrehozva 2012. március 29.
Stílus Tech-house, Minimal, Breakbeat, House, Techno, Dubstep, Rock
    0.00

Fezen 2012

Az elektronikus zene hívei számára a downtempo és a house világában is jártas belga Jimmy Van M adja meg a buli ritmusát a Fezen 2012-n.

Headbang, party és kávéházi hangulat együtt a FEZEN-en
Jazz, folk, elektro, rock és metál augusztusban Székesfehérváron
Teljesíti fesztiválozói kívánságát a FEZEN: a Kreator hoz német thrasht és egy vadiúj korongot a fesztiválra. Erős táncszekcióval indul a nulladik nap Fehérváron: Ferenczy György és a Rackajam a soul, a blues és a rock ’n’ roll szívbe fészkelődő és sejtekbe hatoló elegyével a puszták szabadságát és az otthonos blueskocsmák hangulatát egyszerre idézi meg. A múlt századi kávéházi világot a Budapest Bár hozza el a mába. Lágyabb, jazzes dallamokkal, finoman viszi bele a négy napos buliba a fesztiválozókat a Harcsa Veronika Quartet Gyémánt Bálint jazzgitárossal kiegészülve, és a város szülöttje, Vörös Janka zenekara is. A rock magyar legendái, a Beatrice, a Kalapács és az Ossian elsöprik a generációk közti határokat. Az elektronikus zene hívei számára pedig a downtempo és a house világában is jártas belga Jimmy Van M adja meg a buli ritmusát.
Végre itt a bizonyosság a FEZEN-esek számára – amit eddig csak reméltek, és kértek, valósággá válik: az idei fesztiválon játszik nekik az Essen-i Kreator, a német thrash nagyágyú. A csapat a székesfehérvári fellépésen mutatja be a magyar közönségnek Phantom Antichrist című, július elején megjelenő új albumát. Persze nem csak a friss korongról válogatnak Mille Petroza-ék, hiszen a harminc éve aktív banda komoly zenei anyagot halmozott fel.
Nem csak bemelegítés: hosszútávú stílusváltó a nyitónapon
A fesztiválindító nulladik nap biztosan teljesíti küldetését, bemelegíti a táncért felelős izmokat és felébreszti a mindenkiben ott szunnyadó fesztiválozót. Ferenczy György és a Rackajam fúziós zenéje a blues, a soul, a rock és a népzene rajongóit is megmozgatja. De akik stílustól függetlenül az egyszerűen csak az őszinteség és a szabadság emberei, azok számára is a világ legjobb szájharmonikásának címét is magáénak tudó Ferenczy Gyuri és zenekarának koncertje a megfelelő fesztiválrajt.
A pesti dalokat, a múlt század kávéházainak hangulatát, cigányzenét és semmi mással össze nem hasonlítható hangulatot varázsol a FEZEN-re a Budapest Bár.
Bohém romantika, szenvedélyes félhomály és elemi rock ’n’ roll lesz a felhozatal a meghatározó magyar zenészekből verbuválódott „all star” bandában, amely fennállásának öt éve alatt a tagokat összekapcsoló laza köteléket erőteljes, vibráló egységet alkotó, színes zenei szövetté fonta.
A jazz – a tehetséges magyar zenészeknek köszönhetően – már itthon sem csak az otthonülők kedvence: a Harcsa Veronika Quartet, élén a Műszaki Egyetem után a zeneművészeti jazz tanszékén végzett énekesnővel és Gyémánt Bálint gitárossal kiegészülve világszínvonalú produkciót hoz a fesztiválra. A székesfehérvári Vörös Janka zenekara, a Vörös Janka Group saját bevallása szerint groove és r’n’b számoktól kezdve, a blueson át, a kő kemény jazzig mindent játszik, amibe beleszeret – hangzásvilága ennek megfelelően teljesen egyedi, könnyeden dögös, ami a fesztiválozókat is leveszi a lábáról.
Az elektronikus zene híveinek Jimmy Van M játszik az indítónapon: a belga DJ mesterien keveri a downtempot, a progresszív house-t és a technot egyetlen hatalmas, hullámzó, és energikus partyvá.
A kortalan rockgeneráció
A rock örök: jöhetnek új bandák, módosulhatnak a dallamok és a tempó, az egykori tini rajongók több gyerekes családanyákká és bölcs nagypapákká nemesülhetnek, de a rock ’n’ roll életérzés nem kopik. Mindegy, hogy még gimnáziumba jár, a fősulit tudta le nemrég, vagy már felelős üzletember, mindenki tudja, mi következik azután, hogy „Azok a boldog szép napok, ég veled!”, és persze a FEZEN-en is együtt éneklik majd a Beatricével. De egészen biztosan nem lesz gond a dalszövegekkel a Kalapács koncertjén sem. A rock katonái is bemasíroznak a MÁV pályára: az Ossian szintén zenél a Fehérvári Zenei Napokon.
 
A FEZEN-ről
A 16. Fehérvári Zenei Napok idén újdonságokkal lepi meg fesztiválozóit: a nulladik nappal kiegészülve már négy napon keresztül és végleges helyén, a MÁV-pályán várja a zenerajongókat. A húzós zenei kínálatban a rock, a metál, a pop és az elektronikus zenei dallamok elkötelezettjei is megtalálják a nekik valót. A legbarátságosabb fesztivál megduplázott kempingmérettel és verhetetlen árakkal várja a diákokat, a nagypapákat, az unokákat és a buliőrülteket.  A részvétel a fehérváriaknak kötelező, a többieknek erősen ajánlott, hiszen a FEZEN különleges, mint Te. 

Ajánlott lemezek

  • Egy Fuse kiadvány az elmúlt 10 év technoiból.

    Belgium világhírű klubja a Fuse tíz éves fennállását egy dupla techno albummal ünnepli. A klub nem kevés ma világhírű techno dj-t "nevelt ki", ennek alapján íme a tracklista... --->

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.
  • Lee Burridge és Luigi Madonna a medencében

    A dél-alföldi kisváros, Kecel, ismételten egy izgalmas eseménynek nyújtott helyszínt. A Club Korona ezúttal a veterán ikont Lee Burridge-et és az olasz Luigi Madonna-t látta vendégül a lemezjátszók mögött.
  • Welcome to Masomenos

    A Masomenos duo-t Joan Costes és Adrien de Maublanc alkotja.
  • A BADGIRLS VISSZATÉR KECELRE!

    Mint az köztudott a Koronában 2002-óta rendszeresen partikat szervező Badgirls csapata, akik 2003-óta a klub hivatalos rezidensi és programszervezői, illetve promóteri szerepkörét is ellátták, az újranyitástól eltelt rövid 3 hónapos szünet után újra visszatérnek a klubba!

Szervező

  • Badgirls

    A James Cole és Pat Duff alapította csapathoz 2004-ben csatlakozott Shabaam, így vált eggyé a keceli 3 rezidens triója a Badgirlssel.

Ajánlott videók

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó