Pulzar

Renton

Renton, egy fiatal feltörekvő elektronikus zenei előadóművész. Az elektronikus zenével 2004-ben került kapcsolatba először. Ezután egyre inkább az kezdte el érdekelni, hogy milyen érzés lenne a tánctér másik oldaláról szemlélni az eseményeket. Ezután 2007 és 2009 között iskolai és kisebb helyi bulikban bontogatta a tehetségét immáron a tánctér másik oldalán. Az igazi áttörés a 2010-es évben történt számára, amikorra is zenei ízlése és mixelési technikája is tökéletesedett, kifinomodott. 2010-ben szintén elindult önálló klubestje Musique Non Stop Series néven, ami havi rendszerességgel jelentkezik. Zenei stílusára leginkább a keményebb Tech-House, Techno grooveos beütéssel illetve a Minimal-Techno és a dallamosabb lüktetőbb Tech-House/Progressive House zenék jellemzőek, de más stílusok sem idegenek tőle, az elektronikus zene széles spektrumán mozog, zenéire egyszóval a dinamizmus szót lehet ráhúzni. Közeli tervei szerint hamarosan az underground zenei közönség szélesebb rétege előtt is megmutathatja tehetségét, mixei és saját zenéi által.

Renton Promo Mixek elérési útja: 

http://www.sendspace.com/file/cks3cd (Renton_New Life Mix 2010) 

http://www.sendspace.com/file/qoozy7 (Renton_Musique Non Stop Series vol1.)

http://www.sendspace.com/file/fcxyy3 (Renton_My Lounge 2010)

http://www.sendspace.com/file/6igxye (Renton_Promo Mix 2010 April)

http://www.sendspace.com/file/wsui0k (Renton_Contemporary Sound 2010)

http://www.sendspace.com/file/nyj2x0 (Renton_Logical 20100423)

http://www.sendspace.com/file/940cpq (Renton_Musique Non Stop Series vol2.)

http://www.sendspace.com/file/87ez5b (Renton_Promo Mix 2010 May)

http://www.sendspace.com/file/y4pto7 (Renton_Promo Mix 2010 June)

http://www.sendspace.com/file/paastr (Renton_Sounds From The Future 2010 July)

http://www.sendspace.com/file/9aw4oc (Renton_The Cross-Section Of The 2010 Summer)

http://www.sendspace.com/file/v7spa7 (Renton_DJ&PArty Camp Mix Session vol2. 2010 July)

http://www.sendspace.com/file/h3h8mk (Renton_Promo Mix 2010 August)


Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Minimal Techno

  • Dub Techno

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Biográfiák

  • Creator

  • Feky

  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó