Pulzar

Művész

Rennie Pilgrem

Rennie Pilgrem

Rennie Pilgrem az elektronikus tánczene egyik legnagyobb egyénisége és legismertebb klasszikusa.

A brit producerguru a kilencvenes évek eleje óta alapvető szerepet játszik a legkülönbözőbb stílusirányzatok megszületésében, legyen szó a detroiti house európai terjesztéséről, a breakbeat újraélesztéséről vagy a funk feltámasztásáról.

Pedig a nyolcvanas évek közepén még minden jel arra utalt, hogy a kis
Rennie tisztes szalonzenész lesz a papa dzsessz-zenekarában.
Szaxofonon és zongorán szórakoztatta a nagyérdeműt, amíg az atlanti
szél át nem fújta az óceánon a klasszikus detroiti techno első
ütemeit. Néhány társával megalakította a Rhythm Section nevű formációt
és az ehhez kapcsolódó labelt, hogy aztán a house-ból hamar az éledező
breakbeat-mozgalomban kössön ki.

A döntő fordulat 1993-ban következett be, Pilgrem ekkor alakította meg
az azóta breaks-berkekben megkerülhetetlen intézménnyé vált Thursday
Club Recordigst, azaz a TCR-t. A kiadónál olyan nevek találhatók, mint
Chris Carter, Elite Force, B.L.I.M. vagy a Koma+Bones trió. Mikozben
Pilgrem szívós munkával breakbeat-világközponttá fejlesztette a TCR-t,
azért arra is maradt ideje, hogy gyümölcsöző és kollegiális
munkakapcsolatot alakítson ki olyan pályatársakkal, mint Adam
Freeland, Meat Katie, BT vagy Arthur Baker.

A másfél évtizedes munka eredménye: számtalan remix, klasszikussá vált
egész estés mixlemez, több tucatnyi megjelenés, és ami a legfontosabb:
a szcéna osztatlan elismerése. Rennie Pilgrem a breakbeat-színtér
"Apucijává" nőtte ki magát, átlagosan kétévente indít útjára egy-egy
stílusirányzatot, szettjeit pedig kilométerekről megismerhetjük: nála
lazábban senki sem ötvözi a breakbeat-et a koszos funkyval, a
groove-os acid-jazzel, esetleg éteri vonósnégyesekkel.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Dieselboy

    Dieselboy, vagyis Damian Higgins a legismertebb amerikai Drum & Bass DJ és producer, az underground zenei világ egyik nemzetközi szimbóluma.
  • SP

  • Snake Sedrick

  • Son-Tec

  • Corrupt Souls

    Az amerikai Corrupt Souls formáció 2004-ben tűnt fel előszőr, Rob Playford kiadójánál, a Moving Shadownál. Maga a csapat tehát eléggé újnak számít, azonban mindkét tagja szép produceri múlttal rendelkezik.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó