Pulzar

Menno de Yong

Az fiatalember számos zenei iparág mestere, Menno de Jong már jócskán bevéste magát a dance gyökereibe, nála kétszer idősebb társaihoz képest.

Produkciós és remix karrierje már kitűnik Európa legnagyobb trance zenei lemezkiadóknál, és ő a tulajdonosa, a magasztos, független Intuition Recordingsnak is. Lelkiismeretes, Podcast (internetes hanganyag közzététel) önkétesként, három éve mutatja be és készíti el a méltán tisztelt, és széles körben fémjelzett Intuition Radio show-t. DJ-ként Tiësto és Paul van Dyk turnéit zárta, jelenleg pedig a 25 országra kiterjedő Dj Magazine 100-as listáján a 48. helyre rangsorolják. Épp csak 24 éves, de kétség nem fér hozzá, hogy ő lesz a holland trance trón követelője.

Zenei családba születve, Menno számára csak nagyon kevés időbe telt az apja stúdiójába zárt szintetizátorokat elkezdenie felfedezni. Előadói karrierje, 2004-ben ígéretes módon kezdődött, amikor is a „Guanxi” debütáló produkcióját feltették az Anjunabeats-re. A zeneileg kiforrott munkamániás Menno, az folyamatosan készítette az egyik varázslatos melódia után a másikat. A dupla borítós „Magma/Monumentum” és a „Sjamaan” a Fundamentalnál került kiadásra (2005-ben illetőleg 2007-ben), míg a „Tundra” (2005) és a „Nolthando/Solid State” saját Intuition lemezkiadójánál jelent meg. Remix tapasztalatával, többek között a Thrillseekers, Karen Overton és Mark Otten trackjait írta újra és az egyre növekvő igényeknek kívánt eleget tenni.

 

A stúdió produkciókba már fiatal korában is belecseppent. 17 évesen, iskolai diszkókból, baráti összejövetelekre járt és egy eindhoveni underground klubban volt 2 évig rezidens. További lendületet adott számára, az ahogy a DJ társai a „Guanxi” fogadták. Még alig volt 20 éves, amikor szinte a teljes napját a zenébe ölte, küzdelmet folytatva az egyetemi tanulmánya szabta napirenddel. Az utóbbi 3 évben sikeresen felküzdötte magát a trance DJ hierarchia felső lépcsőfokaira. Mostanra, 25 országban megfordulva, Menno klubokban játszott, különféle események lépett fel, amik maguk a trance virtuális szinonimái. Godskitchen, Gatecrasher, Creamfields, Trance Energy, Sensation White, Mysteryland, Amnesia Ibiza, Love Parade, Berlin, A moszkvai Gaudi Arena és a Miami WMC mindegyike helyt adott a tökéletes dallamválasztásnak és a kifinomult mixelési stílusnak. Mindezek mellett Dj-skedett a szcéna legnagyobb neveivel, beleértve az olyan úttörőket, mint Tiësto, Armin van Buuren, a Prodigy, Paul van Dyk, Marco V és Markus Schulz. Folyamatos mosolyával, energikus táncával és állandó kontaktusával a hallgató közönség felé, minduntalan megosztja a dallamokat és a táncparkettet izzító ütemek iránti szenvedélyét.

Menno korongpörgető rangsorokon keresztüli felemelkedése, jól tükröződik vissza a Dj Magazine Top 100-as szavazása alapján. A 72. helyen lépett be 2006-ben, mielőtt egy év múlva 10 hellyel előrébb lépve a 62. helyet foglalta el. 2008-ban a 14 helyre sikerült magát feltornásznia, így a 48. helyre jutott. A Trance Addict éves 100-as trance DJ szavazásán a 11. helyre rangsorolták.

 

 

Egy inspiráló afrikai turnét követően, 2007 közepén betört az összeállítási piacra. Elsőként, egy ország-témájú tervezett albumsor mixelése, Intuition Sessions Vol. 1 néven:

A South Africa összegyűjtötte, a kiadó jól felismerhető szerzeményeinek krémjét.

 

Menno De Jong az internetes rádiózás élenjárója is volt, és „podcasting” jelenség, mely saját, 2005-ös rádió showjában mutatkozott meg. A hetente megjelenő epizódok iránt, Menno legjobb elektronikus tánczenei (EDM) bemutatóival, gyorsan felmerült az igény a trance-re éhes gyűjtő hallgatóság körében. A show mostanra havonta jelentkezik, és a hetente a hallgatók tízezreinek készülékére hangolva, az XM rádió, valamint a holland nemzeti Slam & Worldspace hullámain folytatódik. Az Intuition Podcast megtalálható és letölthető az iTunes-on is.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó