Pulzar

Mattan

A DJ szakma iránti rajongása a 90-es évek elején kezdődött. Eleinte a hip-hop és a dmc-k hangulata varázsolta el, majd szépen lassan az évek során teljesen elfordult az elektronikus zene irányába.

A gépzene mezején történő kalandozásának első komolyabb állomása a drum and bass volt. Sok más előadó mellett, leginkább a műfajban jeleskedő V-records-os csapat, a lágyabb hangzást képviselő Ltj Bukem, Adam F, illetve az E-Z Rollers volt rá nagy hatással. A drum and bass szeretete a mai napig óriási, de a túlságosan kötött ritmusképletről  egy két év után az energikus technóra váltott, melyben nagy szerepe volt néhány DJ-nek, többek között Sven Väth-nek és Dj Budainak is. A  techno  iránti elfogultság két évig tartott, hiszen a műfaj által nyújtott mixelési szabadság ellenére, kezdte hiányolni  a zenéből a mélyebb érzelmeket, és a még több emberi hangot. A gondolat, hogy változtatnia kell, Sasha-t hallva tudatosult benne.

Előtérbe került a house zene, ezen belül is a lágyabb, mély tartalmú dallamok, és az epikus hangzás. A következő években mélyebben beleásta magát a deep-house, a progressive-house, és a break-beat műfajokba, és ma már szívesen kalandozik el a minimal és az electro-house világába is, megtartva a gyökereket.2001-ben önálló műsora indult a rádió Jam-ben Le Monde Mystique címmel, amely csütörtökönként a tört zenék világába kalauzolta el a hallgatókat. 2003-ban a rádió zenei szerkesztője és műsorvezetője lett. Heti négy elektronikus zenei műsornak volt az egyik házigazdája, amelyben az ország top DJ-i mellett olyan vendégek fordultak meg mint például a Flash Brothers, Moshic, Marco Nastic, vagy DJ Lucca. Hatására a rádióban elindult egy olyan éjszakai műsor, amelyben a hét minden napján az ambient, és chill out zenék uralták az étert reggelig. 2005 őszén a Rádió Jam megszünésével, a helyén induló Klub rádió alkalmazásába került, ahol mint hírszerkesztő és mint hírolvasó dolgozott 2006 márciusáig.2005 elejétől jóbarátjának, Dandy-nek az invitálására a Truesounds tagja lett.

A csapat számos rezidencia mellett, egyre szebb sikereket könyvelhet el magának, és egyre népesebb rajongótáborral is büszkélkedhet.2005 októberében elindult a Justmusic.fm rádión a vasárnap délutánonként jelentkező Truesounds műsor, amelynek Mattan az egyik házigazdája. Az évek során több magyar top DJ mellett olyan nemzetközileg is elismert DJ-k, producerek mellett volt lehetősége játszani mint Moshic, Matthew Dekay, DJ Nukem, Timo Maas, Slacker, Ltj Bukem, és PFM.

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Truesounds interjú

    Az idei évben öt éves a Truesounds csapat. Ennek alakalmából egy interjúra elkaptuk a srácokat. Fény derül Dandy és Dubfire közti konfliktus okára és persze az aktuális Ikrek éjszakája sem maradhat ki.

Zenei stílusok

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó