Pulzar

Len Faki

Faki a gondolkodó ember kemény technójának azon csoportját képviseli, melynek alkotói a műfajt valódi új irányba terelik a maguk kísérletező, elementárisan ható zenéikkel. Az estét a műfaj honi legjobbjai súlyosbítják.

 Len Faki az európai techno színtér egyik vezető művésze, aki a Groove magazin 2007-es szavazásán az év ígérete titulus elnyerése mellett bezsebelte a legjobb szám és a legjobb producer címet is.

Népszerűsége azóta is töretlen, de karrierje korántsem ekkortól datálódik. A kilencvenes évek közepétől alkotó Len Faki 2003-ban történő Berlinbe költözését a Monoid és Feist kiadók alapításával és sikerre vitelével alapozta meg. Székhelyének áthelyezését követően indította be a Len Series labelt, azon belül a Podium és Figure alcímkéket. Rezidenciát kapott Berlin aktuális techno szentélyében, a Berghainban, ahol extra hosszú, hidegen precíz, mégis szenvedéllyel átitatott, a techno legrejtettebb zugait bejáró szettjei, sajátos szimbiózisban a hasonló szellemiségben fogant kiadványaival, hamar kiemelték őt a csúcsra járatott Berlin mezőnyéből.

Az életben és a pultban is diszkréten viselkedő Len Faki szettjeinek összeállításakor korántsem visszafogottságáról híres, hiszen zenéje mindenekelőtt azoknak való, akik kimondottan egy intenzív, de semmitmondó veretéstől mentes, egyszerre karcos, intelligens és felszabadítóan szenvedélyes techno éjszakára vágynak.

Archív partyajánlók

  • [2019-11-16] BÓNUSZ Electronic Music Festival 2019
     

    BÓNUSZ Electronic Music Festival 2019
  • [2017-05-05] Thissizz Len Faki
     

    A Thissizz sorozat hónapról hónapra összeköti az underground elektronikus zene, új- és állócsillagait, legsokoldalúbb előadóit, a műfaj újdonságai iránt olthatatlan kíváncsisággal és nyitottsággal bíró klubereivel. Mindezt Budapest sokat látott klubjaiban vagy akár alternatív rendezvényhelyszínen, de mindenvégig megalkuvást nem tűrő hang- és fényrendszeren.
  • [2016-11-11] Bónusz Electronic Music Festival 2016
    @ HUNGEXPO

    2016. november 11-én kerül megrendezésre Közép-Európa legnagyobb egynapos indoor fesztiválja, a BÓNUSZ Electronic Music Festival, amely a budapesti Hungexpo-n négy helyszínen, közel 40 DJ-t és producert fog felvonultatni a nemzetközi és hazai szcéna legjavából.
  • [2014-10-11] BÓNUSZ Fesztivál 2014
    @ HUNGEXPO

    2014. október 11-én, szombaton kerül megrendezésre Közép Európa legnagyobb egynapos elektronikus zenei fesztiválja. A Magyarország leglátványosabb e-zenei eseményeként is számon tartott BÓNUSZ Electronic Music Festival, a tavalyi évet is felülmúló vizuális show elemekkel, és az elektronikus zenei szcéna külföldi és hazai éllovasaival készül felejthetetlenné tenni az éjszakát.
  • [2013-08-18] B MY LAKE @ Club Aliga Beach
     

    Augusztus 18-19-20-án igazi hiánypótló elektronikus zenei fesztivállal jelentkezik a VOLT Produkció és a Deadcode Production. A 3 napos B MY LAKE soha nem látott LineUppal várja az zene szerelmeseit. – techno, tech house, minimal, electro, mindezt a Balaton közvetlen partján!
  • [2011-07-07] Balaton Sound
    @ Szabadstrand

  • [2011-04-02] Time Warp 2011 - A kör bezárul
    @ Maimarkthalle

    Immár a 2011-es Time Warp line upja teljes, a fellépők névsora mindössze a pontos időrendi line up-ot nélkülözi. A 30 éve pályán lévő Sven Väth például egy egyedülálló jubileumi szettel készül, míg Richie Hawtin egy hat órás maratoni performansszal szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A berlini székhelyű Henrik Schwarz pedig, aki inkább a deep house műfajában vált ismertté, most egy teljesen új techno live acttel rukkol elő.
  • [2010-12-09] Len Faki
    @ A38, Budapest

    Faki a gondolkodó ember kemény technójának azon csoportját képviseli, melynek alkotói a műfajt valódi új irányba terelik a maguk kísérletező, elementárisan ható zenéikkel. Az estét a műfaj honi legjobbjai súlyosbítják.
  • [2010-06-03] Urban Art Forms 2010
    @ Wiesen - Ausztria

    Idén is megrendezésre kerül európa vezető audiovizuális fesztiválja.
  • [2012-09-07] 12 years Hynpotic
    @ Pyramide, Bécs

  • [2009-12-11] Lick the Click!
    @ Merlin, Budapest

    Len Faki, , Dork, Crimson, Chrom, Isu, Sinko, Subotage, Dr. Zoidberg, Ioda

Kapcsolódó cikkek

Biográfiák

Zenei stílusok

  • break

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Hip-hop

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Electro

  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó