Pulzar

Jeff Benett

Jeff Bennett 1975-ben jött világra a lengyelországi Varsóban, de hat évvel később édesanyjával Svédországba költözött, ahol azóta is él Malmö városában.

Jeff - kinek korábbi művészneve Mike Pung volt - 1992 óta szerepel az elektronikus zene képzeletbeli történelemkönyvében. Az ő története sem kezdődött másként, mint a többi szobadiszkósé, viszont a megszokás elhatalmasodott a fiatalemberen a későbbiekben. Négy éve barátkozott a zeneszerkesztési eszközökkel, mikor megalapította első saját lemezkiadói címkéjét, a Maskros Music-ot. Ennek örömére fel is avatta a label első hivatalos megjelenését összekötve a kellemest a hasznossal, mi mással, mint első saját EP-jével. Túllépve a Maskros Music-on, az idők során olyan címkék alatt adott ki, mint a Treibstoff, a Konvex Konkav, a Pokerflat, a Morris Audio, a Jamayka, a Sensei vagy az Intrinsic Design, felsorolásunkban teljesség igényét nélkülözve. Jeff első albuma 2003-ban jelent meg az Episode támogatásával.

1994-ben Jeff és barátja Jim megnyitották Cosmic One néven Malmö első elektronikus zenei lemezboltját, ezzel egy időben Jeff DJ-karrierje is útjának indult. Jeff leghosszabb rezidenciája egy Thank God It’s Friday névre hallgató house klubban volt, ahol majdnem egy évig emelte a hely fényét Bennett úr majd’ minden pénteken. Olyan híres helyeken játszik, mint a Fabric Londonban, az Ostgut Berlinben, a The Loft Spanyolországban, csak hogy néhány jól csengő nevet kiragadjunk a listáról.
1996-ban Jeff és üzlettársa, Jim megalapították az Azurite Records-ot, majd 2000-ben Jeff önállóan megalapította a Phunctional és a Kung-Fu Dub labeleket, melyeket 2003-ban újraindított, három év hibernálás után.

Miután Jeff kivált a lemezbolt „vezérkarából”, tett Oslóba egy fél éves kirándulást, majd a szíve visszahúzta Malmö-be. 2006- ban a Plastic City gondozásában jelent meg második szerzői albuma az „Endwise”. Új remixekkel jelenkezik az I Love Deep Records, Middle rec, Plastic City , KGBeats, Zebra3, Sensei kiadóknál.

Ajánlott lemezek

  • I Love Deep 01. Mixed By Budai

    Több mint hatévnyi, számtalan, felejthetetlen party-t követően, november közepétől hazavihetővé és kézzelfoghatóvá válik az élmény!

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Öt világsztár a VOLT Fesztivál programjából

    A kezdésig ugyan még több mint fél évet kell várnia a rajongóknak, a VOLT Fesztivál szervezői - adventi ajándékként - máris öt világsztár érkezését hozták nyilvánosságra. Július 3-án, a nyitónapon, a Telekom Nagyszínpadon lép fel a Queens of the Stone Age és a Thirty Seconds to Mars, de ugyancsak a VOLT vendége lesz az Example, Jamie Woon és a Parov Stelar Band is. A szervezők megerősítették, hogy a VOLT Fesztiválnak továbbra is Sopron ad otthont, de a helyszínről többet nem árultak el. A 2013-as VOLTra – karácsonyi akció keretében – az első 1000 vásárló december végéig 20% kedvezménnyel válthat bérletet.
  • Sziget és Sound a legjobbak között

    Rekordszámú, szerte Európából több mint egymillió szavazattal zárult az idei Festival Awards Europe, azaz a legnagyobb nemzetközi fesztiválmegmérettetés szavazása. A legjobbak között – más-más kategóriában – ott a Sziget és a Balaton Sound is. A végeredményt januárban tudjuk meg.
  • Kívánj zenekarokat!

    Ismét beindul a kívánsággép, a Sziget Szervezőiroda a fesztiválok honlapjain várja a javaslatokat, mely külföldi előadókat, zenekarokat hívják meg a jövő évi Heineken Balaton Sound, VOLT és Sziget fesztiválokra.
  • Szavazz a Szigetre és a Soundra

    Idén két hazai fesztivál is versenyben van az elsőségért a legnagyobb nemzetközi megmérettetésen. A Festival Awards Europe „nagyfesztivál” kategóriájában a legjobbak közt ismét ott a Sziget, míg a „közepes méretű” fesztiválok versenyében idén már a Heineken Balaton Sound is ringbe száll.
  • Színesebb, mint a Glastonbury

    Hétfő hajnalban végérvényesen véget ért a huszadik Sziget, amiről a világ legnagyobb fesztiváljának titulált Glastonbury Festival alapítója is azt mondta: színesebb és tisztább, mint a Glastonbury. Ezt rajta kívül még 379 ezren tapasztalhatták meg, köztük a kezdetektől számított hatmilliomodik látogató is.
  • A YouTube világszerte élőben közvetíti a Sziget fesztivált

    A jubileumi, huszadik Sziget idén először a világ legnagyobb „Nagyszínpadán” lép fel. A fesztivált a YouTube – a világ legnagyobb videomegosztó oldala – élőben fogja közvetíteni.
  • Világszínvonalú fesztivál Zamárdiban

    Hétfő hajnalban ért véget az igencsak változékony időjárás mellett zajló hatodik Heineken Balaton Sound, melyre a négy nap alatt összesen 108 ezren látogattak el. A szuperpanorámás balatoni strand a világsztárok és a közönség egybehangzó véleménye szerint is “világszínvonalú” fesztiválnak adott otthont.
  • Balaton Sound – DAY #2/3

    A Heineken Balaton Sound második napján olyan nevek kerültek a terítékre – szigorúan csak példálozva -, mint David Guetta, Gossip, Gareth Emery, Sander Van Doorn, Sven Väth, a magyarok közül Sterbinszky, Roberto, Carbonfools, Nora Naughty, Pöli, és még sokan mások.
  • Heineken Balaton Sound – DAY #1

    Sokak örömére immáron hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a Heineken Balaton Sound, mely a Balaton parti helyszínével egyedinek számít a hazai fesztiválok tekintetében. A szervezők a rendezvény során közel százezer látogatót várnak.
  • Elstartolt a Heineken Balaton Sound

    A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, tegnap kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lépett fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.
  • Kraak & Smaak, Beardyman és további új nevek a Szigeten

    ....és még mindig Sziget Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva, a Bonaparte.
  • Armin jön Björk helyére

    A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
  • “Varázslatos ez a közeg!”

    A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
  • Sziget - Vodafone percjegy

    Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet.
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Balaton Sound: az első nevek

    Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS…!
  • ILD turné kedvcsináló

    Idén nem egyedül érkezik a Mikulás Skandináviából, vele tart Jeff Bennett is, na de nem krampuszként , hanem az I Love Deep meghívására érkezik a szegedi Sing Singbe, most pénteken.

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó