Pulzar

Jürgen Paape - Kompilation

Dolgok amiket Jürgen Paape sohasem csinált: nem DJ-zet, nem lépett fel élőben, nem adott interjút és még csak fotót sem tett közzé magáról. Ez nem is lenne furcsa, ha épp nem egy zenészről lenne szó.

 1998-ban a Kompakt lemezkiadó Jürgen Paape EP-jével indult útjára. A kiadó társalapítójának EP-jét azóta a világon mindenhol mérföldkőként jegyzik az elektronikus zenében. Első megjelenése óta eltelt 12 évben már számos zenét publikált, de rendre arctalanul, minden alkalommal mellőzte az ilyenkor szokásos hype-ot. Ennek ellenére népszerűségét azóta is töretlenül tartja. 2005 körül például egy közösséget kovácsolt össze az, hogy végre képet találjanak Jürgen Pappe-ról az interneten. A discogson azóta már kering egy kép, de a Kompakt honlapján még mindig csak egy macska képe figyel a neve mellett.

Decemberben a Kompakt átadta Paape életműdíját, a tavaly útjára indított nosztalgikus Kompakt Klassiks címke alatt megjelentette eddigi legjobb zenéinek válogatását. A 'Kompilation' 12 újramasterelt számot tartalmaz az utóbbi évtizedből. A lemez a művész dallamosabb énjére fókuszál, hiányoznak az olyan masszív minimal techno trackek mint például a már emlegetett, sorsdöntő Triumph, a Glanz vagy a Tak This. Helyettük van Like That, We Love és egy teljesen új, 13. felvétel is. A So Wird Die Zeit Gemacht utaztató szini futamaival a hősidőket idéző klasszikus house darab.

A lemez CD formájában limitált, 500-as példányszámban jelent meg, a digitális letöltés ma, január 10-én kezdődött.

Tracklista:

01. Einklang 00:59
02. Mit Dir 04:47
03. We Love 05:41
04. So Wird Die Zeit Gemacht 07:28
05. Fruity Loops #2 06:00
06. Come Into My Life (Radio Edit) 03:40
07. Nord 06:02
08. Rheintreue 05:21
09. How Great Thou Art 05:28
10. Ofterschwang 04:33
11. Like That 04:41
12. So Weit Wie Noch Nie 05:33
13. Silikron (Jürgen Paape Mix) 05:22
14. Ausklang 02:53


A lemez meghallgatható a Soundcloud oldalán is

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Biográfiák

  • Jürgen Paape

  • The Upbeats

  • Andy C

    Andy C, a Drum n Bass egyik koronázatlan királya és úttörője. Valamikor a kilencvenes évek elején indult zenei karrierje, akkoriban már készített pár saját felvételt, amelyek igazából csak próbálkozásnak számítanak, ugyanis különösebb sikereket nem ért el velük.
  • MC GQ

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó