[Friss] Ahogy már megszoktuk Dandy körül mindig zajlik az élet, nincs ez másként itt az év végén sem.
A folyamatos, hétévéről-hétvégre jelentkező évzáró fellépésözön közben már a jövő évi projekteket tervezgeti, melyek közül az egyik legfontosabb a vadonatúj Dandy mixlemez megjelentetése.
A rendkívül népszerű elődök, a 2004-es „Truesounds in my Bed” mix és a 2006-os Justmusic 002 - mix után 2012 egyik nagy dobásának ígérkezik a soron következő lemez, amelyen az eddigiekhez hasonlóan elsődlegesen a hazai producereké lesz a főszerep.
Bővebben
Blogjellegű megemlékezésében a mi Beloccánk legutóbbi külföldi portyázását örökítette meg a maga humoros és kedélyes stílusában. A nemzetközileg is elismert DJ/producert négy emlékezetes fellépés várta a határainkon túl, de még az Óperencián innen.
Bővebben
[Interjú] Hazánk egyik legnépszerűbb lemezlovasa DJ Chriss azaz Chriss Ronson és az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, a fantasztikus hangú Adri közös produkción dolgoztak az elmúlt hónapokban, melynek eredménye hallható a rádiókban és a hazai, illetve az európai zenei csatornákon.
Bővebben
[Interjú] Metha napjaink egyik legsikeresebb feltörekvő lemezlovasa / producere, akit először VJ-ként ismertünk meg, majd a BreakBeat Massive estek szervezőjeként sok sikeres klubestet köszönhetünk neki.Jövőre 10 éve játszik, és szervez saját estéket, bulikat.
A hazai udnerground élet jeles szereplője, akinek a nyár sok sikert hozott, erről faggattuk őt.
Bővebben
[Technika] Az országszerte ismert művész, SanFranciscoBeat új live és vizuál produkcióval készül, mely ízelítő a 2012-ben bemutatásra kerülő Nigh Shift Documentary című elektronikus zenei film hanganyagából. A project nem más, mint egy audio-vizual live, melyet a nyár folyamán már több helyszínen is nagy sikerrel mutattak be.
Bővebben
[Technika] Az Apple hivatalos iTunes shopjában továbbra is ingyenesen letölthető a Plastikman live show-khoz készült "SYNK" névre hallgató iPhone alkalmazás. A tavalyi fejlesztésű első verziót már felváltotta a 2011-re továbbfejlesztett 1.2-es kiadás, mely számos újítást - többek között chat-funkciót, és frissülő turnénaptárt - tartalmaz.
Bővebben
[sajtóközlemény] Új, internetes zenei szolgáltatást indít Nesta, az EstFm és a radiocafe 98.6 zenei stratégája.
Bővebben
[Interjú] Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic Boogie látja vendégül a budapesti U26-ban október 7-én este. Előtte gondosan kivallattuk az úriembert. Most ti is betekintést nyerhettek néhány kulisszatitkába!
Bővebben
[Friss] Vezető magyar producerek - Chris.su, Jade, Mindscape, Spinline - HunCut néven Youtube csatornát indítottak azzal a szándékkel, hogy egy helyre gyűjtsék saját, megjelenés előtt álló zenéiket. Az újdonságok mellett a már slágerré lett, klasszikus zenék is helyet kapnak a gyűjtőoldalon, a sort így Chris.su és a Solaris című zene nyitotta, amelyet eddig öt másik, még kiadatlan szerzemény követett Chris.su, Mindscape, Jade és Matt-U "tollából".
Bővebben
[Friss] A Strictly! tagjai mostanában nemcsak a csapat tagjaiként, hanem szólóban is szép sikereket aratnak, amivel persze a Slam Jr. alapította klasszis team hírnevét is öregbítik itthon és külföldön egyaránt. Így tett az utóbbi időben CYRUS is, akinek idén ősszel több hónapos munkája érett elismert zenékké, megjelenésekké.
Bővebben
Az immár egy éve Strictly!-tag Chris Drifter összeállt a legendás csapat egyik legrégebbi tagjával, MB Projecttel. A közös munka bőséges termése most kezd beérni: immár több együtt készített zenéjük is megjelent különböző kiadók égisze alatt.
Bővebben
[Friss] Hazánk egyik legnépszerűbb lemezlovasa DJ Chriss azaz Chriss Ronson és az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, a fantasztikus hangú Adri közös produkción dolgoztak az elmúlt hónapokban, melynek eredménye hamarosan hallható lesz a rádiókban és a hazai, illetve az európai zenei csatornákon.
Bővebben
[Drogproblémák] Önálló válogatásalbumot készíthetett a Toolroomnak a nemzetközi babérokat sorban arató magyar páros: Belocca & Soneec! A Mark Knight által alapított brit kiadó elvitathatatlan érdemekkel bír: folyamatosan bitorolja az eladási és egyébb toplistákat szerte a világon, a beatport chartok pedig szinte csak Toolroom eresztésekkel van tele. Ez az egyik legsokrétűbb label, mely szinte teljesen lefedi az elektronikus zene valamennyi szegmensét a deeptől a techig, s csúcsra sikerült járatnia a megjelnéseit ügyesen lavírozva az underground és az igényes mainstream hangzás határmezsgyéjén úgy, hogy a nívót mindeközben képes volt megőrizni.
Bővebben
A magyar független e-zenei kiadók egyik legsikeresebb képviselője kétségtelenül az Oversized Records. A viszonylag fiatal label elég gyorsan beírta nevét a legjobbak közé igényes kiadványaival és a hangos nemzetközi visszhangja révén. Most újabb jó hír érkezett a kiadóval kapcsolatban: CAVE SEDEM az Oversized Records exkluzív művésze lett 2011. szeptember elsejétől.
Bővebben
Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
Bővebben
[Interjú] A Galactic Boogie történetének egy új fejezetét nyitja meg szeptember 9-én, ugyanis most először lát vendégül DJ-t, méghozzá egyből egy nemzetközi favoritot, Kolombot. Érkezése előtt kicsit kifaggattuk hát, hogy ezzel is közelebb hozzuk hozzátok. Munkáról, szabadidőről, szokásokról és persze a zenéről is sok-sok érdekességet árult el a most először hazánkba érkező zseniális DJ/producer.
Bővebben
Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
Bővebben
[Friss] Nagyon úgy fest, hogy 2011-ben sem csökken Gary Beck lendülete, hiszen szinte hétről-hétre lepi meg a technokedvelő közönséget egy-egy új megjelenéssel. Ezúttal a prominens svéd technolabel, a Drumcode kínálatában bukkant fel egy remekbe szabott EP-vel.
Bővebben
A napokban újra nagy dolgokkal hallatott magáról az október 15-én Budapesten, a Telekom Bónusz fesztiválon is fellépő Sasha.
Bővebben
Az elmúlt hetekben több érdekességgel is előrukkolt az idén is sikert-sikerre halmozó holland elektronikus-zenei géniusz, Joris Voorn.
Bővebben