Pulzar

Cikk

Új év, új kezdetek – interjú Schmidttel

Létrehozva 2012. február 14.
Stílus Tech-house, Hard Techno, Techno, Techno
    0.00

Új év, új kezdetek – interjú Schmidttel

2012 vízválasztó a sárándi M47 történetében, hiszen két olyan ikonikus egyéniség távozott a DJ-pultjából, mint Zsiros és Schmidt. Ahogy azonban mondani szokás: egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik. Schmidt még a nagy búcsúbuli előtt az egyik techno fan honlapnak nyilatkozott róla, hogy befejezik a DJ-zést. Egy ország állt megrendülve a tény felett. Ám az élet megy tovább, és az M47 is előre néz. Schmidt pedig arról mesél most nektek, mire számíthattok a klubban, hogy viseli a „szakmai elvonási tüneteket”, sőt fény derül arra is, kik lesznek az utódok az M47 rezidensi posztján.

2012 január elsején letetted a lantot… Illetve ezt a tényt inkább előlegezzük meg Benkő művész úrnak! Te a DJ-zéssel hagytál fel. Milyen érzés volt az utolsó lemezt felrakni?

Remélem, hamarosan leteszi a lantot… (nevet) Az utolsó negyedórában azért elég erősen elérzékenyültem. Jó volt látni a sok régi ismerőst, azokat az embereket, akikről nem is gondoltam volna, hogy az utolsó bulira eljönnek. Még annyi, de annyi zenét felraktam volna szívem szerint! Kb. 50 lemezt szerettem volna felrakni mint utolsó zenét. (mosolyog)

A végén Imrééktől még egy kis emléket is kaptunk, hát nem sok kellett a síráshoz…

Milyen volt maga a szilveszteri búcsúbulitok az M47-ben?

Szerintem nagyon jó volt. Már Dave-ék warm up-ja elég jól sikerült, utána pedig Tom Hades szettje fantasztikus volt. Nagyon szeretem a trackjeit, és így, az utolsó bulira nem is kívánhattam volna jobb fellépőt. Egyet kivéve… (nevet) 

Említetted, hogy voltak rég nem látott arcok is… 

Igen, voltak. Nagyon jóleső érzés volt, hogy olyanok is kíváncsiak voltak ránk még utoljára, akiket már évek óta nem lehetett látni. Szerintem nagyon jó társaság gyűlt össze az utolsó bulinkra. Olyan igazi „Sárándos” feelingje volt az estének. (mosolyog) Ezúton szeretném is megköszönni mindenkinek, hogy ott voltatok! Remélem, egyszer lesz még egy hasonló Classic buli! 

Meddig tartott a buli?

Ha jól emlékszem, 14:15-ig. 

Anno egy kollégád azt mondta nekem, hogy egyszer megpróbált kiszállni, másfél évig se bírta, többször nem követi el ezt a hibát. Nekem egyszer sikerült kipróbálnom otthoni körülmények között a bakelites mixelést, és megértem, miről beszélt… Nagyon rá lehet kattanni… Te hogy állsz az elvonási tünetekkel?

2010. év végéig még én is azt mondtam, hogy nem lehet abbahagyni. Itthon zenélgetek is a saját szórakoztatásomra. (mosolyog) 2011 bebizonyította, hogy ez a szakma már nem igazán a zenélésről szól. Nem értékelik az igazi dj-ket! Sajnos az egész ország le van butítva zeneileg.
A szakma elvesztette a szépségét. Anno órákat töltöttünk lemezboltokban, külföldről hoztunk lemezeket, rengeteg egyedi és beszerezhetetlen lemez volt. Igazi versengés ment a dj-k között a zenékért! Ma mi történik? Az emberek nagy része letölt 20-30 zenét, és egy éven keresztül azokat játssza. És itt nem a techno dj-kre gondolok. Az igazi dj-k órákat, napokat töltenek el zenekereséssel, nem toplistákból és mások által rongyosra játszott zenékből élnek. Elvonási tünetek vannak, de jól kezelem. (mosolyog)

Eddig a hétvégéidet a fellépések gyakorlatilag teljesen kitöltötték. Mivel töltötted az első szabad szombat-vasárnapokat?

Intenzív pihenéssel… (nevet)

Hogyan tovább?

Hétközben természetesen dolgozom. Várom a nyarat, hogy kezdődjön a jet ski szezon! 

Az M47-et már annyiszor leírták, de a tények mégis azt mutatják, hogy a rémhírek terjesztése is csak egy a sok közül, amit az emberek saját hülyeségük ellensúlyozására kitaláltak. Most viszont joggal kérdezhetnék sokan: mi lesz a klubbal? Tudtommal megvan az új rezidens személye…

Igen, már több alkalommal leírták, volt is mélyponton a hely, de mindig átlendült ezeken a helyzeteken. A hely még mindig egyedülálló az országban. Egyedi hangulata van, a külföldi fellépők el vannak ájulva tőle. Én 2000 óta voltam itt rezidens, de eszembe nem jutott volna, hogy átalakítsam vagy bármihez is hozzányúljak. Ennek a helynek így van varázsa ahogy most van. Az utóbbi időben a társaság is igen jól meg volt szűrve, mindenféle pletykákkal ellentétben. Az új rezidensek, Dave, DNS és Warped jól el fogják látni a feladatukat. Nem most kezdték a zenélést, itt nőttek fel, tudják, mi kell az embereknek. Ezért is szerettük volna, hogy ők legyenek a házigazdák.

Mit jelent az, hogy megmaradtok a klubnál mint háttérszereplő?

Ez csupán annyi jelent, hogyha a vezetőségnek bármilyen nehézsége akad, akkor megpróbálunk nekik mindenben segíteni. Segítünk a fellépők kiválasztásában, a reklámozásban, stb.

Nem féltek attól, hogy egy viszonylag kevés tapasztalattal rendelkező fiatalt állítsatok be a helyetekre?

Mint már említettem, egyikőjük sem ma kezdte a szakmát. Dave már kb 2-3 éve warm up-ol Sárándon. Ő már előtte is rendszeres látogatója volt az M-47-nek. Nála jobban nem is tudhatná más, hogy milyen zene kell itt a közönségnek. A környéken is sok helyen megfordult már, és a mi közönségünk is szereti az ő zenéjét. Dénes meggyőző produkcióval mutatkozott be novemberben. Úgy gondoltuk, ő lehet az, aki Warpeddel felváltva jól meg tudja oldani a warm up-ot. 100 dj-ből kb. 5-10 az, aki normális warm up-ot tud csinálni. Szerintem ők ebbe beletartoznak. (mosolyog)

Dénes azonban laptopról zenél (Traktorral). Hogy fogadta őt a közönség a novemberi bemutatkozó szereplésekor?

Jól sikerült a bemutatkozó szereplés, ezért is döntöttünk mellette. Manapság már mindegy, miről zenél az ember, sajnos az emberek nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget. Annak azért örülök, hogy mi megmaradtunk a bakelit mellett. Igazából, akiknek példát kellett volna mutatniuk, szerintem ma már pendrive-ról zenélnek. Ez elég szégyen! Pont akik megtehetnék és akiknek kéne, nem tudnak a fiataloknak példát mutatni.  

Elárulsz esetleg valamit még a további terveidről?

Minél több időt szeretnék a menyasszonyommal és a barátaimmal tölteni. És persze 2013-ban esküvő. (mosolyog)

Ó, ehhez csak gratulálni tudunk! És milyen lesz 2012 az M47 életében?

Kitartó és tudatos munkával sikeres év elé nézhet a klub! 2011-ben nagyon sok nehezítő tényező volt, de én bízom a helyben és bízom a vezetőség kitartásában!

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó