Pulzar

Egyedülálló múltidéző kollekció – elindult a Super8.hu

2011. december 16-án elindult a Super8.hu weboldal. A különleges site startját nagy várakozás előzte meg, ugyanis egy olyan gyűjteményt tesz közkinccsé, mely a világon egyedülálló, több mint 2000 órányi digitalizált kézikamerás családi és egyéb témájú amatőr felvételt tartalmaz, de az egykori, állami filmhíradókkal ellentétben nincsenek kozmetikázva, azaz vágatlanul kerülnek bemutatásra – nyilatkozta az indulás napján tartott sajtótájékoztatón az egyik tulajdonos, Krasznai János.

  Az eseményen a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek a lenyűgöző kollekció darabjaiba – immár a működő super8.hu oldalon keresztül. A filmeket az ezredfordulón kezdték el gyűjteni, s az azóta eltelt 11 esztendő alatt sikerült feltérképezni ezeknek a hosszabb-rövidebb privát felvételeknek köszönhetően az analóg technológia időszakának, vagyis egy letűnt kornak egy igen sajátos szemszögét. A gyűjtemény legrégebbi darabjai egészen az 1920-as évekig nyúlnak vissza, ami azt jelenti, hogy nemcsak az úgynevezett 8 mm-es szalagok felvételeit találjuk meg e páratlan magángyűjteményben, hanem a kézi kamerák elterjedésének első éveiből is szép számmal akadnak a Super8.hu virtuális polcain. 


A Super8 Privátfilmek nem titkoltan kereskedelmi célzattal jött létre. Az egyes filmeket regisztráció után bárki szabadon letöltheti magának, de fel is használhatja nyilvánosan. Ez esetben azonban a Super8-as logo és az ún. „Time Code” végig látható lesz. A logó- és time code-mentes verzió anyagi ellenszolgáltatás fejében érhető el. Az egyik legpozitívabb tulajdonsága ennek a gyűjteménynek, hogy úgy tudunk benne böngészni, mint egy könyvtári katalógusban: címszavakat beírva dobja ki az oldal a témához kapcsolódó filmeket. A regisztráció után saját kis fiókot tud bárki kialakítani magának az oldalon belülk, mi több, címszó-javaslatokat is tehet, saját címszavakat adhat meg az egyesfilmekhez, és saját kis külön kollekciót tud magának összeállítani. Egy-egy címszóra rákeresve csak egy-egy bizonyos részlet tekinthető meg a teljes (átlagosan 30 perces filmekből), de természetesen a teljes film is egyszerűen elérhető, ha valaki szeretné látni azt.    

A cellulóz szalagok tartalmának kimentésében nagy szerepet játszik Kurucz Márton, a Magyar Nemzeti Filmarchívum filmrestaurátora, aki a sajtótájékoztató második felében újabb érdekes kulisszatitkokat árult el. Megtudhattuk például, hogy a Super 8 archívum egy teljesen magánkézben lévő gyűjtemény, mely nem számít sem állami, sem egyéb pályázati pénzekre, értékmentő szerepe mégis vitathatatlan. A felvételeket főleg olyan magyarok készítették, akik elhagyták anno az anyaországot. Kivétel nélkül amatőrök, akik családjuk és a maguk szórakoztatására rögzítették a család nyaralását Havannától New Yorkig, vagy éppen a hortobágyi pusztákig. A szemfüles böngészők olyan különleges művészettörténeti eseményre is rábukkanhatnak itt, mint például Budapest első Bauhaus lakótelepének átadása a ’30-as években, melyről ez az egyetlen fennmaradt filmfelvétel. 

A mai napig folyamatosan érkeznek az újabb és újabb tekercsek a világ minden tájáról, melyeken szembesülhetünk a múlt századi Budapesttel, Balatonnal, de bebarangolhatjuk Európa, sőt az egész világ valamenyni nagyvárosát, nevezetes táját, terét – mindezt abban a jellegzetesen karcos minőségben, amit ma előszeretettel idéznek fel mesterséges úton a zenei videoklipektől kezdve nagy horderejű hollywoodi produkciókig szinte minden területen – csak ezek mindegyike eredeti analóg felvételekből kerültek a digitális tárhelyre.

- Ezt a gyűjteményt a tulajdonosok személyes szenvedélye, lelkesedése hozta létre, s a kereskedelmi célzat sem úgy értendő, hogy ebből szeretne bármelyikünk is vagyonra szert tenni. Egyszerűen azt szeretnénk, hogy minél szélesebb körben terjedjenek, minél több emberhez eljuthassanak ezek a vágatlan, spontán filmek. – mondta el mintegy végszóként Kurucz Márton filmrestaurátor.

http://super8.hu/




Szöveg: Murvai Magdolna

Archív partyajánlók

  • [2006-09-23] Beújít a Sonic
    @ Sonic, Budapest

    A klubszezon beköszöntével újra megnyílik a Sonic (volt Supersonic Technikum). A Sonic underground klub bejárata a felújítást követően új helyre került, és most a III. kerületi Fényes Adolf utca 28. felől közelíthető meg.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

Ajánlott videók

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó