Pulzar

Kedden indul a Nagy-Szín-Pad – a nagyok versenye

A budapesti Akvárium Klubban már javában zajlanak az előkészületek: kedden este 8:30-kor kezdetét veszi a “nagyok versenye”, a Nagy-Szín-Pad. A VOLT Produkció és az MTVA közös “tehetségmutató” eseményén 15, ismert és népszerű zenekar és előadó lép fel, három napon át. A tét nem kevesebb, mint a legnagyobb hazai fesztiválokon és a Petőfi Rádióban főszerephez jutni az idei évben, külföldi fesztiválokon szerepelni és videóklip, próbaterem-támogatáshoz jutni. A résztvevők sorsáról a közönség dönt. A műsort az m2 és számos honlap élőben közvetíti. A Nagy-Szín-Pad főtámogatója az OTP Junior.

Május 20-án a három elődöntő és a döntő idejére átépül a nemrég megnyílt Akvárium Klub 1300 fő befogadóképességű nagyterme. “Forgószínpad kerül a klub duplájára növelt méretű színpadára, így oldható meg, hogy elődöntőnként 5-5 fellépő, legfeljebb 4 perc alatt válthassa egymást. 140 fős stáb dolgozik azon, hogy a 15 fellépő negyedórás produkciói a lehető legjobb minőségben kerüljenek színpadra” – mondta Lobenwein Norbert főszervező, aki kiemelte, hogy, a résztvevők, kivétel nélkül élő műsorral lépnek fel, a kűzdőtéren pedig közel 1000 fős publikum élvezheti majd a koncerteket

“14 kamera rögzíti a koncerteket az Akvárium nagytermében, de a klub előtti, óriási teraszon is jelen leszünk, a koncertek között élőben kapcsoljuk a külső helyszínt, ahol a rajongók és a fellépők találkozhatnak egymással” – tette hozzá Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője, az m2 indendánsa, aki elmondta, hogy ez az első alkalom, hogy egy minden igényt kielégító klubban zajló, élő koncertfolyamot a televízió élőben közvetít. A Nagy-Szín-Pad minden perce egyenes adásban lesz látható az m2 csatornán 20-án, 21-én és 22-én este fél 9-től, a döntő pedig június 1-jén. Műsorvezetőként egy igazán “ütős négyes” mutatkozik be – bár egyikük se először áll kamera előtt: Rátonyi Kriszta, Puskás Peti, Fluor Tomi és - a Punnany Massif egyik frontembere - Farkas Roland Wolfie lesz majd a ceremóniamester. Az m2-n zajló élő műsort az adott napokon, csúsztatva a Petőfi Rádió is sugározza  - tudtuk meg Horváth Vandától.

 

Ugyancsak egyedülálló megoldásnak számít, hogy a Nagy-Szín-Pad versenyt az m2 és a Petőfi Rádió mellett a nagyszinpad.com, a sziget.hu, a volt.hu és a strandfesztival.com oldalakon is élőben láthatják a rajongók, vagyis egyszerre négy portálon követhetők majd az események. Nem véletlen, hiszen a 15 elődöntős – kiemelten persze a győztesek – éppen a VOLT-on, a Szigeten és a Strand – Nagyon Zene Fesztiválon lesznek idén főszereplők, ezen túl pedig turnétámogatás, videóklip-finanszírozás és a Petőfi Rádió adásában kiemelt jelenlét is jár a legjobbaknak. Az első helyezett a VOLT Fesztiválon fellépő Arctic Monkeys előzenekaraként is szerephez jut majd.

 

Természetesen a leginkább a 15 elődöntős készül a nagy megmérettetésre. Facebook-oldalaikon és más csatornákon buzdítják szavazásra a rajongókat. A szavazás 20-án, 21-én és 22-én este indul és az indulástól számítva 72 órán át működik. Az első 5 helyezettet május 26-án, reggel a Petőfi Rádió adásában jelentik be a szervezők. Ők vesznek részt a június 1-I döntőn.

 

A szavazás három csatornán zajlik, melyeket a www.nagyszinpad.com oldalon keresztül lehet elérni” -  mondta Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció vezetője. „Az OTP Junior Facebook-alapú rendszert működtet, a Telekom pedig egy Instagram-játékra buzdít mindenkit, amely keretében a kedvenc zenekar és a nagyszínpad hashtag (nsz) együttes használatával kell a kedvenc produkcióhoz kötődő fotót megosztani, és természetesen alapdíjas sms-ben is lehet majd szavazni” – tudtuk meg a főszervezőtől.

 

Az OTP Junior nem először áll tehetséges – ezúttal már ismert és népszerű -  fiatalok mellé. „Szeretnénk, ha minél többen megismernék és felfedeznék a 15 zenekart, ezért a Facebook oldalunkon szavazással készülünk a versenyre és ősszel egy ötállomásos országos koncertturnét is támogatunk”– mondta Dolezsai Gergely, az OTP Bank marketingkommunikációs osztályvezetője. „Természetesen a közönségre is gondoltunk, a szavazók páros belépőket nyerhetnek a Nagy-Szín-Pad! döntőjére, illetve az OTP Juniorosok 30%-os kedvezménnyel vehetnek jegyet az egyes fordulókra  - tette hozzá Dolezsai.

 

A Nagy-Szín-Pad verseny résztvevői az alábbi sorrendben lépnek színpadra:

 

Május 20., kedd, 20:30

Deniz, Manoya, Hangmás, Carbovaris, Elefánt

 

Május 21., szerda, 20:30

Szabó Balázs Bandája, Odett, Ivan & the Parazol, Óriás, Halott Pénz

 

Május 22., csütörtök, 20:30

Cloud 9+, Blahaloisiana, We are Rockstars, Mary Popkids, Turbo

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Deafender Recordings 001

    Vajon mi sülhet ki abból, ha négy fanatikus bakelitrajongó összefog? Egy új hazai címke! Elindult a Deafender Recordings, kis hazánk legújabb, kizárólag a szimbolikus, fekete műanyagra dolgozó elektronikus zenei labele. A négy ötletgazda jóbarát - Streako, andy_age, Bridgend, és B-Squit - legfontosabb közös tulajdonsága, hogy megőrülnek a bakelitlemezekért, amelyek a mai napig a srácok hű csatlósainak számítanak a kezek és a tűk alatt egyaránt.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó