Pulzar

Party

Sziget Fesztivál

Sziget Fesztivál
Készült 2004. augusztus 6.

Sziget Fesztivál

Kapcsolódó cikkek

  • Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records (interjú)

    Következetesség, lojalitás és ragaszkodás a minőséghez. Ez a három érték hatja át a Deep Beep Records eddigi működését, melynek máris látszanak az eredményei. Árral és trendekkel szemben az alapítók kezdettől arra törekedtek, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon. Még ha sokan most legyintenek is, bizony, ennek a kiadónak a jelek szerint sikerült ezt megvalósítani. Bár még gyerekcipőben jár a vállalkozás, máris igazolódott egy régi igazság: csak az működik az életben jól, ami igazán szívből jön.
  • Mély benyomások, avagy: indul a Deep Beep Records!

    Új kiadó készül meghódítani a hazai és a nemzetközi vizeket: a Deep Beep Records, ahogyan a nevéből is kitűnik, leginkább a deep és a tech house stílusú elektronikus zenei műremekek egyik hangadója kíván lenni a jövőben. Az első kiadványuk 2011. június 1-én jelenik meg, első körben a Beatporton.
  • Sónar 2011

    Június 16-tól 18-ig ismét megrendezik Európa leghíresebb és talán a világ egyik legkiemelkedőb elektronikus zenei és kultúrális fesztiválját, a Sónar 2011 fesztivált Barcelonában.
  • James Holden Biztosan Jön

    A mai napon újra beindult az európai légi forgalom, már Heathrow-ról is megérkeztek az első járatok.
  • James Holden újból sajtos fellépésre készül

    James Holden and cheese. Ez jól hangzik, nemde? Az első sikeres Holden and cheese után hatalmas volt a felhajtás, ezért az Allez-Allez szervezőcsapat most arra készül, hogy ismét vendégül lássa az egyik estére a Border Community főnökét
  • Cocoon Compilation E.

    A legendás Cocoon kiadó, Label, klub és még sorolhatnám mit is foglal magába a név, ami mára már egybeforrott a technoval megjelenteti legújabb válogatását, méghozzá James Holden jóvoltából.

Ajánlott lemezek

  • Lüktető mélységek a DEEPBEEP 009-ben: Krink – Everyone EP

    Május 15-én jelenik meg a Deep Beep Records legújabb, lüktető mélységekbe kalauzoló kiadványa, Krink – Everyone EP-je. Indulásának első évfordulójához közeledvén a kiadó ezzel egy valódi, nevéhez hű EP-t dob piacra…
  • Deep Beep Records 006: Rhadow – Senseless EP

    Ez a citrom sárga ugyan, de nem fanyar. A Deep Beep Records elérkezett a hatodik, novemberi kiadványához, melynek borítója az évszakhoz illő hangulatot meghazudtolva ragyog át a szürke novemberi ködön. Rhadow zenei világához azonban keresve sem találhattak volna jobban passzoló árnyalatot.
  • Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP

    Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja magából a slágereket. Az úriember neve - zsenge kora ellenére – már most olyan kiadók katalógusában virít exkluzív művészként, mint Steve Lawler VIVA Music-ja vagy a Trapez Records. A Deep Beep Recordsnál megjelenő új zenéjében is hozta a legjobb formáját: a What’s The Use hamisítatlan house ritmusai kimondottan táncparkett-orientálttá teszik a trekket.
  • Paul Mad az I Recordsnál!

    A kiváló spanyol producer, Le Vinyl készítette az I Records legújabb ’Jazz Box’ névre hallgató válogatását, melyen hazánk egyik büszkesége Paul Mad felvétele is helyet kapott. A lemez különlegessége, hogy egy deep house kiadótól nem várt chillout válogatásról beszélünk.
  • Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP

    A hazai paletta egyik legigazabb gyöngyszeme, a Deep Beep Records új kiadvánnyal rukkolt elő szeptember első napján. A sorrendben immár negyedik EP főszereplője a portugál Mikalogic. A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label, a CR2, mely szinte folyamatosan licenszeli a latin géniusz munkáit. Ezek után érthető, hogy sajátos hangzásvilága nyomban szembe- (helyesebben fülbe-) tűnik a minőségre éhes stílusfanoknak.
  • DeepBeep Records 003: Dirty Culture - Too Much Conversation EP

    A nyár egyik legkellemesebb meglepetése volt a Deep Beep Records indulása és első megjelenése… A fiatal kiadó immár a harmadik kiadványának megjelenésél tart.

Party stílusa

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó