Pulzar

DJ Shadow

Az 1973-as születésű Josh Davis a kaliforniai Davis városkában nőtt fel, már kilencévesen hiphoprajongóként szkreccselt, tizenhárom évesen már saját mixeket és saját ritmusalapokat készített, aztán később baráti kölcsönökből vett egy samplert, és végképp megpecsételődött a sorsa.

A súlyos bakelitfüggővé vált fehér fiú a lemezboltok mélyéről előásott obskurus korongokról származó hangmintákból kezdett számokat barkácsolni, és az egyik felkeltette egy bizonyos James Lavelle-nek, a londoni Mo’Wax minikiadó ifjú főnökének érdeklődést, aki rögtön leszerződtette a fejébe kötött sapkát húzó amerikai DJ-t. Még abban az évben, 1993-ban az In/Flux című következő DJ Shadow-maxi hipnotikus, pszichedelikus hiphopját hallva egy angol zenekritikus kitalálta a triphop szókapcsolatot (amit Shadow azóta sem vállal fel zenéje meghatározásaként), az 1996-ban megjelent zseniális Endtroducing... album pedig új korszakot nyitott a hangminta alapú zenék történetében.A második DJ Shadow-albumig eltelt hat év hosszúnak tűnhet, de árnyékba burkolózó hősünk ezalatt is szorgosan dolgozott a pezsgő San Franciscó-i underground színtéren, többek között a még az egyetemről ismert DJ és rapper társaival (köztük a Blackalicious duó tagjaival – lásd: Blazing Arrow) csinált egy hiphop albumot Quannum kollektívanév alatt (Spectrum), de egyszer még a mainstreambe is visszatért a James Lavelle-lel közös UNKLE projekt albumán (Psyence Fiction), ahol olyan vendégekkel készített dalokat, mint a Richard Ashcroft (The Verve), Thom Yorke (Radiohead), Mike D. (Beastie Boys) vagy a pályája legelején járó Badly Drawn Boy.
DJ Shadow Endtroducing... című 1996-os bemutatkozó albumát a kritikusok nemrég egy szavazáson minden idők legjobb tánczenei lemezének választották.

Kapcsolódó cikkek

  • DJ Shadow visszatér

    DJ Shadow elárulta, hogy fél úton tart az új album elkészítésében.
  • James Lavelle GU26

    Romániából jelntkezik, a nagy népszerűségnek örvendő Globalunderground sorozat következő kiadványa, ami a 'Bucharest' nevet kapta.

Ajánlott lemezek

  • Roots Manuva - Slime & Reason

    Három év szünet után új albummal jelentkezik Roots Manuva, a brithop ikonikus képviselője. A művész a negyedik, Slime & Reason című lemezén a hiphop előtti inspirációit mutatja be.

Ajánlott rádiók

© 2001–2019 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó