Pulzar

Jay Lumen és Green Velvet közös kislemezzel lepte meg a világot

Bombaként robbant a hír az e-zenei szcénában, hogy az új generációs techno üstökös Jay Lumen és a szakma legendás, immár élő klasszikussá vált ikonja Green Velvet közös kislemezzel jelentkezik. Az azóta már megjelent EP az első héten dupla Top10-el indított a Beatporton, hiszen két dallal is a legjobb 10 között startolt.

A kislemez mellett senki nem tud egy-egy pozitív jelző nélkül elmenni és szinte minden magára valamit is adó DJ rávetette magát erre az exkluzív kiadványra, amellett, hogy elismerő szavakkal méltatja a kollaborációt.

Adam Beyer például egész egyszerűen ennyivel értékelte a kislemezt: "Jay's remix is wicked and original version is bomb as well!"

Jay Lumentől már megszokhattuk, hogy mindig valami nagy dobással kápráztat el minket. Újabb falakat dönt le és újabb addig elérhetetlennek hitt magaslatokat hódít meg.

Ezúttal sincs ez másként, hiszen legfrissebb kislemezével végképp beírta magát a világsztárok sorába.

Nem kisebb névvel készített ugyanis közös EP-t, mint a techno legendával, Green Velvet-el.

Azt hiszem ez utóbbi úriembert senkinek nem kell bemutatni, hiszen olyan örökzöld dalok fűződnek a nevéhez, mint a "Flash", a "Destination Unknown", vagy a "La la land", nem is beszélve a "Preacher Man"-ről, vagy egyik friss bombájáról a "Bigger Than Prince" című dalról (melyhez egyébként Jay is készített remixet).

Kettejük közös munkájából csakis valami igazán átütő produkció születhetett és erre ez a kiadvány méltó bizonyíték.

 

Az eredeti közös dalt Jay maga is újra gondolta, így az Original Mix mellé egy igazi főidős techno remix is került Jay Lumen nevével fémjelezve. Green Velvet pedig Cajmere szerzői álneve alatt készített egy deep verziót harmadikként, mellyel így teljessé vált a zenei paletta.

 

Persze a közönség megismerkedhetett a dallal már korábban is, hiszen a techno verzió Jay számos elő szettjében feltűnt már a megjelenést megelőzően is.

Leforgatta többek között a hazai Sziget Festival Colosseum Stage-én, de óriási sikerrel játszotta Torontóban a Waterfront Festivál-on, vagy éppen az angliai Liverpoolban a legendás The Garage Warehouse klubban.

 

Íme egy videó Jay fergeteges bulijáról a Sziget Fesztiválon: 

https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=f3_dGN4JmIo&feature=youtu.be

 

 Az "It's all about me" című kislemez alig egy hete jelent meg a Green Velvet tulajdonában lévő Relief Records gondozásában és azonnal tarolni kezdett a toplistákon. Jay verziója például best sellerként nyitott a heti megjelenések között a Beatport techno listáján. Arról nem is beszélve, hogy mindhárom verzió azonnal chart-ra került.

Jelenleg kicsit több mint egy hét után az EP két dala is a legjobb 10 közé robbant a Beatport eladási listáján. Jay techno remixe a techno toplistán, míg az eredeti dal a tech house toplistán került Top10-be. Ugyanakkor a dal Cajmere remixe is jó úton halad a Top10 felé, hiszen jelenleg a 11. helyen áll a deep house listán.

 

A rajongók is folyamatosan méltatják az alkotást a közösségi oldalakon lépten nyomon ilyen és ezekhez hasonló kommentekbe botlunk böngészés közben:

- "Jay Lumen and Green Velvet... What an amazing combo"

- "wow two of my favourite DJs"

- "killer tunes from two legends"

- "release of the year, can't stop listening to"

- "Jay's remix is unbelievably killer, original is perfect too"

 

 Jay Lumen-t kérdeztük arról, hogy miként született a közös munka gondolata és hogy mennyire volt gördülékeny a koprodukció:

 

"Egy ideje már beszélgettünk Curtisszel (Green Velvet) egy közös dal lehetőségéről, de ez mindig húzódott, hiszen mindketten folyamatosan turnézunk, a kiadói felkérésekről nem is beszélve. Mígnem egyik nap a stúdióban kb fél óra alatt megírtam egy dal alapötletét és éreztem, hogy ez lesz az amiről csak Curtis hangja hiányzik. Elküldtem neki azt a 3 percet, amivel addig kész voltam és ő áradozva írt vissza, hogy ez az ami őt is lendületbe hozza és csináljuk meg. Nagyon tetszett neki. A dalhoz már csak a tőle már megszokott acapella elemek hiányoztak, hiszen a zenei alap általam már 99%-ban el is készült. Innentől már csak a turnénaptárunkhoz kellett alkalmazkodni, ahhoz hogy a kislemez elkészüljön. Élveztem a közös munkát. Curtis, vagy ahogy ismerjük, Green Velvet egy rendkívül jó kedélyű ember. Amikor például találkoztunk a kanadai Digital Dreams Festival-on, ahol mindketten felléptünk, szó szerint a nyakamba ugrott a backstage-ben. Egyébként talán ekkor dőlt el végleg, hogy lesz közös munkánk. Nyilván fontos volt a dalt tekintve, hogy emberileg is megtaláltuk a közös hangot, arról nem is beszélve, hogy messzemenőkig tisztelem Curtis munkásságát, hiszen, akár Green Velvet, akár Cajmere álnevét is vesszük számításba, egyaránt kijelenthető, hogy ő volt az egyike, aki letette, de legalábbis jelentősen meghatározta a techno és a house zene alapjait a korai 90-es években. Ezen felül a mai napig az egyik legjelentősebb név az elektronikuszenei palettán.

Annak pedig külön örülök, hogy az elkészült és megjelent dalokat ennyien szeretik.

Nagyon köszönjük a dicsérő szavakat mindenkinek!"

 

Jay Lumennek idén ezzel immár 6 Top10-es dala és 5 Top10-es kislemeze volt, ami igencsak kimagasló teljesítmény világszerte.

Csak találgathatunk, hogy mivel is lep meg minket legközelebb.

Archív partyajánlók

Helyszín

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • DUSTY KID INTERJÚ !

    Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó