Pulzar

Művész

Vera

Vera

A heidelbergi kezdetektől az ibizai Monza Klubbig, ahol 2005-ben – nemzetközi szinten első alkalommal – rezidens lehetett, Vera fokozatosan vált Frankfurt egyik legkelendőbb árucikkévé.

Vera (GER)

 A house és a techno hagyományos határain belül változatos zenéket játszik. A DJ és a producer kettős szerepét magabiztosan előadva az elmúlt néhány év során a Monza Klub égisze alatt mixlemezt, Miss Fitzzel, Mara Trax néven futó projektben pedig kifinomult hangzású albumokat adott ki. Megjelenés alatt lévő első szóló EP-je, valamint az európai top klubok számtalan meghívása garantálja, hogy 2009 egy különösen eredményes év legyen Vera számára.

Vera gyermekkorában elsősorban a klasszikus zenével került kapcsolatba, néhány hangszeren is megtanult játszani. 14 éves korában kezdett hip hopot és a houset hallgatni, de még négy évnek kellett eltelnie, hogy elmélyedhessen a zene világában, és az éjszakai klubéletbe is belekóstolhasson. Amikor életében először, 1993-ban belépett egy frankfurti techno klubba, pontosan azt találta, amit keresett. 

Az ezt követő években Vera mixfelvételeket gyűjtött, és számtalan DJ-szettet meg-hallgatott. Frankfurt legendás techno klubjának (Omen) rendszeres fellépője lett, és ekkortájt kezdte el feltérképezni a chicagói houset, detroiti zenéket, Mauriziót, a Studio 1-et, Thomas Brinkmannt és a korai Perlon and Playhouse felvételeket.

Hét év zenélést követően, 2003-ban Roman Flügel (Alter Ego) az elsők között volt, aki meghívta játszani a Robert Johnson klubba, Európa egyik legelismertebb szórakozóhelyére, ahol nem sokkal később már mint rezidens tevékenykedhetett.

2005-ben a frankfurti Monza House Club Ibizára költözött, ahol a ’Monza Club Ibiza’ név alatt heti rendszerességgel tartott partikon Vera első nemzetközi rezidens fellépésére is sor került. 2006-ban a ’Space’ és a ’DC10’ nevű klubokban játszott, majd megjelentette a Monza Ibiza mixlemezt, amellyel bejárta Európát, megfordult többek között Berlinben (Panoramabar), Rómában (Goa), Londonban (T-Bar), Barcelonában (Moog) és Zürichben (Zukunft) is.

Vera igényes, mély, elektronikus tánczenét játszik, valahol a house és a techno határán. A house az ő értelmezésében a klasszikus house mint alap új hatásokkal történő kiegészítését jelenti. Első saját száma (’nook’) 2007 decemberében jelent meg a Cyclical Tracks nevű spanyol kiadónál. Mara Trax (Miss Fitzzel közös projekt) név alatt 2008-ben két EP-t jelentetett meg, a Cyclical Tracksnél, illetve az Oslo Recordsnál. Federico Molinarival is kiadott egy EP-t ’Love letters from Oslo’ címmel, míg végül 2008 júliusában a Cargo Edition kiadta az első Vera-szóló EP-t is.

(az első táblázat az általa, vagy részvételével kiadott lemezeket tartalmazza előadó, albumcím, kiadó és évjárat szerint, a második olyan lemezeket, amelyeken ő is szerepel valamilyen formában szám, albumcím, kiadó és évjárat szerint).

 

 

Zenei stílusok

  • Acid Jazz

  • Trip-hop

  • Breaks

  • Nu Jazz

  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Experimental

    Kísérleti elektronika.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Jungle

    A jungle egy zenei stílus, mely egyesíti magában a breakbeat hardcore, a techno, a rare groove és reggae vonásait. A drum and bass-re némiképp hasonlít. Manapság már oldskool jungle néven is emlegetik.
  • Electro

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó