Pulzar

DJ Beauty

Nastia Beauty aka Dj Beauty az ukrán szépség, a techno szcéna új színfoltja. Egy friss jelenségről van szó, ami rövid idő alatt söpört végig Európa táncparkettjein, és habár csak 2008-ban lépett föl először hivatalosan közönség elé a hölgy, „őszinteségének” és dinamikus előadásmódjának köszönhetően, jelenleg alig lehet egy-egy dátumot beszorítani naptárába.

Nastia sikereit nem csak egyedülálló tehetségének, hanem a webes kommunikáció jelenlegi intenzitásának is köszönheti, hisz róla készült videók pillanatok alatt járták be az egész világot, és a kezdetinél is nagyobb ismertséget hoztak neki országa határain kívül is.
Az elmúlt két évben majd 200 fellépést prezentált szerte Európában, Ukrajnától kezdve, Lengyelországon át egészen a mediterrán térségig, és saját műsor is indított a Propaganda címmel az egyik legnépszerűbb nemzetközi rádión, a KISS FM-en, mely műsor hazájában elsőszámú favorit. Mindezek mellett saját „ütemsorok” faragásba is kezdett, melyek hasonlatosan szettjeihez, a minimal-techno, tevh-house tengelyen mozognak, és habár érződik benne a „kezdet szellője”, már megcsillanni látszik Beauty egyénisége is a groove-ok hullámai közt.
A szaksajtó így fogalmaz a hölggyel kapcsolatban:
„Végre egy newcomer női dj, aki nem a külsejével akarja eladni a zenét, hanem fantasztikus zenei egyéniségéhez kiegészítésként társul az attraktív megjelenés”

kaZantip.com featuring Djane Nastja Beauty - Xmas mix by kaZantip

Archív partyajánlók

  • [2011-01-29] Snowattack 2011
     

    1 hétig fent leszel! Egy fix pont az idei télben is van: Közép- Európa legnagyobb sí és snowboard fesztiválját januárban ismét Puy St. Vincent-ben kerül megrendezésre, ami a nagy érdeklődésre és a szűzhavas igényekre való tekintettel Vars régiójával is kiegészül.

Zenei stílusok

  • Funk

  • Jazz

    A dzsessz (angolul: jazz) egy zenei stílus, amelyre jellemző a blue note-ok (az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből született hangok), szinkópák, szving (szving) és párhuzamos ritmusok alkalmazása.
  • Disco

  • Hip-hop

  • Jazzy House

  • Nu Jazz

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó