Pulzar

Jay Lumen „Igent” mondott!

Jay Lumen, ahogy ezt már megszokhattuk sohasem ül a babérjain. Alig egy hónapja ismét egy ütős tech house szerzemény került ki boszorkánykonyhájából, mely azóta meghódította a hazai és a világ klubjainak jórészét egyaránt. Ez a legfrissebb Jay dal a „YES”.


Lassan meg sem lepődünk azon, hogy ez a magyar fiatalember sorban a legjobb kiadók szárnyai alatt tűnik fel. Jay Lumen trekkjeiért ma már tulajdonképpen folyamatosan jelentkeznek a legjelentősebb label-ek, hogy ők legyenek a következők, akik magukénak tudhatják Jay zenei műhelyének következő termékét. Ezúttal sem volt ez másként.

A „YES” névre keresztelt szerzeményre ezúttal nem kisebb kiadó csapott le, mint a Dataworx. A kiadó már jóideje bombázta Jay-t felkéréseivel, míg a fiatal DJ/Producer végül - több szempontból - is igent mondott. A kooperációban készül szerzemény július 1-én jelent meg a Dataworx gondozásában és el is indult hódító útjára. A legnagyobb nevek sorban be is rakták lemezes táskájukba. Olyan DJ-ktől jött többek között visszajelzés, mint Dubfire, Mark Knight, Tom Novy, Umek, Slam, vagy a D-nox & Beckers duó.

Ezek után nem meglepő, hogy a toplistákon is tarolt a dal. Igazán nagy neveket megelőzve (John Digweed, Guy Gerber, Sebastian Leger, Extrawelt, Fergie, stb..) a remix több mint egy hónap után is a legjobb techno dalok között szerepel a Beatport eladási listáján, míg az eredeti is 4 héten át volt a Beatport tech house chartjában.

Pár szó erejéig a kiadó fejét faggattuk, hogy miért is csapott le a mi Jayünkre.

„Jay Lumen egy igazán színes zenei egyéniség. Több stílusban is megállja a helyét, hiszen folyamatosan toplistákon szerepel, legyen szó techno, tech house, vagy épp progressive house dalról. Erre csak igazán kevesek képesek. Szerintem két kezemen meg tudom számolni hányan a világon. Annak ellenére, hogy új generációs név a szakmában, DJ-ként is olyan sikereket tudhat maga mögött, melyeket sokszor a ma már öregebb neveknek számító szakmai alakok sem, többek között ezért is figyeltem fel rá. Nem utolsó sorban pedig kiváló a track. Pumpálós, bulis, kemény basszusokkal, de nem nélkülözve a zenei intelligenciát, pont olyan amilyennek egy mai nagytermes tech house szerzeménynek lennie kell. Ibiza legnagyobb klubbjaiban is pörög a dal, egyszóval igazán jó választás volt. Alig várom, hogy újra együtt dolgozhassunk.”

Mit lehet még ehhez hozzátenni? DJ-ként tele a naptárja, producerként folyamatosan a toplistákon szerepel. Vajon hogy futja ennyi mindenre az idejéből…?

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Pedro „Busy P” Winter hétvégi fegyverei

    Aki olvasgat elektronikus zenei oldalakat interneten, és valamennyire jártas a pár évvel ezelőtt nagy divatnak örvendő francia elektro hullámaiban, annak Busy P, azaz Pedro Winter neve nem újkeletű.

Biográfiák

  • Jay Lumen

    Mindannyiunk Jay Lumenjét senkinek sem kell bemutatni. Hazánk nemzetközileg legsikeresebb szóló DJ/Producere folyamatosan ontja magából az eredményeket. Napról – napra újabb és újabb falakat dönt le, mind DJként, mind producerként.
  • Rich

  • Jámbor

  • Tommyboy

    1969. július 13-án született, 16 évesen állhat először dj pult mögött a Csikóban. Tizennyolc évesen Németországba disszidál, ahol találkozik olyan előadók korai house felvételeivel, mint Todd Terry vagy Jack Master Funk.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó