Pulzar

Butch – Papillon

A Great Stuff Recordings főnöke, Rainer Weichold is a legnagyobb kedvencei közé sorolja az idén szerzői albummal debütáló Butch-ot, avagy polgári nevén Bülent Gürner-t.

A lemezen szereplő ’Turkey’ c. szám, melyet a már hallhattunk a nyáron megjelent ’Great Summer Games Stuff’ válogatáslemezen, ékes példája azon témáknak, amelyek a szerző török gyökereiből táplálkoznak. Ilyen még pl. a ’Soultan’, az ’Amelie’ vagy a ’Last Tango’ is. Emberünk így nyilatkozik erről: „Ezek a dallamok a családomhoz és a felmenőimhez kötődnek, fontosnak éreztem ezt a világot is beleszőni a hangzásomba.”

Az album neve Papillon (Pillangó), az azonos nevű, Henri Charierre életrajzán alapuló, Steve Mc Queen és Dustin Hoffman főszereplésével készült film alapján. A 2cd-s albumon 24 szám található, melyek Bülent Gürner jelenét és az elmúlt 3 év munkásságát hivatottak bemutatni.

Az első cd a legfrissebb Butch szerzeményeket sorakoztatja fel. A lemez két kellemes, szinti orientált számmal indít, melyek egyből rávilágítanak Butch melódikus, hipnotikus minimal világára. A Wet ’n’ Tight egy deepes, lágy house-folyam, mely után el is érkezünk az első hatalmas durranáshoz a lemezen, ez pedig az Amelie. Ez a francia sikátorokat idéző, keserédes dallamú szám bármely mixet, szettet eszméletlenül feldob, de a tánctéren is remekül vizsgázott a világ minden táján. Önmagában is tökéletes alkotás, nem véletlen, hogy külön ep-n is megjelent.

Az Ein-e bugyogós, sunyi minimaltechno világa Butch egy másik oldalát mutatja be a maga kis játékos effektjeivel. Ezek után az Osiris egy hangulatos, táncolós vonalat kap el, súlyos lábdobbal és sötét, repetitív basszus futamokkal.

A Jazzy Belle ismét visszatér Butch tipikus dallamos minimal hangzásához, és a szám végül egy a korai Border Communitys zenéket idéző keserédes, kicsit szomorkás de mégis felemelő hangfolyamban oldódik fel. A Kaleidoscope Eyes egy rendkívül eredeti, humoros kis house track, melyet a Bad Weed követ, ami pedig egy hagyományosabb, clickes minimal techno muzsika.

A Soultan kissé proghouse-os hangzása a hegedűs kiállással megbolondítva már-már szinte pszihedelikus megközelítése a stílusnak, de mindenképpen érdekes darab, ahogy az A Gig Ball Roll is őrült ritmusával és psy trance-re emlékeztető basszusával.

Az eklektika zászlaja alatt tovább menetelve, a Something Called Acid egyfajta minimal-acid track, ahogy címéből is látszik, a Sand pedig egy deep house-os, retro hangzású, progis darab, melyet hallgatva máris úgy érezzük majd magunkat, mintha hátradőlve szürcsölnénk egy hűs koktélt a csobogó tenger partján.

A második lemez feldolgozások, remixek gyűjteménye, olyan vendégekkel, mint Oxia, Popof, Slg, vagy a Format:B. Úgy gondolom, ezek a nevek önmagukért beszélnek, itt minden zene egy külön remekmű, sok közülük megérdemelt már külön ep megjelenést is korábban.

A Papillon egy sokszínű, eklektikus, de mégis összefogott, kiforrott, érett alkotás a minimal/tech-house szcéna egy ígéretes újoncától. Az első lemezen ne keressünk harsány, pörgős klubzenéket, a másodikon annál inkább. Azt, hogy kinek melyik vonal tetszik jobban, mindenki eldöntheti december 27-én szombaton az A38 hajón, a hivatalos albumbemutató turné budapesti állomásán!

Butch - Papillon (Great Stuff Recordings) Cat. No. GSRCD009 Release date: 31st October 2008


CD1:
1. The Table
2. About This Time
3. Wet ´N´ Tight
4. Amelie
5. Ein - E
6. Osiris
7. Jazzy Belle
8. Kleidoscope Eyes
9. Bad Weed
10. Soultan Feat. Julie Marghilno
11. Gg Ball Roll
12. Something Called Acid
Bonus Track: Sand

CD2:
1. Slg - Rushhour (Bülent Gürler Remix)
2. Butch Feat. Julie Marghilno - Last Tango
3. Butch - On The Line (Oxia Remix)
4. Butch & Amir - Set It Off
5. Sebasian Herrhorst - Marathon (Butch Remix)
6. Butch - Turkey
7. Butch - Mushroom Man
8. Silent Breed - Sync In 2008 (Butch Remix)
9. Alex Cppelli - Bloody Notes (Butch Remix)
10. Bülent Gürler - Fire
11. Butch - 1000 Lords (Popof Remix)

 

Archív partyajánlók

Biográfiák

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó