Pulzar

CikkFesztivál hír

Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

Létrehozva 2025. május 23.
Stílus Tech-house, House, Progressive House
    0.00

Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.

Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 2025. augusztus 28–30. között jön a folytatás az ország egyik leglátványosabb ipari területén. A szervezők most további előadókat jelentettek be az izgalmas nemzetközi és hazai színterekről, így a Madonnát és Depeche Mode-ot is remixelő Luke Slater vagy a Glastonburytől a Berghainon át a MUTEK-ig illusztris helyeken fellépő Actress mellett az elektronikus színtér friss irányait meghatározó dj-k és producerek érkeznek a dunántúli rozsdaövezetbe. 

A Budapesttől autóval és vonattal is csupán egy órányira található, a Balatonra vezető 8-as főút mellett három hűtőtornyával a tájból kiemelkedő Inotai hőerőmű sci-fiket idéző területe ezen a nyáron is feltöltődik elektronikus (és nem csak elektronikus, de a saját műfajában figyelemreméltó) zenékkel, illetve nagyszabású, látványos fényinstallációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel is bővül. 

Az INOTA projekt friss programjával továbbviszi az első, 2023-as évben kitűzött célját, hogy a Közép-Európai régió legnagyobb audiovizuális eseményévé váljon.

A fesztivál idei kiadása olyan előadókat hoz el, akik nem csupán reagálnak a kortárs klubzene alakulására, hanem aktívan formálják annak jövőjét. 

A párizsi Lacchesi a techno és trance metszéspontján épít letisztult, mégis sodró hangzást, miközben saját kiadója, a Maison Close egyre meghatározóbb szereplője az európai szcénának. Aka Hex, azaz a svájci-nepáli Aïsha Devi és a kenyai Slikback közös projektje új zónába vezet: a duó hipnotikus, tudományos fantasztikum ihletésű produkciója a tánctér peremvidékére kalauzol. 

Berlinből érkezik a trance líraiságát feszes ritmusokkal ötvöző DINA, valamint a maratoni nyolc órás szetteket is könnyűszerrel lehozó DJ Tool, a Mala Junta kollektíva társalapítója. Az országban itt lesz először hallható LDS, a legújabb kori tánczene Rubik-kockája, aki gyors tempójú, részletgazdagon szerkesztett, pszichedelikus sound design-ba oltott zenéivel szemvillanás alatt vált ismertté az underground színtéren. A felhozatal egyik legkarakteresebb fellépője Krista Bourgeois, aki saját tervezésű moduláris szintetizátorával fogalmazza meg a hardcore techno 21. századra szabott definícióját.

Hazai oldalról a széles és sokszínű dj-paletta mellett a komolyabb zenei formátumok is feltűnnek, így például a Jazzbois, Magyarország egyik legismertebb exportcikke a Covid-vakcina óta, az időtlen instrumentális posztrockot játszó Törzs és a nem európai kultúrák zenéiből, nem-standard hangolásokból, az amerikai minimalizmusból és a pszichedelikus, rituális zenékből inspirációt merítő Decolonize Your Mind Society.

A korábban bejelentett nevek is emlékezetes órákat ígérnek a poszt-indusztriális játszótéren.

Jön például Actress, a határbontogató hangalkímista, Zságer Balázs és Дeva különleges kollaborációja, illetve a Los Angeles-i hárfaművész, Mary Lattimore kecses, álomszerű hangképei a Turbinacsarnokban ígérnek emlékezetes szinergiákat.

Érkezik Pablo Bozzi, akinek eufórikus house- és italo-infúziós szettjei már a Berghain közönségét is megzabolázták, a legendás Planetary Assault Systems (Luke Slater) személyében pedig a techno hígítatlan időtlensége is helyet kap az egykori turbinák helyén – az Ostgut Ton és a NovaMute ikonikus kiadványain edződött hangzás nem kér magyarázatot.

A sötét romantikus energiák szószólójaként Curses beránt az EBM-be mártott postpunk univerzumába, techno fronton Future.666 négy CDJ-vel importálja a groovy Berlin esszenciáját, u.r.trax Párizsból jön táncoltatni, de velünk lesz Yanamaste is, aki a grúz szcéna forró, rebellis attitűdjét érkezteti egyenesen Tbilisziből, amit ma már az új Berlinként is szoktak emlegetni.

INOTA filozófiájának megfelelően a feltörekvő, ígéretes, egy lépéssel előrébb járó dj-producerek sem maradhatnak ki: Dogheadsurigeri és Audrey Danza alakjaiban a trance neonvíziója és a techno gyors katarzisa fonódik össze, MadMatik tribal mental tekno-jával egy titokzatos, új helyszínt avat fel az erőmű mezsgyéjén, Cryptofauna pedig absztrakt és funkcionális hangzásokat old fel érzéki őrületben.

Fényinstallációk frontján is merész alkotások emelkednek ki a rozsdaövezetből.

Az INOTA idei fényművészeti programja nemzetközi és hazai alkotók munkáin keresztül értelmezi újra az ipari örökség tereit, és itt is új alkotókkal bővült a lista.

Többen választották témául a természeti jelenségeket: Sztojánovits Andrea és Álmos Gergely Much Closer to the Sun című audiovizuális műve a napba nézés fiziológiai és érzelmi lenyomatát fordítja át meditációs térélménnyé; Karcis Gábor és Liliane Spielmann Fading Remanence projektje fényérzékeny virágklasztereivel egy érző ökoszisztéma illúzióját kelti életre; Dmitry Morozov (::vtol::) Adad című gépi installációja valós idejű villámlásadatokból generál hang- és fényvillanásokat piezokristályokon keresztül.

Robin Beekman Parallels című fényterében a látogatók érzékelése fokozatosan elcsúszik a megszokott valóságból; Niko Tiainen Decoherence című munkája az élővilág sokféleségének drámai csökkenését vizualizálja ritmikusan szinkronizált, majd fokozatosan széthulló fény- és hangminták segítségével.

A Spanyolországból érkező SpY hipnotikus fényrendszere a társadalmi struktúrák láthatatlan hálózataira utal, míg a francia Collectif Scale lélegző szoborként működő kinetikus installációja és az Olaszországból az erőműbe látogató Alberto Novello foszforeszkáló fénykoreográfiája az érzékelés határait feszegeti. A hazai művek között Vigh Violetta belső viharokat vizsgáló Észlelőkertje, Varga Zoltán (EPER) digitális kalligráfiája és Bordos László Zsolt transzcendens fénykompozíciója teremtenek költői kapcsolatot tér, technológia és ember között.

Bővebb információ: https://inotafestival.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/inotafestival

Instagram: https://www.instagram.com/inotafestival/

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/682687260912086

Jegyek: https://cooltix.hu/event/67f56a056643b96c81d316ac

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó