Pulzar

CikkFesztivál hír

SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat"

Létrehozva 2021-05-05
    0,00

SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat"

A Facebookon már többször megjelent online (!) eseményként az idei SZIN, a szervezők letiltatták a „kalóz" hirdetéseket, a hivatalos bejelentéssel pedig május második feléig várnak. Arra azonban már minden készen áll, hogy a SZIN zárhassa az idei nyarat.

„Bizakodók vagyunk és úgy készülünk, hogy idén végre megszervezhetjük a SZIN-t" – mondja Kolonics Erika, a fesztivál főszervezője, hozzátéve, hogy bár a Facebookon jelentek már meg nemhivatalos információk, mintha a SZIN online esemény lenne, a SZIN egy nagyon is valós fesztivál lesz, ha lesz, amiről a mostani bizonytalanságok miatt május végéig hoznak majd végleges döntést. A főszervező elmondta, hogy a zenekarokkal, a beszállítókkal és az alvállalkozókkal is megegyeztek már, gyakorlatilag készen állnak a startra. „A homeschool és a homeoffice után a fesztiválozók már nagyon vágynak a szabadságra, ezért a „Szabadság, Szerelem, SZIN" szlogenünket tűzzük idén a zászlónkra" – mondta Kolonics.

szin.org/

Még több Fesztivál hír

  • Több mint száz új fellépőt jelentett be a jubileumi EXIT

    Az eddig bejelentett nevek, így David Guetta, DJ Snake, Tyga, Robin Schulz, Asaf Avidan, Paul Van Dyk, Sheck Wes, Topic, Satori, Amira Medunjanin vagy a Laibach mellé több mint száz fellépő csatlakozott a jubileumi, 20. EXIT fellépőinek sorába.
  • Eldőlt: A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra

    Szabadság, Szerelem, SZIN A hazai fesztiválpiac legnagyobb múltú bulikavalkádja, a Szegedi Ifjúsági Napok bejelentette, hogy augusztus végén a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal. Ráadásul a szervezők egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt. Tehát lesz SZIN: idén öt napos, augusztus 25-29 között.
  • Másfél hónap múlva fesztivál!

    Szerbia június 21-én nyit, miközben Robin Schulz és a Fran Palermo is az EXITre tart. Szerbia június második felében az újranyitást tervezi, erről adott ki közleményt Ana Brnabić szerb miniszterelnök. Ezzel újabb hivatalos megerősítést nyert, hogy a régió első idei nagyfesztiválja minden bizonnyal az újvidéki EXIT lesz, július 8-11. között. A szervezők korábban már bejelentették, hogy olyan nemzetközi sztárokkal készülnek, mint David Guetta, DJ Snake, Tyga, Paul Kalkbrenner vagy a Sabaton. Hozzájuk csatlakozott a napokban Robin Schulz, Satori és a Fran Palermo is.
  • "A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha"

    Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben.
  • 2022-ben tér vissza a Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál

    Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.
  • Újabb nemzetközi elismerést kapott a Sziget

    A Sziget booking menedzsere az IQ magazin legjobbjai közt A nemzetközi IQ magazin legújabb, októberi számában összeállítást jelentetett meg arról a tizenkét, harminc év alatti szakemberről, akik várhatóan meghatározó szerepet töltenek majd be a nemzetközi koncert és zeneipar jövőjének alakításában. Az illusztris névsorban szerepel Csiszár Virág, a Sziget booking menedzsere is.
  • Már tervezik a 2021-es SZIN-t

    Több mint 50 év után - a nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében - a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők azonban már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.
  • Lemondás helyett 500 fős lesz az idei Electric Garden a Festetics-kastélyban

    Sajnos minden próbálkozás ellenére sem sikerült növelni a létszámot. Kemény évet írunk 2020-ban rendezvények szempontjából. Miközben a nagyobb fesztiválok teljesen elmaradnak, a kisebb rendezvények 500 fővel működhetnek, de kérdés az, hogy ez az 500 fő kinek jó, kinek nem?
  • Balatoni felszabadulás: Az ország legkulturálisabb elektronikus minifesztiváljává avanzsál idén az Electric Garden

    Ráadásul a keszthelyi Festetics-kastély kibővített idősávjában technózhatunk majd, egészen délutántól hajnalig.
  • Lesz VOLT! A VOLTra készül Sopron

    A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A "Lesz VOLT" című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnbap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.

© 2001–2021 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó