Pulzar

Jay Lumen a 2016-os év 10 legjobb Techno DJ-je közé került a Beatport szavazásán

Jay Lument a "Best Of Beatport 2016" szavazásán a világ 10 legjobb Techno művésze közé választotta a közönség. Olyan nevek között szerepel, mint Adam Beyer, Dubfire, vagy Carl Cox, de 7. helyével megelőzi például Joseph Capriati-t és a Pan-Pot-ot is.
Akinek pedig mindez még nem elég, "Dark Rooms" című szerzeménye is az év 10 legjobb dala közé került.

Egyetlen hazai Drumcode előadónk, Jay Lumen ismét letette névjegyét a világ elektronikuszenei kódexében.
Megszokhattuk már, hogy igencsak zajlik az élet körülötte és egy percre sem ül a babérjain. Talán épp ennek az elhivatottságnak köszönheti sikereit, melyekről tulajdonképpen nap, mint nap beszámolhatnánk. Ezúttal sincs másként.

A mindenki számára jól ismert Beatport úgy gondolta, hogy ideje megreformálni a sokak által megtépázott DJ szavazások "piacát". Tavaly decemberben elindította "Best Of Beatport 2016" nevezetű szavazását, melyen már indulásakor is látszott, hogy igyekszik egészséges mederben tartani a dolgokat. Az első körben publikált jelöltek láttán még a szavazások legkétkedőbbjei is elismerték (itthon is), hogy ez a szavazás láthatóan elkerüli a kilengéseket és nem enged sem a lobbiknak, sem a szubkultúrák kirekesztő elveinek. Simán csak valós képet igyekszik nyújtani az elektronikuszene kedvelőinek.

A Beatport ezt nemes egyszerűséggel azzal éri el, hogy különválasztja a zenei műfajokat. Hogy ez eddig miért is nem jutott eszébe egyetlen valamire való szavazásnak sem, arról hosszan lehetne vitatkozni, hiszen így nem kell összehasonlítanunk az almát a körtével.
Ezáltal nem esik bele abba a hibába, hogy kizárólag a hihetetlen büdzsével rendelkező mainstream előadók kerüljenek még inkább szem elé, véget nem érő lobbijaik által. Ugyanakkor elkerüli az első vonalas elitista "szubunderground" kirekesztést is, mely gyakran szintén elferdíti a kultúra valós képét.

A Beatport egyszerűen arra kérte a közönséget, hogy szavazzák meg az év 10 legjobb Techno, Tech House, Deep House, stb, előadóját stílusról stílusra haladva.
A szavazás eredményét 2 hete tették közzé és ezen a ponton beszélhetünk szenzációról, ami kis hazánkat illeti.



Jay Lumen ugyanis bekerült az év Top10 Techno előadója közé a 7. helyen.
Olyan nevek között szerepel a listán, mint Adam Beyer, Carl Cox, vagy Dubfire, de megelőzi Joseph Capriati-t és a Pan-Pot-ot is.

Ez többek között azért hatalmas fegyvertény, hiszen itt nem az döntött, hogy ki milyen eredménnyel szerepelt a Beatport toplistáin sem az, hogy mennyi dala volt az évben. A közönség egyszerűen szavazott a kedvenc DJ-ire.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint például Carl Cox, Dubfire, vagy Joseph Capriati jelenléte a listán, akik egy-két dal kivételével szinte nem is jelentettek meg kiadványt az elmúlt években.

Ezen felül "Dark Rooms" című dala is bekerült az év 10 legjobb Techno szerzeménye közé. Kívánhat e ennél többet bárki?

Jay Lumen az alábbi szavakkal kommentálta a szavazás eredményét:

"Először is mindenkinek köszönöm, aki rám szavazott! Óriási megtiszteltetés ilyen kvalitású kollégák körében az év 10 legjobb Techno DJ-je közé kerülni és nekik is gratulálok. Még most is nehezen fogom fel. :)
Nekem az Octopus feje, Sian szólt, hogy beszavaztak a legjobb 10-be. El sem hittem először. Aztán kiderült, hogy hivatalosan is jelezte a Beatport teamje ezt az örömhírt felém a menedzsmentemen keresztül, akiknél valamiért spam-be került az üzenet és nem vették észre először. Néha közbeszól a technika ördöge ugyebár. :D
A lényeg, hogy azért elért a jóhír...
Persze nem egy szavazástól függ, hogy valaki milyen zenei irányba folytatja a pályáját, hogy mennyire tehetséges, vagy mennyire érzi magát annak. Ugyanakkor fantasztikus érzés, hogy az embereket eléri a zenei hang, ami megszületik bennem, legyen szó DJ szettről, vagy saját szerzeményről. Még egyszer köszönöm, hogy ennyien értékelik, amit képviselek."


Hogy miért is kerülhetett Jay ebbe az illusztris 10-esbe? Próbáljuk meg csak néhány mondatban számba venni elmúlt év vele kapcsolatos eseményeinek néhány momentumát:

- Amerikai turnéjával körbeutazta az Egyesült Államokat és Kanadát. Játszott, San Francisco-ban, Chicago-ban, Seattle-ben, de a Space Terrace kedélyeit is borzolta Miamiban. Majd pár hónappal később ismét visszatért Miami-ba, ahol ezúttal egy exkluzív 8 órás szettet játszott, mely a Heart egyik legkedveltebb DJ szettje lett.

- 5 órát játszott a legendás Stereo Montral falai között.

- Játszott a világhírű Movement fesztiválon Detriot-ban.

- Dél-Amerikában szintén heteken át turnézott. Játszott többek között, Guatemalában, Panamában és Argentínában. Utóbbiban a legendás Pacha pultja mögött Buenos Aires-ben. Ezt a szettjét egyébként az év mixének választotta a Pacha közönsége. A bulira egyébként annyian voltak kíváncsiak, hogy már éjfél után ki kellett tenni a "megtelt" táblát.

- Körbeturnézta Európát is számtalanszor az évben. Berlin, London, Athén, Párizs, Ljubljana, Bukarest, Helsinki, Milánó, Brüsszel, Manchester, Ibiza és még hosszan sorolhatnánk.

- Játszott a Sonar fesztiválon Barcelonában.

- Játszott a legendás Sankeys-ben Manchesterben és Ibizán is.


- Visszatért Adam Beyer legendás Drumcode kiadójához és "Horizon" című dalával szerepelt a címke 20 éves ünnepi kiadványán.

- Játszott az ADE (Amsterdam Dance Event) hivatalos nyitóbuliján a Panama klubban, melyről a DancetrippinTV is készített egy órás videófelvételt. Ezt itt nézheted meg.

- Fellépett a világhírű madridi Fabrik nagytermében, ahol közel 7.000 ember előtt játszott. Szettjét élőben közvetítette a BE-AT.TV. Ezt itt nézheted vissza.

Ezzel immár mindkét jelentős video streamer oldal közvetítette szettjeit. Ez még nemzetközi szinten is jelentős kuriózum.

- Megjelentette "Lost Tales" című nagylemezét, mely 11 dalt tartalmazott és melynek 6 különböző dala is a toplistákra került.
A "Pulsar" című track pedig több, mint 2 hónapon át szerepelt a Beatport eladási listájának Top10 Techno dala között. Az album a stílustól független "release" toplistán a 3 legsikeresebb megjelenés között szerepelt 1 hónapon át.

- Egy nagyon szűk nemzetközi DJ kör tagjaként és egyben egyetlen magyarként, megkapta Richie Hawtin immár világhírű MODEL 1 keverőjét tesztelésre. Richie csapata és a gyártó, az Allen & Heath egyaránt kíváncsi volt Jay véleményezésére.

https://www.youtube.com/watch?v=2EbTAgz9vzE&t=2627s

Ezen felül talán tradíció teremtő célzattal (hazánkban egyébként sajnos nem jellemző módon) ezt a lehetőséget megosztotta hazai DJ kollégákkal és egy későbbi időpontban meghívta őket, hogy szemügyre vegyék és maguk is kipróbálhassák a MODEL1-t.
- Az évet pedig Egyiptomban zárta egy exkluzív szilveszteri bulival, egész pontosan Gízában a Níluson ringatózva.

...és akkor még csak nagyon kis hányadát soroltuk fel az elmúlt időszakban történteknek.
Jay Lumen intenzitása és eredményei szinte követhetetlenek.
Nem csoda hát, hogy immár a világ 10 legjobb Techno DJ-je között köszönthetjük.


Archív partyajánlók

  • [2009-07-11] Mystery Wonderland Festival
    @ Messezentrum

    A német Kne'Deep DJ ügynökség támogatásával rendezik meg a Mystery Wonderland Elektronikus zenei fesztivál Oberwartban. Mivel a helyszín csak 25-km-re van az Osztrák-Magyar határtól, ezért a hazai partyzók számára is érdekes lehet az esemény!
  • [2009-01-17] DJ RUSH' BIRTHDAY PARTY
    @ Studio, Budapest

    Alig több mint két héttel szilveszter után a Deadcode Production máris elindítja a 2009-es partiszezont, mégpedig egy nagyszabású, és – ezúttal a szó nem elcsépelt értelmében – exkluzív rendezvénnyel.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó