Pulzar

CikkFesztivál hír

Bréking: Elrow Színpad a Soundon

Létrehozva 2017. május 9.
Stílus Progressive House, House
    0.00

Bréking: Elrow Színpad a Soundon

Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországra, pontosabban a Balaton Soundra is ellátogat a világ egyik legismertebb partisorozata, az Elrow.

A 2010-ben életre hívott Elrow egy totálisan magával ragadó show sorozat „gyűjtőneve", melyet szerte a világon ismernek és elismernek a karneváli hangulatú partik között, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek.

Az Elrow a Balaton Soundon egy önálló helyszínnel, egy vízre épült stégen, illetve a vízparton kialakított helyszínen - szemben a Nagyszínpaddal - naponta kétszer jelentkezik. Déltől startol, a Nagyszínpad kezdetéig: ebben a "délutáni kiadásban" állnak lemezjátszók mögé a helyszín "headlinerei", egy-egy hosszabb lélegzetvételű szett erejéig. A Nagyszínpad zárásakor pedig indul az "éjszakai kiadás", amely a Nagyszínpadi programok afterpartijaként, hajnalig szórakoztatják a fanokat. A köztes időszakban sem zár be a helyszín, addig koktélbár, kényelmes boxok, és napágyak szolgálják ki azokat, akik erről az exkluzív, vízre épült stégről szeretnék végignézni a Nagyszínpadon fellépő világsztárokat.

A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, akinek munkásságában egyszerre keveredik az elektronikus zenék iránti szeretet és az egyéb művészetek iránti rajongás, ennek (is) köszönhetően alakult ki saját stílusa, ahol tökéletes összhangban fér meg egymás mellett a disco, a house és a techno is. Jön honfitársa is, Edu Imbernon, aki egyszerre dalszerző, producer, DJ és kiadótulajdonos is, ez a sokszínűség jelenik meg az elektró-indie-house zenéiben is. Lengyelországból érkezik a house körökben egyre nagyobb névnek számító, rengeteg klubban megforduló Catz 'N Dogz duó is, a német Anja Schneider neve pedig régóta ismerős lehet, a rádiós műsorvezető-producer-kiadó tulajdonos mára már nemzetközileg is magasan jegyzett, rendkívül sokoldalú DJ.

Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.

Elrow Balaton Sound promo: https://youtu.be/mr7eQl3n5Mc

Henry Saiz https://www.youtube.com/watch?v=e1kSPjLY9uk
Edu Imbernon https://www.youtube.com/watch?v=NdWerQ2JngI
Catz'Dogs https://www.youtube.com/watch?v=v2CVOK-TZzg
Anja Schneider https://www.youtube.com/watch?v=VGJqjy4Ljrg

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó