Pulzar

Művész

Tomy de Clerque

Tomy de Clerque

Tomy de Clerque a szlovén techno legnagyobbjai hatására kezdett zenélni és a helyi virágzó szcéna formálta zenei ízlését.

Umek és Valentino Kanzyani kezei alatt is csiszolta tudását, több mint 15 éves zenei pályafutása alatt pedig bejárta Európát, Oroszországot és Mexikót. Első közös munkája a szintén szlovén származású ZOX-al a MyDesire volt, amit a nemzetközi sikereket elkönyvelő Music Makes Me Happy single követett. Ez utóbbi több elismert válogatásba is bekerült, úgy mint a Ministry of Sound, DJ Award at PACHA Ibiza. Tomy saját bevallása szerint az igazi áttörést számára mégis az jelentette, hogy bekerült a Pete Tong nevével fémjelzett "Essential selection" show-ba. Ezután kezdett szóló karrierje további építésébe, keresve az undergroundhoz kötődő, egyedi látásmódot toleráló kiadót, amit Valentino Kanzyani méltán elismert Jesus Loved You Labelénél meg is talált. Itt egy olyan inspiráló, pezsgő zenei életbe csöppent, ahol sorra születtek a kooprodukcióban készülő lemezek. Egyre több fellépési lehetőséghez jutott, remixeit és saját single-jei pedig olyan híres válogatásokon köszöntek vissza, mint Valentino Kanzyani NUEVA York-ja (VONYC remix competition) vagy a Carl Cox and Friends at Space Ibiza széria 2008-as megjelenése...

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Tropical

  • Nu Disco

  • Electro

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Szervező

  • Kollektíva

    Kollektiva dj- és partiszervező-csapat 2007 tavaszán robbant be a budapesti partiéletbe az első Kollektiva Nights-szal, melyen napjaink egyik legfelkapottabb remixere és BBC Radio One műsorvezetője Kissy Sell Out és a trenddiktáló londoni Durrr estek házigazdája, The Lovely Jonjo vendég-dj-ztek.

Kapcsolódó cikkek

  • Kollektiva-est a Balaton Soundon heves olaszokkal

    A Kollektiva idén egy teljes este házigazdája lesz a Balaton Soundon. Július 14-én, szombaton a különleges kialakítású Burn Studios Frame Array helyszínen a budapesti dj-csapat, valamint néhány hazai formáció társaságában fellép a magas fordulatszámú újhullámos klubzenék egyik ásza, az olasz Keith & Supabeatz páros.
  • A Nu-Disco Forradalom hajnala Magyarországon

    A pökhendien elegáns és egyben dinamikus nu-disco darabok az utóbbi években egyre dominánsabb szerepet töltenek be a zenei térképen; a hangzás a nemzetközi térnyerést követően mára kibontakozóban van Magyarországon is.
  • TMX interjú

    A Kollektíva alapítójával TMX-el beszélgettünk, a napokban napvilágot látó Compact Disco remixe kapcsán, produceri munkáiról, a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni tervekről...

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó