Pulzar

Művész

Amit

Amit

Az indiai származású Amit néhány éve tűnt fel 'Erazer' című zenéjével, amellyel azonnal belopta magát minden dub souljah szívébe.

 A teljesen egyedi hangulatú, indiai hangmintákkal is játszadozó, sokszor féltempós drum and bass-ekkel Amit egyből Digital és Spirit nyomdokába eredt, és mára csaknem akkora elismerés övezi junglist körökben, mint a két fantomot. A már említetteken kívül Klute nyúlt, a stúdiók mélyén már vagy tíz éve tevékenykedő Amit hóna alá, így lett állandó otthona a Commercial Suicide. Emellett azért kijárt neki egy Metalheadz megjelenés és egy, Zinc minőségre utazó Bingo labelén is, meg a Spirit birtokolta Inneractive és a Digital-közeli Function, Timeless kiadóknál. Klute kiadójánál év elején érkezik Amit nagylemeze is. A Never Ending címet viselő album egyfajta összefoglalása eddigi tevékenységének, rajta régebbi és vadonatúj felvételekkel. Amit sokáig húzódozott az élő fellépésektől, azonban tavaly év végén megvolt a premier és azóta live act keretében mutatja be zenei világát.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.

Biográfiák

  • Jade

    2008-ban került a boltok polcaira saját, négyszámos EP-je a Citrus kiadó gondozásában, és szintén várható tőle megjelenés többek között a Metalheadz, Horizons és Project 51 címkéken.
  • Monk

  • Chrone

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó