Pulzar

The Chemical Brothers - No Geography

A No Geography már a készülését illetően is különleges album: Tom Rowlands és Ed Simons ugyanis kétszer is nekifutott felvételének.

A munkakörülmények sem mindennapiak voltak. Már meglévő stúdiójukon belül létrehoztak még egy szobát, ahová bepakolták a Rowlands padlásán porosodó felszerelést, amit első két albumuk felvételéhez használtak utoljára, több mint 20 évvel ezelőtt.

A kísérleti helyszín tökéletesnek bizonyult arra, hogy legalább annyira izgalmas és eredeti megoldásokkal teli album szülessen, mint a korábbiak. A címadó dalban például megidézik a '60-as évek egyik legfurcsább szolgáltatását, a Dial-A-Poemet. Ennek ötlete John Giorno költő és a beat-koszak egyik meghatározó alakja, William Burroughs fejéből pattant ki, a lényege pedig az volt, hogy ha bárki felhívta a Dial-A-Poem telefonszámát, véletlenszerűen lejátszottak neki egy versfelvételt.  

A No Geography egyediségében a mára klasszikusnak számító Exit Planet Dust debütáló és a 2010-es Further lemezekhez hasonlítható.

Helyet kapott rajta a már single-ként megjelent Free Yourself, a MAH, a Got To Keep On (ennek klipjét Michel és Oliver Gondry rendezte) és a legfrisebb kislemez, a We've Got To Try is. A lemezen több dalban is közreműködik a norvég énekes/dalszerző Aurora, aki a banda stúdiójában írta meg és vette fel részeit a dalokhoz – a lemezt nyitó Eve Of Destruction-ben pedig a japán Nene rappel.

A lemezt itt tudod meghallgatni:

https://lnk.to/NoGeography

www.universalmusic.hu

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Szeptemberfest és szülinap az Instanban

    Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.

Zenei stílusok

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Chemical Brothers

    Tom Rowlands és Ed Simons 1989-ben találkoztak a manchesteri egyetemen, ahol mindketten középkori történelmet hallgattak.
  • Da-Niel

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó